Huzatos elefántcsonttorony

Tarnóczi Jakab rendező és alkotói csapata az Isten, haza, család után a Magányos emberek című előadásban újra egy család történetét meséli el, rendkívül izgalmasan és elgondolkodtató módon.

A magányos emberek eredetileg Gerhart Hauptmann több mint száz évvel ezelőtt íródott műve. Eddig nem játszották Magyarországon, most Boronkay Soma nyersfordítását követően Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia írt belőle új kortárs darabot. Tarnócziék hasonló módszert alkalmaztak az Isten, haza, családnál, ott görög szerzők műveiből indultak ki. Ám most Hauptmann nyomán is felkavaró, nagyon aktuális és rendkívül szembesítő szöveg született.

Egy fiatal pár szeretné egy Budapesttől nem messzi településen, a Szentendrei-szigeten elkezdeni a családi életet. Nemrég született meg a baba, de egy nyitott házban gondolkodnak, ahová bárki betársulhat, barát, szülő is. Egy idegen fiatal nő mégis felborítja teljesen a nyugalmat, és kiderül, a működő kommuna koncepció csak a fejekben létezhet.

Nagyon izgalmas megint az előadás formája. A közönség a lakásdíszleten (tervező: Devich Botond) keresztül juthat be a nézőtérre, a szüneteket pedig egyfajta partyként kell felfogni. A nézők ekkor csatlakozhatnak a színészekhez, bemehetnek a színpadi térbe, ledőlhetnek a franciaágyra, vagy táncolhatnak. A premierközönség e tekintetben visszafogottnak bizonyult. Egy néző akadt csak, aki bemerészkedett a partyzók közé, pedig ez az interaktivitás nem egy álságos színházi megoldás, hanem egy valódi megszólítás.

A szöveg sokat vállal és teljesít is. Tényleg sikerül megmutatni, milyen ma egy család, ahol egy különcnek számító művész szeretne elindulni, de nem egyedül, hanem kisgyerekkel, feleséggel, barátokkal. Sok mindenről szó esik, művészsorsról, befizetetlen számlákról, generációs konfliktusokról. De mindezt olyan sűrítményként tálalják, hogy ennek minden eleme egy valódi külön fejezet.

„Több hősre van szükség, kevesebb művészre” – hangzik egy aktuális idézet. És több olyan felvetés is benne van a darabban, a nők megítélésétől, a házasság érvényességén át, a fiatalok jövőképéig, amely mindannyiunkat nagyon megérint, tartozzunk bármelyik generációhoz.

Nagyszerűek a színészek. A vidéken jól menő vállalkozást üzemeltető szülőket Pelsőczy Réka és Rajkai Zoltán játssza. Előbbi elképesztő empátiával és színpadi természetességgel van jelen. A beszólásai, a provokációi mellett mégis próbálja összetartani az egyre széteső családot. Partnere ebben a férjét, az apát játszó Rajkai, akinek az előadás végi kiborulása, úgy tűnik, legalább átmenetileg normalizálja a helyzetet. Tóth Zsófia játssza a fiatal feleséget, remekül láttatva a szorongásait, az önbizalomhiányát, miközben nem akar mást, mint boldog lenni, szeretni és nem utolsósorban felnevelni a gyerekét. A barátot alakító Béres Bence rivalizál a főszereplő Jánossal, de csak utolsó pillanatban fordul ellene. Nem akarja belátni, hogy ez a barátság már rég megroppant, nem valódi alapokon áll. János Lengyel Benjámin megformálásában tragikus hőssé válik. Saját döntésképtelensége, az álomvilágához, a nem reális mániájához való ragaszkodása taszítja egyre lejjebb. Nem tud választani. Mindent akar egyszerre. A „betolakodó” Annát is, aki Mentes Júlia játékával tényleg képes mindent felgyújtani maga körül. Teszi ezt játékosan, intellektuálisan, érzékien. Csakhogy miközben a környezetét elégeti, önmaga is beleég ebbe a szerepbe. Be kell látnia, hogy amit képvisel, nem kívánatos azok között, akik befogadták.

Az alcímben családi együttlét szerepel. A magányos emberek inspiráló, felkavaró színházi együttlét.

Infó:

Magányos emberek

Családi együttlét

Írta: Gerhart Hauptmann műve alapján Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia

Katona József Színház, Kamra

Rendező: Tarnóczi Jakab