Intelligens, vonzó, öntörvényű – ezekkel a jelzőkkel találkozik, aki visszaemlékezéseket böngész a második világháború kivételes alakjáról, Krystyna Skarbekről. Mégis az a legszembetűnőbb, ahogyan bátorságáról áradoznak a tanúk. Egyikük, Alistair Horne – aki az életét köszönhette neki – úgy fogalmaz: bátrak között volt a legbátrabb. Félelmet nem ismerve harcolt lengyel hazájának szabadságáért, a szövetségesek győzelméért a nácik fölött.
A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy már a békeidőkben is bátor volt, modern, öntudatos nő, aki gyakran felrúgta a játékszabályokat. Személyiségét beragyogja kalandos – sőt a szigorú katolikus normák szerint botrányos – szerelmi élete.
Sítalppal a Kárpátokon át
Nyolcvanhárom éve, december 21-én érkezett a magyar fővárosba, első titkos küldetésére. Amikor a hányatott történetében többször felosztott Lengyelország Hitler és Sztálin harapófogójába került, éppen diplomatafeleség volt Afrikában, onnan sietett Londonba. Egy újságíró ismerőse közvetítésével önként ajánlkozott a hírszerzésnél. Az MI6 ekkortájt kezdte válogatni és kiképezni azokat a különleges ügynököket, akiket a Harmadik Birodalom által megszállt területeken akartak bevetni, feladatuk az ellenség hátában a kémkedés, szabotázsakciók végrehajtása, a helyi antifasiszták támogatása. Ő lett az első nő az egységben, amelyet Churchill kormánya az ilyen különleges műveletekre alapított (Special Operations Executive, SOE).
Budapest kényes helyszín a háború elején. A király nélküli Magyar Királyság (még) nem hadviselő fél, elvileg semleges állam, ugyanakkor kormánya az agresszor csatlósa, Hitler kegyelméből gyarapította területét. Ebben az ingatag helyzetben lengyelek tízezrei, civilek és katonák menekültek át a határon a német, majd az orosz invázió elől, a háború poklából. Pesten Krystyna együtt élt és dolgozott gyerekkori ismerősével, Andrzej Kowerski katonatiszttel (1912–88), aki szintén a SOE ügynöke lett. Fogadták, segítették, szűrték a Pestre érkezőket. A nő sítalpon, magányosan átkelt a havas Kárpátokon, titokban kapcsolatba lépett a lengyel ellenállás csoportjaival. Rádiókódokat és mikrofilmeket csempészett, csapatmozgásokról, a gyárak haditermeléséről továbbított adatokat. Egyúttal megpróbálta kimenekíteni Varsóból édesanyját is, de az idős asszony inkább otthon maradt meghalni.
Az 1940-es esztendőt Krystyna a két ország között ingázva töltötte, időnként útba ejtve az ugyancsak nácibarát Josef Tiso páter Szlovákiáját is. Az év vége felé informátoraitól erős német csapatösszevonásokról kapott híreket a keleti végekről. Ez értékes információ volt, mert a közelgő fordulatra utalt: arra, hogy – megnemtámadási paktum ide vagy oda – a Führer a Szovjetunió lerohanására készül. A gyanússá váló lengyel párost a magyar rendőrség 1941 elején őrizetbe vette, mindenüket átvizsgálták, de nem találtak náluk semmi terhelőt. Krystyna véresre harapdálta a nyelvét, azután kihallgatás közben köhögőrohamot produkált, és vért köpött, hogy tüdőbetegnek tűnjön. Bizonyára jól jött az is, hogy a fiatalasszony fel tudott mutatni valami távoli kapcsolatot Horthy Miklós kormányzó családjával, nemesi rokonsága révén.
Családi kincsek
Nevezetes földbirtokos família volt az övék. Leghíresebb tagja, a sokoldalú tudós, Fryderyk Skarbek (1792–1866) Chopin keresztapja. Ám a századfordulóra csak a nevükben maradt meg a vagyon (skarb lengyelül: kincs). Krystyna apja, Jerzy Skarbek a hozományból fizette ki adósságait, miután feleségül vette egy zsidó bankár lányát, Stefania Goldfedert, és azután is rászorult apósa pénzére. A házasságból született lány rajongott a sportért, lovagolt, vadászott, profin síelni is ekkor tanult meg a Tátrában. Nem élvezhették önfeledten, hogy a versailles-i békeszerződéssel újjászületett a lengyel nemzetállam, a család elszegényedett, az apa meghalt (1930). A huszonéves Krystyna kereste a helyét: szépségversenyen indult, majd állást vállalt egy automobilbemutató teremben, ahol jómódú fiatalemberekkel ismerkedett. Feleségül ment egy iparmágnáshoz, fél év után elvált. Második férje Etiópiában volt diplomata.
