benzinkutak;

2022-12-02 06:30:00

„Ugyan mi más lenne a végső cél, mint, hogy a kis vállalkozások tönkremenjenek és megalakulhasson a nemzeti benzinkút-hálózat?”

Van, ahol 3 literre korlátozzák az alkalmanként vehető ársapkás üzemanyag mennyiségét. Másutt már az is siker, ha drága 95-ös kapható.

– Ársapkás csak öt literig. Ha több, akkor piaci! – szólt ki a benzinkutas a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn az autóját tankolni készülő roma férfinek. Ő épp velünk elegyedett szóba, azt mondta, húsz kilométerről, Bódvaszilasról kellett idáig jönnie, mert ott reggelre bezárt a helyi kút. Az öt liter igazából semmire sem elég, tovább kéne menni, de fogalma sincs, merre. Talán Sajószentpéteren, újabb huszonöt kilométert megtéve esetleg többet is tankolhatna, de sok értelme nincs ennyit utazni, hisz elpocsékolja a betankolt üzemanyagot. Miközben beszélgettünk, túlszaladt a töltése, hat és fél liternél állt meg.

– Megmondtam, hogy öt liter! Így most a teljes árat ki kell fizetni – állapította meg a benzinkutas. Az autóból kipattant a férfi felesége is, ketten mennek oda a pénztárhoz, kissé hangosan és méltatlankodva. A benzinkutas próbálja csitítani őket, nem tehet a rendelkezelésről, amit reggel kapott. Előző nap még húsz liter volt az ársapkás limit, ez módosult a negyedére egyik napról a másikra. Később beszélgetünk vele is, sorolja a környékbeli benzinkutakat, Edelénytől Aggtelekig, amelyek az elmúlt napokban zártak be, mert nem kaptak üzemanyagot. Nekik még van, Mol-partnerek, de hogy később mi lesz, nem tudja.

Mercedesszel érkezik egy fiatal, melegítős férfi, negyven litert tölt a tankba, ennyi a maximum, többet kereskedelmi áron sem kaphat. Kis mikrobusz érkezik később, „Lengyel élelmiszer”, hirdeti az oldalán.

A sofőr egy asszony, ő is piaci áron tankolja a maximális mennyiséget. – Nem tudok mit tenni, kicsit drágábban kell majd adnom a vajat, a sajtot, a felvágottakat, de menni kell, ebből élünk – mondta. Kicsit később feltorlódott a sor, gyorsan elterjedt a környéken, hogy harminc kilométeres körzeten belül már csak Szendrőn lehet benzint kapni, azt pedig senki sem tudja előre, hogy az itteni „nafta” kitart-e a hét végéig.

Hazafelé Mezőkövesden még betértünk egy Shell-kútra: üzemanyag hiány miatt mindkét alapáras kútsapka „leplombálva”, csak a legdrágább prémium kapható.

– A benzin kitart majd a hónap végéig, igaz, hatósági áron csak 10 literes korlátozás mellett, gázolajból viszont már nincs, illetve a legrégibb kuncsaftok még tankolhatnak, de a szállítókat és a mezőgazdasági vállalkozókat már nem tudjuk kiszolgálni – állította Koczor András, a hetesi benzinkút tulajdonosa. Hozzátette, eddig megúszták, hogy kifogyjanak a tartályaik, ám a Mol két százalékkal csökkentette a havi kvótájukat, ami azt jelenti, cirka 12 ezer liter üzemanyaggal szállítanak nekik kevesebbet. Ha pedig a kapott mennyiség elfogy, akkor a következő hónap elejéig marad az „Üzemen kívül” tábla.

A somogyi településen a testvérével benzinkutat üzemeltető vállalkozó szerint még így is jól jártak, ugyanis a mezőgazdasági szezon jórészt lecsengett, így szinte az utolsó pillanatig ki tudták szolgálni a környékbeli, földműveléssel foglalkozó gazdákat. Ebben hátráltatta viszont őket, hogy voltak, akik trükköztek. Sok helyen a telepen van egy nagy tartály, amit a MOL tölt fel, és abból tankolják a gépeket, hogy ne kelljen mindig a benzinkútra járniuk. Csakhogy ezekbe a tartályokba nem szállít olcsó üzemanyagot a MOL, azt csak kúton lehet kapni.

