Amikor az ember még csak tanulgatja a közgazdaságtant, bizony hajlamos néha a sarokba dobni a tankönyveket. De előbb-utóbb (általában a vizsgák táján) mégis csak vissza kell térni hozzájuk.
Bár az ökonómia nem egzakt tudomány, azért vannak megkérdőjelezhetetlen törvényei. Ilyen például – hogy csak a legfontosabbat említsük –, hogy nem lehet büntetlenül tartósan többet költeni, mint amennyi a bevételünk. Hogyan is mondta az Orbán-kormány örök példaképe, a jelenlegi miniszterelnök által a leggyakrabban hivatkozott guru? „Lehet még egy picikét teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen”.
Orbán Viktor legszűkebb, három tagú gazdasági agytrösztjéből ketten már belátták, hogy fordulatra van szükség. Matolcsy György látványosan mást gondol a gazdaságpolitika eddigi eredményeiről és ezutáni teendőiről, mint Orbán Viktor. (A pártsajtó már fel is tárta, hogy egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.) Matolcsy szerint elpazaroltuk az elmúlt 10-12 évet, eljátszottuk a felzárkózás esélyét. És már nem csak ő látja így: miután hétfőn kifejtette, hogy minden másképp volt, szerdán a körön belüli legfőbb ellenlábasa, Nagy Márton is gazdaságstratégiai modellváltást sürgetett. Igaz, a harmadik, Varga Mihály még kitart – pedig amúgy a legkevésbé sem híve az unortodoxiának –, de talán csak azért, mert a kormányfő most épp vele vetette föl a sokáig Matolcsy György fején csörgő bohócsipkát.
A politikatudomány az egzaktsági skálán még a közgazdaságtantól is nagyon távol áll, de törvényszerűségek ott is akadnak. Visszamehetünk az időben akár 1990-ig, mindig igaz marad: ha egy kormányzat a gazdaságpolitikában meghasonlik, azt nem éli túl. Belebukott az Antall-Boross-, a Horn- és a Gyurcsány-Bajnai kabinet is: odalett előbb a tévedhetetlenség mítosza – mármint a hívek körében -, majd a vezetettség érzése is; valami eltört, és eddig még egyszer sem sikerült összeragasztani.
Az is izgalmas tehát, hogy mi lehet Matolcsy damaszkuszi fordulata mögött. Sértettség, ahogy az udvari média elhitetni igyekszik? Marakodás az egyre kisebb koncon? (Ne feledjük: a közösből látható teljesítmény nélkül sokat kikanalazó ifjú NER-cégtulajdonosok egyik legtenyérbemászóbbika – bár a verseny itt tényleg nagyon erős – a jegybankelnök Ádám nevű sarja.) Őszinte aggodalom a szakadékba tartó ország sorsáért? Jó lenne tudni a választ, de bármi is az, valódi kérdés csak egy van: hogy a disszonáns megszólalások mögött mély-e törésvonal. Ha mély, akkor azok, akik 12 évnyi Orbánság után valami másra vágynak, kezdhetik vágni a centit – még ha megint négy esztendeig eltart is, mint a 2006-os fordulat után. Ha meg csak sekély, akkor ez a modern kori magyar politikatörténet egyik legzseniálisabb átverése.
A végkifejletet tudjuk (emlékszünk rá az előző körből): fájni fog. A többit meg úgyszólván izgalom nélkül várhatjuk. A tétjeink már rég náluk vannak.