Gyászjelentés az autokráciáról

A 2022-es év a tökéletes autokrácia és a kormányzati káosz tetőpontja volt, az EU kiültette az Orbán-kormányt a szégyenpadra. A gyászjelentés a magyar demokráciáról az év végén már megérkezett az Uniótól, de az Orbán-rezsimmel látszólag még jól robogott az európai vonat; a jogállamiságról való tárgyalások mellett elkarácsonyozgat az orbáni kleptokrácia az Adrián.

Orbán 2018 után ugyan bebizonyította, hogy a tökéletes autokrácia felépíthető, sőt elég hosszú távon működtethető is, kitűnt azonban, hogy a társadalom teljes kontrolljának komoly belső és külső akadálya is van. A parazita hatalmi elit és az uralom működtetését végző szolgasereg eltartása nagyon sok erőforrást követel, és – ahogy a 2022-es év bebizonyította - ehhez még a fokozódó lakossági megszorítások sem elegendőek. A látszatdemokráciába burkolódzó tökéletes autokrácia ugyanis nagyon drága mulatság, csak kívülről, az uniós támogatások segítségével tartható a felszínen. Márpedig az EU türelmetlen természetű, már 12 röpke év után ráunt erre a nagyarányú szervezett lopásra, és 2022 végén már számon kérte az Orbán-rezsimen ezt a nagystílű, Európa-bajnoki méretű korrupciót. Ez volt 2022 decemberének drámája, az orbáni „édes élet” vége.

Az Orbán-kormány nem egyedül indult el az Unióban az autokrácia felé, ezt a kiváló lehetőséget egyetlen új tagállam korrupt politikai elitje sem hagyta ki. A szervezett parazita rablóbanda mindenütt kialakult, és többnyire kormányra is került. Ám végtelen szerénységében megmaradt a megsebzett, hibrid demokrácia működtetésénél, mert talán érzékelte, hogy a kisebb igényű, mérsékelt autokrácia esetében kisebb a külső és belső akadály is. Mindenesetre egy ilyen jól szervezett, központilag irányított tolvajsereget, csúcsra járatott hazugsággyárral csak az Orbán-rezsimnek sikerült megszervezni; bár a lengyel szélsőjobboldali politikai élcsapat többször is megpróbált felzárkózni az orbáni tökéletes autokráciához, de sikertelenül. Ráadásul most közbejött az ukrán háború, és Putyin trójai falovaként az Orbán-rezsim a V4 csoportban is a szégyenpadra került, és egy rövid történelmi pillanatra odalett az évszázados magyar-lengyel barátság.

2022 decemberében annyi történt, hogy az EU megpróbálta visszaterelni az Orbán-rezsimet a mérsékelt autokrácia keleties terepére, ahol a többi új tagállam is tanyázik: mégpedig egy nagy kanyarral a tökéletes autokráciából a részlegesbe, a teljes káoszból a csökkentettbe. Ez a többnyire hibrid demokráciaként emlegetett, mérsékelt autokrácia sokkal inkább fenntarthatónak bizonyult, hiszen a választási rendszere lehetővé teszi kormányváltást, nem tiporja le az ellenzéket, és nem működtet gigantikus méretű hazugsággyárat.

Így aztán szelídebb és szigorúbb, de mégiscsak mérsékelten autoriter rendszerek váltogatják egymást a V4 csoport többi országában. Ez elég látványosan jelentkezik Lengyelországban, de határozott jelei vannak annak is, hogy a következő választás után visszajöhet a korábbi, az európai mintához közelebb álló rendszer. Csehországban viszont Fiala, a jelenlegi miniszterelnök mögött ott leselkedik Babis, a korábbi, híresen korrupt miniszterelnök, aki Orbán kebelbarátja volt, és a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint esélyes a következő választás megnyerésére.

Szerencsés véletlen volt, hogy ez a jogállami bújócska az Orbán-rezsimmel 2022 második felében a cseh soros uniós elnökség alatt játszódott le, hiszen ők már rutinból tudták otthonról, hogy a jogos brüsszeli bírálatokra milyen hazugságokba, látszatdemokratikus intézményekbe menekülve imitálja majd az engedményeket a magyar hatalom. A „fogd a pénzt és fuss” bevált módszere az új tagállamok szintjén többnyire jól működik: vedd fel és mulasd el az uniós támogatást, és ha rajtakapnak a lopáson, rögtön emlegesd a helyi hagyományokat meg a tagállami szuverenitást. De a V4 csoportban három tagállam eddig még csak bocsánatos bűnöket követett el, és ezek a mérsékelt autokráciák nem - vagy csak kissé - zavarták meg az Unió működését. Az Orbán-rezsim azonban az újabb kétharmados választási siker utáni önteltséggel a totális konfrontálódás zsákutcájába sodródott, ezért nemcsak az uniós intézmények büntetésével kell szembenéznie, hanem a V4 csoportból való kiátkozással is.

