oktatás;

2022-12-08 20:12:00

A tanárok sztrájkoltak, a tankerület óránként jelentést kért a létszámról

Hódmezővásárhelyen és Szentesen is azt mondják, hogy muszáj változnia valaminek. Egy szakszervezeti vezető szerint a legnagyobb gond, hogy félénk a pedagógus-társadalom.

– Nem jó, hogy sztrájkolni kell, de nincs más eszközünk. Muszáj, hogy változzon valami – mondta lapunknak a hódmezővásárhelyi Klauzál általános iskolában egy fiatal pedagógus, aki 21 kollégájával csatlakozott az országos munkabeszüntetéshez. Ez a teljes oktatói létszámuk csaknem 70 százaléka.

Csütörtökön 86 diák hiányzott a vásárhelyi iskolából, szülői igazolással maradtak otthon, többségük felső tagozatos. A megkérdezett klauzálos pedagógusok szerint azzal, hogy a több ezer polgári engedetlenség eszközével élő kollégájuk közül kiszúrtak párat, majd kirúgtak Budapesten, azt akarták üzenni: ez bárhol megtörténhet az országban. Kovács Szabina, az iskola szakszervezeti vezetője a Népszava kérdésére elmondta: az iskolavezetés pozitívan áll a sztrájkhoz, látja a közoktatás problémáit, a hónapok során kialakult a rutin a helyettesítéssel, beosztással kapcsolatban. Más a helyzet a tankerülettel.

– Óránként jelentést kérnek a létszámról. Olyan érzésem van, mintha tartanának ettől az egésztől, próbálják ellehetetleníteni.

A legnagyobb gond, hogy félénk a pedagógustársadalom. A másik, hogy „kiherélték” a sztrájktörvényt. A sztrájk idejének felében munkára kötelezhetők vagyunk, ma például két órát helyettesítettem – fogalmazott a helyi szakszervezeti vezető.

Csongrád-Csanád megye másik településén, Szentesen estére szervezett demonstrációt a város diáksága. A tanáraik egész életükben mellettük állnak, tartoznak nekik annyival, hogy viszonozzák ezt, magyarázta egy Noémi nevű diáklány. Úgy látják, a pedagógusok örömmel veszik a kiállást, de ők maguk mintha félnének Szentesen szót emelni az oktatás problémái ellen. Tanuló elleni nyílt megtorlásról ebben a városban még nem hallottak, finomabb módszerekről, mint érzelmi zsarolás viszont tudnak, mondták el lapunknak. A mintegy százfős megmozduláson felolvasták azt a levelet, amelyet a Belügyminisztériumba fognak elküldeni a szentesi diákok. Ebben többek között azt kérdezik a döntéshozóktól: ők annak idején hulló vakolat alatt tanultak-e, őket is alsós pedagógus oktatta-e hatodik osztályban.