Sosem feledem az Aranybullát. Amikor gimnazistaként villámkérdésekre kellett felelni, ez volt a legkedvesebb, mert csak egy évszámot kellett gyorsan mondani, és ki ne tudna megjegyezni egy olyan évszámot, mint 1222. Ráadásul mégiscsak a magyar történelem egyik legfontosabb törvényének megszületéséről van szó. A Nemzeti Filmintézet által finanszírozott Aranybulla sorozat azonban valami egészen másról szól.
A Duna TV által karácsonyi ajándékként indított limitált széria első része megdöbbentő produktum. Az ideológiai nyomás azonnal robban, hiszen azt mindenkinek tudni kell, hogy III. Béla király korában Magyarország volt Európa egyik legfontosabb állama, a négy királyság egyike, de mivel a három másik nem volt érdekelt, a magyaroknak kellett megvédeniük Európát a keleti veszedelemtől, de főleg a muszlim előretöréstől – már csak az hiányzik, hogy lábjegyzetben kiírják, hogy „mint ma is”.
A hitelesség kedvéért olykor egy-egy rettenetesen igénytelen vizuális környezetbe helyezett székbe ültetett történész magyarázza a helyzetet, miközben afféle élőszereplő illusztrációs szcénák is vannak, amelyek olykor továbbfejlődnek fikciós formába. De bárcsak ne történne meg! Ha maradnánk az ismeretterjesztésnél, akkor lehetett volna az Aranybulla közszolgálati tévés produkció, de mivel nagybetűs film akar lenni, zavarba ejtő elegyet kell elviselnie nézőnek.
Igazi rendező, operatőr és forgatókönyvíró hiányában színházi környezetben is teátrálisnak számító szituációk követik egymást rettenetesen ronda felvételeken rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal.
A III. Bélát alakító Seress Zoltán ezek után biztosan nem tud majd megszabadulni a haldokló nagy magyar ember skatulyájától, a II. András királyt alakító Veréb Tamást ledobja magáról a képernyő, annyira pocsék alakítást nyújt – itt sok szakmai probléma lehet a háttérben, hiszen ennyi rossz alakítást általában csak tréfából szokás elkövetni.
Valódi színészi momentumokat köszönhetünk Törőcsik Franciskának, aki Gertrúd szerepében még ebben a röhejes mise-en-scène helyzetben is képes volt némi fényt hozni a totális sötétségbe.
Az alkotók azzal igyekeztek kedvet csiholni a nézői oldalon, hogy az Aranybulla képi világa felveszi a versenyt a Trónok harca című HBO sorozattal – azt kell, hogy mondjam, hogy ez nagyon beteg magyar nemzeti humor volt a részükről.