Miután kiszabadult Budapesten, a kis híján lebukott kémet a brit nagykövet Chryslerének csomagtartójában csempészték át Jugoszláviába. Ekkortól használta a Christine Granville nevet – utóbb így is vette fel a brit állampolgárságot. Újra csatlakozott hozzá Kowerski (alias Andrew Kennedy), majd Belgrád, Szófia és Isztambul érintésével eljutottak a Közel-Keletre. Átkeltek a Vichy kollaboráns igazgatás alatt álló francia gyarmatokon, Szírián és Libanonon is, onnan érkeztek a brit Palesztinába, majd a brit fennhatóság alatt álló Kairóba. Ellenséges területen ekkora utat megtenni valószínűtlen bravúr volt, gyanút keltett az elhárításban. Elővigyázatosságból mindkettejüket felfüggesztették a szolgálatból, ám júniusban a Wehrmacht valóban megindult a Szovjetunió ellen, ami igazolta őket: nem német dezinformációt szállítottak, értesüléseik hitelesek voltak.
A Gestapo réme
Christine sokáig csak kisebb feladatokat kapott, türelmetlenül készült a nagy küldetésre. Megtanult ejtőernyőzni. Úgy volt, hogy Magyarországon dobják le, azután elálltak az öngyilkossággal felérő tervtől, nem kockáztatták a kincset érő ügynököt. A háború végjátékában szántak neki kulcsszerepet. 1944 nyarán, a szövetségesek partra szállásakor, Algírból indulva ugorhatott le Délkelet-Franciaországban az ellenséges vonalak mögé. Folyékonyan beszélt franciául, gyerekfejjel tanulta varsói apácáknál. Pauline Armand fedőnéven lépett kapcsolatba az ellenállással, segített ellátni őket pénzzel, fegyverrel és információval, a tőlük származó adatokat pedig továbbította a felderítésnek. Sok veszélyes akció fűződik a nevéhez. Ismét hasznát vette rendkívüli állóképességének: gyalog indult útnak az Alpokba, hogy 2000 méteren, a francia–olasz határon állomásozó német helyőrség lengyelországi születésű (volksdeutsch) katonáit rábeszélje a dezertálásra.
Hírnevét leginkább annak köszönheti, hogy megmentett három halálra ítéltet a Gestapo markából. Parancsnoka, a SOE-ügynök Francis Cammaerts (1916–2006) és két társa letartóztatásáról értesülvén, elképesztő lélekjelenlétről tett tanúságot. Kiderítette, hol őrzik a foglyokat. Megkereste az összekötőtisztet, egy elzászi kapitányt, vele ment a belga Gestapo-ügyeleteshez. Azt hazudta, hogy Cammaerts felesége, egyszersmind a híres Montgomery tábornok unokahúga, és rettenetes megtorlással fenyegetőzött a háború utánra. Érveit megtoldotta csúszópénzzel, továbbá azzal az ígérettel, hogy aki segít neki, azt megvédi a népharagtól a küszöbönálló fordulatkor. Az amerikaiak már a spájzban voltak, így az őrök hallgattak a szóra, és kivégzés helyett SS-egyenruhába öltöztetve kicsempészték rabjaikat a börtönből. Christine utóbb azt mondta, miközben a Gestapóval üvöltözött és alkudozott, meg sem fordult a fejében, hogy agyonlőhetik.
Hét békeév
A háború utolsó hónapjaiban a brit hírszerzés azt tervezte, hogy ügynökhálózatot telepít a szovjet-orosz megszállás alá kerülő Lengyelországba, és ebbe a munkába bevonták volna kipróbált emberüket is, de egy kezdeti lebukás miatt lefújták az akciót. Christine harca véget ért. Több kitüntetéssel leszerelt, és új, civil életet kezdett. Kegyetlenül nehéz volt a sorsa a hálátlan, széthullóban lévő brit gyarmatbirodalomban, ahogy a legtöbb lengyel emigránsnak (lásd keretes írásunkat). Volt áruházi eladó, telefonos kisasszony, pincérnő, végül óceánjáró hajókon stewardess. Megérte az ifjú II. Erzsébet trónra lépését, de a koronázási ünnepséget már nem – csupán hét békeév adatott neki. Élete szörnyű, értelmetlen véget ért: utaskísérő kollégája, Dennis Muldowney tébolyultan üldözte szerelmével, nem bírta elviselni a visszautasítást, és leszúrta.
Holttestét utolsó lakhelyén, egy olcsó londoni szállodában találták meg 1952. június 15-én. Minden jel arra mutat, hogy az egykori háborús hős femicídium (nőgyilkosság – a szerk.) áldozata lett. Negyvennégy évet élt, bár a hivatalos papírjai héttel kevesebbet mutattak, ugyanis a brit állampolgárság felvételekor a születési évét is megváltoztatta. Néha hangzatosan úgy emlegetik: „a lengyel Mata Hari”, pedig a párhuzam méltatlan emlékéhez. Andrzej Kowerski halála óta közös sírban nyugszanak az egykori társak. A vakmerő Krystyna-Christine ügynök alakja helyet talált magának a popkultúrában is: úgy tartják, ő ihlette Ian Flemming legelső James Bond-regénye, a Casino Royale (1953) női karakterét, a könyvből készült 2006-os filmben Eva Green alakította Vesper Lyndet.
