„Olyan nőket keresünk, akik már most is aktív közösségi vezetők, vagy civil szervezetet, céget irányítanak, esetleg önkormányzatnál, közintézményben dolgoznak, vagy csak egyszerűen van egy jó ötletük, és azt helyben meg is valósítanák” – kezdte a beszélgetést Huszár Daniella közgazdász, aki Tétényi Éva építészmérnökkel közösen dolgozta ki a Női Együttható tréning- és mentorprogramot. „Mi pedig tudást, eszközöket és támogatást adunk abban, hogyan érdemes mindezt előkészíteni, véghez vinni. Mindebben fontos a kölcsönösség, az egymástól való tanulás lehetősége.” Azért a tízezer fő alatti településeken élőket keresik, mert ahol legfeljebb ennyien laknak, jó eséllyel ismerik egymást az emberek, a szomszédsági viszonyok még fellelhetőek. Ilyen körülmények között az egyén a közösségért úgy tud tenni, hogy szinte mindenki hall a kezdeményezéséről, és a megvalósítás látható is. Egyébként az ókorban is ezt a létszámot tartották az ideális városi közösségnek – magyarázta. Jelentkezni az interneten január 15-ig lehet, és nem is bonyolult, legfeljebb 20 percet vesz igénybe.
Tétényi Éva felhívta a figyelmet, hogy nincs egyéb elvárásuk, csak az, hogy pártfüggetlen legyen az érdeklődő. „A kiválasztás legfontosabb szempontja maga az ügy. Legyen az már megkezdett projekt, vagy egy teljesen új ötlet, mindegy, a társadalmi hasznossága a fontos. Például az esélyegyenlőség elősegítése, a település fejlesztése, a helyi identitás erősítése, vagy a fenntarthatóság kérdése, esetleg a közösségi részvétel erősítése. Vagy akár egy jó játszótér kialakítása.”
Másként szerveznek
Mint mondja, évekkel ezelőtt egy amerikai ösztöndíjprogramon találkoztak Daniellával. Most együtt találtak egy pályázati lehetőséget korábbi támogatójukon (Alumni Engagement Innovation Fund) keresztül. Olyan témával lehetett nyerni, amely valamilyen általánosságban is elvárható, társadalmilag hasznos célhoz kapcsolódik – magyarázta. Ilyen lehet például a fenntarthatóság, a kis- vagy hátrányos helyzetű települések támogatása. „Mi pedig úgy gondoltuk, a nőkre is ráfér a segítség, ezzel nyertünk. Magyarországon, de a világ más táján is rendkívül kevés nő jut szerephez a közéletben. Nem véletlen, hogy az Európai Unió is deklarálta, több női vezetőt szeretne. Nem vagyok a kvóták híve, de tény, hogy egy nő szervezőkészsége, problémamegközelítése vagy konfliktuskezelése eltér egy férfiétól.
Egyszer egy kormánypárti férfi politikussal beszélgettünk erről. Mondtam neki, hogy mi biztosan nem járunk majd együtt focimeccsre, és sörözni sem ülünk be. A vadászszellem, vagy talán jobb szó, a csoportképző erő egyszerűen más a férfiaknál és más a nőknél. Ezzel ő is egyetértett. Talán többen emlékeznek még arra, hogy 2010 és 2014 között Esztergom polgármestere voltam. Finoman szólva sem volt ez egy könnyű időszaka az életemnek. Soha nem a hatalom érdekelt, hanem egy-egy ügy megoldása. Amikor megfenyegettek azzal, hogy majd nem lehetek városvezető, meg nem használhatom a hivatali autót, nagyon őszintén mondom, nem érdekelt. Csak az hajtott, hogy a közösség érdekében hogyan lehet az adott problémát megoldani. Hogy ez mennyire általános, természetesen nem tudom, de az mindenképpen igaz a nőkre, hogy a jövőnek dolgoznak. Amikor ötletelnek, döntenek, akkor a saját érdeküket háttérbe szorítva arra gondolnak, mi lesz jó a gyereküknek, unokájuknak.”
