Igen, itt hagyott bennünket. Előbb csak fizikailag, aztán már lelkileg is. Illetve ez nem igaz: mindvégig, az utolsó pillanatáig népszavás újságíró volt. De már csak távolról, nem szívesen avatkozva be a lap dolgaiba. Rá aztán tényleg igaz: hosszú ideig és türelemmel viselte betegségét. Tíz éve járt orvostól orvosig, műtéttől műtétig. Mindig újabb és újabb reményekkel telítetten. Hogy lesz, lehet majd egy olyan pontja az életének, amikor vissza tud térni a szerkesztőségbe.
Igazi, ahogy mondják ízig-vérig újságíró volt. Ha kellett tényfeltáró, ha kellett publicista. Egyszerre volt szkeptikus, gyanakvó és bizakodó, de mindig a tényeknek hívő kollega. És: nagybetűs KOLLEGA. Több mint húsz évet töltöttünk együtt; Jenőben mindig bízhattam. Aztán jött egy pont, a sunyi betegség, amely egyre többször szorította ki őt a közösségi életből. Nem mindenki értette és fogadta el, hogy a biztos bázisát az otthona jelentette. Nem mindenki fogadta el fanyar stílusát sem, amelybe az idő előrehaladtával egyre több keserűség, fájdalom vegyült. Pedig nem panaszkodott; elfogadta, a tőle megszokott szarkazmusával, hogy újra kórház, újra műtét, újra betegágy.
Akik nem ismerték őt – mert hát egyre kevesebben ismerték – nehezen fogadták el, hogy ő így, ebben az állapotában is újságíró. Nehezen fogadták el, hogy a távolság nem csökkentette le a közelséget, és nem bénította le az újságírói vénát sem. Ő meg nehezen fogadta el, hogy távolabbra kerül a laptól, akaratán kívül. Lassan-lassan lelkileg is ellökte magától a hivatását; nem bírta elviselni, hogy ellökték a hivatásától.
Soha nem fogjuk tudni eldönteni, hogy a betegség őrölte-e fel, vagy némiképp ő saját magát sodorta a halál felé. Az azonban biztos, hogy hosszú ideig volt beteg, de az már nem biztos, hogy türelemmel viselte. De, ha nem, akkor sem gondolt a halálra, nem gondolta, hogy hatvan évesen kiiratkozik… És mi sem gondoltuk, hogy így lesz. A számos előjel ellenére azt hittük, mert ezt akarta elhitetni velünk – velem -, nincs olyan nagy baj.
De mégis: baj van. Jenő itt hagyott bennünket. Innen üzenem neki: akárhogy is alakult, velünk marad.
