Jobb vállalatok jobb kommunikációs szakemberei gondosan megfogalmazott mondatokat adnak a cégvezetők szájába, amikor az üzletpolitikáról, a prioritásokról, a feladatokról, netán új termékek bevezetéséről van szó. E szép és hangzatos lózungok veleje nagyjából mindig az, hogy a vállalat legfőbb szempontja a fogyasztók igényeinek minél teljesebb és minél tökéletesebb kielégítése.
Hááát, nem tudom… A tetszetős mondatok vagy hazudnak, vagy az én személyes igényeim nagyon eltérnek az átlagostól. Vagy nem. Talán kiderül néhány példából.
Öreg fűnyírónkat nyáron újra cseréltem. Semmi extra, nem elitmárka, árban sem a felső kategória. Ilyen tekintetben megfelel a réginek, bár amikor azt vettük, legalább negyven éve, nem is volt akkora választék, mint manapság. Az új fűnyíró be is vált: a motorja erősebb és mégis halkabb, a nyírás magasságát több fokozatban és egyszerűbben lehet állítani, és még fűgyűjtője is van, azaz nem kell utána gereblyézni.
Ennek ellenére minden használatkor visszasírom a kivénhedett öreg szerszámot, mert két darab csavar hiánya miatt az újjal kínszenvedés dolgozni.
Mindkét fűnyírónak két darabból áll a tologatáshoz szükséges fogantyúja, csak míg a régiben a két darabot két-két csavar fogta össze, addig az újban csak egy-egy kötőelem próbálkozik egyenesen tartani a rudakat. Nem kell fizikusnak lenni a felismeréshez: nem sikerül neki. Ha nem biliárdasztal simaságú területen dolgozunk, óhatatlan, hogy a göröngyöknél, buckáknál, vakondtúrásoknál meg kell billenteni a gépet, a szegélynél fel kell emelni, a tisztításhoz fel kell fordítani. Ilyenkor pedig az egyetlen csavar körül bizony a két kar elfordul, bármilyen erővel húztuk is meg, bármilyen rugós alátétet illesztettünk is az anya alá. Lehet, hogy a telektulajdonosok jelentős részének – velem ellentétben – arra volt igénye, hogy a régi, bevált megoldás helyett a gyártmányfejlesztők dolgozzanak ki egy olyan modellt, amely az alapvető funkciók mellett egy kis barkácsolásra, állandó és folyamatos játszadozásra is módot ad? Lehet, de nem tudom…
Szintén nyáron kénytelenek voltunk kicserélni a hűtőszekrényt. (A régihez szerelőt hívtunk, aki azt mondta, hogy meg lehet javítani, de nem lenne gazdaságos. Bólogattam, mert ezt már ismertem: pár éve a hibátlanul működő villanyborotvámat dobtam ki, mert egy új szita közel annyiba került volna, mint egy új borotva. Azóta tudom, hogy azért árazzák ily módon a pótalkatrészeket, mert erre van fogyasztói igény.) Szóval elmentünk az üzletbe, kiválasztottuk a mintadarabok közül a nekünk megfelelőt, amivel csak egy bajom volt, a méternél rövidebb csatlakozó kábel. Mondtam az eladónak, hogy ez nem ér el a konnektorig, nemcsak nálunk, de szerintem a vevők zöménél. A fickó kedvesen eligazított: ha beletoldok, azzal lehet, hogy elvesztem a garanciát, úgyhogy jobb, ha most rögtön veszek egy hosszabbítót is… Csodás ez a piac: máris igényem lett egy újabb termékre.
Nemrég – energiaválság, rezsicsökkentés-csökkentés – rendeltem egy infrapanelt. Három napon belül meg is érkezett: sérülésmentes csomagolásban, esztétikus termék. Kicsomagolás közben elakadt a lélegzetem: a fűtőtest hátából egy bő félméteres villanydrót lóg ki, a végén szépen lecsupaszítva három huzal – dugasz sehol. Értem én, persze, hogy az ilyen panelek egy részét új építésű házakba szerelik, ahol közvetlenül ráköthetik a falban futó vezetékre, de azt a gyártó is tudja, hogy mások meglévő lakásokat kívánnak fűteni vele, különben nem kínálnának háromféle termosztátos konnektort is… Így aztán csak azt tudom elképzelni, hogy felméréseik szerint a felújítást-korszerűsítést végző vásárlóknak múlhatatlan igényük van arra, hogy elszaladjanak dugaszt vásárolni, és visszarepüljenek a régi meghitt technikaórák világába, egy kis villanyszerelés erejéig.
Hááát, nem tudom. Nem is hiszem. Szerintem a marketing nagyjai forognak a sírjukban.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.