Európa édes mostohaként járt el a neoliberalizmus kemény logikája szerint, amit a német multik tombolása jelzett a leginkább, miközben az új tagállamokban egyre csak növekedett a szociális deficit. Nálunk ez is elég látványosan alakult a Merkel-Orbán kiegyezés jegyében, a „te kényezteted az én multimat, én védem a te autokráciádat” szellemében. De ez már egy másik történet a fejlett európai országok neoliberális kalandjairól a függő gazdaságokká, olcsóbérű összeszerelő üzemekké átalakított új tagállamokban, amivel nálunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke még dicsekszik is.

Hiszen most nekünk, a viharos változások időszakában azt kell felmérnünk, hogy idehaza mekkora politikai szemétdombot tudnánk eltakarítani a jövő évben, mondjuk a közoktatásban, hogy legalább megmutassuk a már felingerült Európának, hogy ami a tökéletes autokráciát illeti, a megélhetési és a rezsiválsággal a magyar lakosság többségénél is betelt már a (szilveszteri) pohár.

Az uniós gyászjelentés a hazai kleptokrácia címére érkezett, és az Európai Parlament egy évtizeddel a lényeget már kifejtő Tavares-jelentés után volt szíves az Orbán-rezsimet a nevén nevezni: nem demokrácia, hanem autokrácia. A gyászév legmarkánsabb jegye az év végére kibontakozó teljes konfrontáció az EU-val, főleg az EP-ben, és egyre inkább az Európai Bizottságban is; de ezt jól kiegészíti az itthoni megélhetési és energiaválság. Ezt a válságzuhatagot még felsorolni is nehéz, nemhogy megélni. Először is a lakosság sanyargatása a megszorítás maximumával, párhuzamosan a megélhetési és rezsiválsággal; másodszor a közszolgáltatások mélypontja a közoktatás és közegészségügy akut válságával; harmadszor a brutálisan erőszakos állam színre lépése a rendeleti kormányzás csúcsra járatásával; hogy végül a gazdaságilag kifosztott és a közszolgáltatásokban hajléktalanná tett magyar társadalmat az érdekszervezetek és az ellenzék tartós és tudatos elsorvasztásával megfosszák a szervezett ellenállás lehetőségétől.

2022-ben tehát feltárult teljes szélességében az Orbán sivatag dermesztő panorámája, hiszen az őszi tüntetések bebizonyították, hogy bárki bármi ellen tiltakozzék is, rögtön a tökéletes autokráciával, a rendszer egészével találja szembe magát. A magyar társadalom az EU szegényházává vált, mivel 2010 óta a költségvetési stratégia lényege az volt, hogy fokozatosan csökkentették a lakosság jövedelmét a GDP-ből, míg végül a 2022-es mélyponton az antiszociális állam elve is kimondatott és törvénybe foglaltatott: az állam az utolsó, aki segít.

Ezzel maga a magyar társadalom vált hajléktalanná a saját intézményeiben, a közoktatás és a közegészségügy elfekvőbe került, a kulturális élet radikális fogyókúrája során a társadalom médiadroggal való nagyüzemi elaltatása került előtérbe. A posták és más intézmények bezárása csak emlékeztető oltás volt, hogy a lakosság szokja meg a tökéletes autokrácia rémállamát. A személyes jogok korlátozása, az érdekvédelmi szervezetek eljelentéktelenítése, az ellenzéki szereplők pegazusolása révén mindenkit az Orbán sivatagba száműztek.

A következő év arról szól majd, hogy az EU megpróbálja rekultiválni az Orbán sivatagot, fokozatosan visszavarázsolni erre a „türk” vadvidékre az európai tájat. De ahogy a latin közmondás üzeni, „az engedékenyt vezeti, a vonakodót vonszolja a sorsa” (ducunt volentem fata, nolentem trahunt). 2023-tól kezdve az Orbán-rezsimet vonszolni fogja az Unió maga után, mert ez a fosztogató-elnyomó rendszer már nagyon zavarja az EU működését.

Ideje lenne már a magyaroknak is egy erős üzenetet küldeni Budapestről Brüsszelbe arról, hogy „mire megyünk együtt” Európával.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.