– Néhány nagyvállalkozó, akiknek korábban szerződésük volt a Mollal tartályos szállításra, most inkább minden gépével eljött hozzánk teletankolni. Aztán a telepen kiengedték a gázolajat a tartályokba. Lényegében a gépeikkel szállították ki maguknak az olcsó gázolajat – magyarázta Koczor András. – Volt, aki ráfázott, ugyanis kapott egy NAV-ellenőrzést, s nem tudta igazolni, honnan van a tartályban az üzemanyag. Mi pedig, akik próbáltunk mindenkinek segíteni, itt maradtunk dízel nélkül, aminek persze a kisebb gazdák itták meg a levét, akik ráadásul tisztességesen próbáltak tankolni.

A korlátozást persze sokakat bosszant, akadt például egy Sopronba induló házaspár, akik nem értették, miért csak 10 litert tölthetnek a kocsijukba a cirka 250 kilométeres út előtt, s azt számolgatták, ezekkel a feltételekkel hányszor kell majd megállniuk oda-vissza. Egy több mint száz hektáron gazdálkodó somogyi vállalkozó szerint komoly logisztikát igényelt a folyamatos üzemanyag-ellátás.

– Amikor a csúcsidőben a gépek egész nap a földeken dolgoztak, tartállyal vittük a gázolajat, hogy ne essenek ki a tankolás miatt a munkából. Ilyenkor teljes áron vettük az üzemanyagot – mesélte. – Persze, ha lehetett, akkor a gépek beálltak a benzinkútra, ahol hatósági áron tölthettük meg azokat. Az elmúlt hetekben viszont már az volt a kérdés, hol tudunk egyáltalán üzemanyagot venni, ugyanis sok kút egyszerűen nem adott el nagy tételt egyetlen vevőnek, nekünk pedig hetente több ezer liter gázolajra volt szükségünk, így folyamatosan telefonálgattunk, hogy kik szánnak meg.

Kránitz Attila kamionsofőr egy dunántúli városból járja az országot, ám egyre bizonytalanabban tudja csak tartani a szállítási időket.

– Normál esetben beállok egy kúthoz és teletöltöm a tankot, ám hiába fizetem a piaci árat, sok helyen csak 50-100 litert engednek tankolni – állította. – A cégnél próbálják feltérképezni, hogy az adott útvonalon hol lehet megállni, de előfordult, hogy a benzinkút, ami reggel még azt ígérte, hogy simán tankolhatok náluk, mire négy óra múlva odaértem, már nem engedett beállni, mert majdnem kifogytak, s a helyieknek tartogatták a maradékot. Legutóbb Erdélybe, Kolozsvár mellé volt fuvarom, esküszöm, megkönnyebbültem, amikor átértem a határon, mert legalább nem száradt ki a tankom, s hazafelé, mielőtt visszaléptem volna az országba, teletöltöttem a kocsit.

– Ugyan mi más lenne a végső cél, mint, hogy a kis vállalkozások tönkre menjenek és megalakulhasson a „nemzeti benzinkút-hálózat”? Szerencsére még bírom, időben bevezettem a mennyiségi korlátozást, így talán kihúzom az évet – vetítette előre Bartók István, az egyik tiszaalpári töltőállomás üzemeltetője. A Bács-Kiskun megyei vállalkozó a múlt héten döntött úgy, hogy hatósági áron csak 10 liter üzemanyagot ad. A MOL-tól két hete nem kap olcsóbb üzemanyagot, ami neki kell, azt piaci áron szerzi be máshonnan. Fizetés terén is tapasztalt különbséget: a hazai cég előre kéri a pénzt, a másikkal kéthetes utalásban egyeztek meg.

