Újabb jelentés a Fortinbrasról
Orbán Ottónak tisztelettel
Valami bűzlik Dániában.
Dánia a bűz maga.
Ez a hely már nem is ország,
Csak a részvényeseknek haza.
Hajónk egy komp volt, elkötötték,
Biztos parton volt horgonya,
De bolondok, kapzsik eloldozták,
Főbolond a kapitány maga.
Hajónkon álmok szebb jövőkről,
Igazság, jog és szeretet…
Most tivornyás tort ül a rakományból,
A tolvaj, a gyilkos, a megveszett.
Most sodródik gyorsan a vihar felé,
Csendes az éj, s a tivornya zaj
Álmából a holtat is felverné…
A hajó,
A jövő, az álmok: mind elveszett.
Valami bűzlik Dániában.
Dánia a bűz maga.
Ez a hely már nem is ország,
Csak a gyűlölet iszonya.
Megtámadták Rushdie-t
Az írástudónak nem a betűt kell ismernie.
Az írástudó tudása az,
Hogy szavakba öntse az igazat.
Az írástudó nem ismer tabut.
Az írástudó halálra ítélt.
A zsarnok felhasználja,
Bebörtönzi, és kivégezteti.
Gulágok, Abda, Színpad:
A megalkuvó írástudó csak
Betűvető rab, cifrálkodó féreg.
Az írástudó nem fél,
A halálraítélt nyugalmával él.
Minden perc, amelyben írhat
És szólhat, már ráadás.
Kegyelemben él,
Siralomházba zártan,
Miután írástudó lett:
Eleve elítélt.
Rushdie lélegzik még,
Istennel beszél.
Ketten döntik el,
Kér-e még kegyelmet.
Időmantra
Monoton mantra az élet,
Kapkodva dadogod, félted,
Keresed, kutatod folyton,
Szorítod, nehogy elfogyjon.
Az idő gyilkosod, s házad,
Aligha jut egész század.
Kezedből kipereg minden,
Előtted folyton több nincsen.
Istent szül benned a kétség,
Múlásod rettentő rémség,
Egyre több barát a sírban,
Aki volt, nem érted, hol van.
Monoton mormolod újra,
Életed morzsolod, bízva
Abban, kit nem tudsz, de képzelsz,
Általa élni merészelsz.
Elmúlsz majd, s lelked örökre
Eltűnik képzelt körökbe.
Az idő, egy olvadó gleccser,
Mantraként folyik el egyszer.
Végül egy sivatag, száraz
Síkja felett lebeg már az,
Aki a létből kipergett,
Kit
Kétség szült Isten teremtett.
Olajütő
Mikor már szétfoszlott mindenem,
Ideje megvallanom hitem…
Akár a mag olajütőben,
A testem és lelkem összetörten.
Mint a szúrós kávézacc,
Vékony bőrömhöz
Tapadnak alvadt vérrögök –
A gondolatok, az álmok:
Börtönök.
Mint féreg, vagyok
Temetve a magam gyökerére,
Rágva a mocskos földet,
Magam zabálva gyökértelenné,
Hogy kijussak a fényre,
Hogy jusson hitre és reményre,
Hogy jussom legyen szebb remény,
Hogy még akarjak élni,
A gilisztalét peremén.
Zsigereim elsorvadtak.
Idegeim: zsibbadt bog.
Árva, csüggedt,
És fáradt vagyok.
Kudarc ez.
Körmöm, ha nőtt,
Magamba vájtam.
Halántékomba tört fogam,
Gyermekded lelkemre tőrt fogtam,
S a csenddel kiabáltam.
Nem lenni jó!
Lenne bár részem a semmi!
Kívül téren és időn,
Hol nem lesz, s nem volt:
Lenni.
Mert olajütő a lét,
S benne csírátlan mag vagyok.
Ha szűrik is szivárgó életem,
Keserű és agg vagyok.
Ideje hitem megvallanom,
Mikor már mindenem szétfoszlott…
gúnyol a dal
krisztusi kor
emberi kór
féreg idő
víg temető
gúnyol a dal
ölni akar
csapdos a szél
bánt ahol ér
múlni ha kell
égbe emel
mélybe taszít
úgy szabadít
móka a gyász
ördögi nász
béke köröd
dúlt örököd
dúlt örököd
béke köröd
ördögi nász
móka a gyász
úgy szabadít
mélybe taszít
égbe emel
múlni ha kell
bánt ahol ér
csapdos a szél
ölni akar
gúnyol a dal
víg temető
féreg idő
emberi kór
krisztusi kor