Példamutatással formálnak
Huszár Daniella azt emelte ki, szerencsés lenne, ha a vezető pozícióban lévő nők nem vennének magukra férfias tulajdonságokat, inkább az empátiát, a törődést erősítenék a közösségekben. Úgy látja, a nők által ingyen végzett láthatatlan munka a családokban és a nagyobb közösségekben is jellemző. Szerinte sokan és sokat önkénteskednek, rengeteg nő végez háttérmunkát, de a babérokat általában mégsem ők aratják le, „nem ők vágják át a szalagot”. Hisz a példakép erejében. Ha egy nő a maga kis közösségében a változás motorja tud lenni, sok társat állíthat maga mellé, illetve akár más, például munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok közösségi részvételét is inspirálhatja – mondta.
Tétényi Éva hangsúlyozta, nem női társadalmat akarnak, abban viszont mindketten hisznek, hogy a férfiaknak és a nőknek más-más szerepük van. „Híve vagyok annak, hogy ezzel mindenki legyen tisztában. Pár éve felkért egy segítő központ, hogy a családi életre nevelésről és a felelősségvállalásról beszélgessek a településen élő emberekkel. Készültem, elmondtam a magam kis mondókáját, majd kiderült, hogy a fiúk meg a lányok kifejezetten a szexuális életről szerettek volna hallani. A beszélgetés első negyedórájában a testiség volt a téma, majd áttértünk a családi életre, és kiderült, hogy a férfiak nem tudták, mi az ő szerepük. Megdöbbentem, hogy fogalmuk nem volt arról, milyen felelősségük van abban, hogy a gyerekük majd dolgozni akar vagy munkakerülő lesz. Vagy, hogy ha egy nő várandós lesz, az a férfi felelőssége, kötelezettsége is. Olyan alapvető dolgokra kérdeztek rá, hogy csak pislogtam. Kiderült az is, a nők egészen kiszolgáltatott helyzetben vannak, alig lehetett szavuk. Szerintem a felelősségi viszonyok, a munkamegosztás, az egymás iránti tisztelet először a családban alakul ki, utána a tágabb közösségben. A példamutatásnak ebben fontos szerepe lehet.”
Konfliktuskezelés kedvességgel
Huszár Daniella szerint több kutatás is alátámasztja, minél sokszínűbb egy csoport, annál kreatívabb, innovatívabb megoldások születnek, hiszen mindenki másban jó. Ezért fontos a diverzitás, így például a nők szava és szempontjai is a jövő kihívásainak kezelésében. „Torontóban, Oslóban és Bécsben például a fenntarthatóság jegyében kialakított autómentes övezeteket nők kezdeményezték és vitték végig a városvezetésen.
”Magyarországon minden átpolitizált, és ez a helyi ügyekre is igaz – veszi vissza a szót Éva. – Van egy konkrét példa, ami jól mutatja, miről beszélek. Egy Budapesthez közeli településen – szándékosan nem mondom a nevét – játszóteret szeretnének a helyiek. Ezzel korábban a mostani városvezető is egyetértett, igaz, akkor még nem ő volt a város első embere. Most viszont más ötletei vannak, a pártjának kell megfelelnie, így a játszótér megvalósítását lesöpörte az asztalról. Az aktivisták ellen fordult, és azt mondja, aki a beruházás mellett van, az ellene van. Szerintem amíg ilyen alapon történik az ügyek képviselete, nem lehet előre jutni.” Azt mondja, ezen akarnak változtatni. „Fontos, hogy végül minden terv megvalósuljon, de talán még ennél is lényegesebb, hogy a jelentkezőket erősítsük közösségivezető-szerepük kibontakoztatásában”.