Egy Kecskemét környéki kúton napi 3 literre korlátozták az ársapkával vásárolható benzin mennyiségét. Ezt az állomás tulajdonosa közölte lapunkkal, aki azt kérte, ne írjuk le a teljes nevét, csak annyit: Gábor. Az 50 ezer literes tartályaiban 1400 liter benzin és 12 ezer liter gázolaj van. Harmadik hete nem kaptak utánpótlást a MOL-tól hatósági áron. Normál működésben nagyjából 50 forint marad nála literenként, amelyből bért és számlákat fizet. Most literenként 150 forint a vesztesége.

Igaz, napi 200 liternél ebben az esetben is vissza kell tenni a töltőpisztolyt.

Egy Bács-Kiskun megyei falu töltőállomásán feliratok hirdetik, hogy 480 forintért mindössze 1 litert adnak ki, extra dízelből piaci áron bármennyit, az extra benzin kútfej nem üzemel. A dízelesek nem biztos, hogy jobban járnak, ha a közeli Kiskunfélegyházán próbálkoznak, tegnap egy kútnál sem volt hatósági áras dízel. Ha nem akarnak csődbe menni, egyre több helyen kénytelenek élni az üzemeltetők az akár egyliteres korlátozással, hallottuk több kutastól.

Zavarok a Mol-kutak negyedén

Immár a Mol saját hálózatának negyedén is jelentkezett részleges termékhiány – tudtuk meg az olajtársaságtól. Olvasói visszajelzések szerint a cég számos töltőállomásán elérhetetlen a hatósági áras üzemanyag. Egységeik és tankerautóik folyamatosan üzemelnek - fűzték hozzá. Annak kapcsán, hogy viszonteladóik egy részének megszüntették, másoknak pedig jelentősen csökkentették a kiszállításokat, leszögezték: az átmeneti korlátozások azért szükségesek, hogy az ország minden pontjára tudjanak elég üzemanyagot szállítani. A háborús helyzet és az uniós szankciók növelik a térség ellátásbiztonsági kockázatát – éltek a szinte kötelező kormánypropaganda-fordulattal. A jelenlegi hiány legfőbb oka a behozatal alacsony szintje – tették hozzá. Az elmúlt évek során az itt elfogyasztott üzemanyag mintegy 30 százaléka külföldről érkezett be. Ehhez képest a Mol novemberben már a nagykereskedelmi piac 85 százalékát látta el - írták. (Azt nem tették hozzá, hogy az importőrök a 480 forintos nagykereskedelmi ársapka február végi bevezetése miatt vonultak le.)

A Molnak kell választ adnia arra a kérdésre, hogy képes-e biztosítani az ország üzemanyag-ellátását – fogalmazott a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a 480 forintos kiskereskedelmi üzemanyagár-korlát január 1-je utáni sorsát firtató kérdésre. De a Dunai Finomító meghibásodásairól szóló híreket ebből a szempontból aggasztónak nevezte. Szintén a kedvezőtlen hatások közé sorolta, hogy december 5-étől az unió legtöbb tagállama beszünteti az orosz nyersolajvásárlásokat. (Bár ez alól Magyarország és Szlovákia kivétel, a döntés nehezítheti a két állam egyaránt Mol-tulajdonú finomítói közötti kereskedelmet.)

A helyzet elemzők szerint azért faramuci, mert a kormány újabban az üzemanyagárstop ellen korábban nyíltan felszólaló Mol döntésétől teszi függővé az intézkedés fenntartását.

A Dunai Finomítóban továbbra is zajlik a szakszerű karbantartás és az újraindításhoz szükséges munka – közölték ennek kapcsán megkeresésünkre az olajcégnél. Az egység csökkentett kihasználtsággal, 50-55 százalékon működik, a sikeres újraindítás után pedig ütemezetten áll vissza – tették hozzá. Az Index és a VG ugyanakkor újabb, váratlan finomítói meghibásodásokról értesült.