A program során szó lesz arról, hogyan lehet felépíteni és sikeresen végigvinni egy projektet. Az sem mellékes, hogy az akadályokat is megtanulják átugrani, és a konfliktusokat is képesek legyenek kezelni.” Felidézte, hogy amikor polgármester volt, őt sem kímélték. Azt mondja, nem vette magára a bántásokat. „Aztán, amikor átadtam a városvezetést, szó szerint meg kellett gyógyulnom. Egy évig csak ikonokat festettem és sírtam. Akár az akkori időkről beszélek, akár a mostaniról, a politikában, közéletben divattá vált a másik gyalázása. Ez megengedhetetlen. Mi azt is szeretnénk tanítani, hogyan lehet kedvességgel, odafigyeléssel, empátiával, az eltérő vélemények elfogadásával eredményt elérni.”Daniella szerint jó, hogy kisebb településeken élők is érdeklődnek, már jelentkeztek községekben lakók is. Akinek van terve és ambíciója, pályázzon – mondja, és találnak megoldást. Ha sikeres lesz ez a februárban induló kezdeményezés, akkor létrejön egy egymást is támogató közösség, mely segítheti a program folytatását. Hangsúlyozta: a résztvevők képzése ingyenes, és bár nemzetközi támogatású programról van szó, az angol nyelv tudása nem feltétel.
Kié a felelősség?
Tíz éve, 2012-ben voltam Amerikában ösztöndíjjal, azt is az amerikai külügyminisztérium szervezte – folytatja Éva. „Sok helyre elvittek minket, San Diego, Alabama, New Hampshire, Iowa volt a fő bázisunk. Az állami, az önkormányzati és a helyi szervezetek működését mutatták be nekünk. Nagyon tetszett, hogy ott diktatórikus előírások helyett ösztönző módszereket használnak. Nem úgy van, hogy hoznak egy központi döntést arról, mától mindenki foglalkoztasson ilyen vagy olyan arányban nőket. Vagy alkalmazzon bevándorlókat. Hanem azt mondják, hogy ha ezt vállalod, akkor kedvezményt kapsz, mondjuk kevesebb adót kell fizetned. És a vállalat vezetői eldöntik, hogy ez nekik megéri vagy sem. Nagyon tetszett a városok menedzsmenttípusú vezetése is, politikamentesen oldják meg a közlekedést, a közműszolgáltatást. Voltunk egy 30 ezres városban, amelynek két képviselője volt. Ha ők nem úgy szavaztak a testületben, ahogy azt a választóik elvárták tőlük, azonnal visszahívták őket.
De másképp működik a felelősségvállalás is, nem minden az állam vagy az önkormányzat dolga. Az egyik városban például nagy árvíz volt, a folyó menti házakat elöntötte a víz. A helyi közösség úgy döntött, nem ad pénzt gátépítésre, vállalja a felelősséget az, aki az árvízveszély ellenére a partra építkezett. Ez a szemlélet nagyon távol áll tőlünk, de elgondolkodtató. Aztán jártunk egy nagyon rossz környéken, a városban legalább 30 országból telepedtek le családok. Magas volt a bűnözési arány, sokan nem dolgoztak. Kitalálták a helyiek, hogy ezen ők változtatni akarnak. Közösségi házat terveztettek, és hiába készült el a tervrajz, az nem mindenkinek tetszett. Csináltattak másikat, aztán egy újabbat, míg végül meglett a számukra tökéletes. Felépült a ház, lett benne gyermekmegőrző, tanulószoba, az utcán pedig járőrszolgálat indult. Rövid idő alatt javult a közbiztonság, élhetőbb lett a környék. A közösség oldotta meg a problémát, nem az állam. Ehhez képest nálunk a településvezetők többsége minden tudás letéteményesének képzeli magát, a helyiek véleményére, tapasztalatára csak formálisan kíváncsi, tisztelet a kivételnek. Az előbb említett amerikai kisvárosban hét évig tartott a közösségi ház előkészítése, egy évig a megvalósítása. Nálunk ez pont fordítva szokott történni. Pedig milyen jó lenne itt, Magyarországon is, ha a mindenható szemléletet az együttható váltaná fel.”
