Előbbi ad helyet a világ legnagyobb könyvének, amely majdnem másfél tonnát nyom, s az Aggteleki Nemzeti Park barlangjairól, növény-, és állatvilágáról szól, utóbbi pedig az a település, ahol az adóhivatal adatai országban a legmagasabb az egy főre eső havi nettó kereset: 535 ezer forint.
Ezt a számot némiképp árnyalja, hogy a településnek mindössze 22 bejelentett lakosa van, s az elmúlt évek statisztikáit nézve számuk egyre fogyatkozik. Négy évvel ezelőtt még harminchatan alkották a közösséget, aztán előbb huszonötre, később huszonháromra, mostanára pedig az általunk fellelhető adatok szerint huszonkettőre csökkent a létszám, fele nő, fele férfi. Bővebb információkat róluk hiába kértünk helyben, a polgármesteri hivatalban. Találkoztunk ugyan a községháza előtt Doszpoly Loránd polgármesterrel, ám ő egy kurta „nem nyilatkozom, szabadságon vagyok” mondatot odavetve bevágta magát az autójába és elhajtott. Bódvaszilason, a közös körjegyzőségen végül annyit közöltek velünk: nyilvántartásuk szerint jelenleg huszonkettő a bejelentett tornakápolnai lakosok száma.
– Van, aki papíron itt lakik, de szinte sose látjuk, és olyan is, aki nincs ide bejelentkezve, de majdnem minden hétvégét és az összes szabadidejét a faluban tölti.
Akad olyan, aki húsz éve elment, azóta se jött vissza, s a település szégyene az omladozó ház, amit itt hagyott maga után. Ha eladná, biztosan lenne, aki szívesen megvásárolná – dohogott kérdéseinkre egy középkorú férfi a település elején lévő házak egyikében.
A zsákfaluban nincs átmenő forgalom, s igaz rá a mondás, hogy szinte harapni lehet a jó levegőt. Amíg egy decemberi délelőttön ott voltunk, a falubusz érkezett csupán. A szabadságon lévő gondnokot helyettesítve egy férfi hozta fel a pár kilométerre lévő Szín településről a négy adag ide kihordott ebédet, s a postást is, aki a leveleket, számlákat dobálta be gyorsan a ládákba. Naponta fordul a kisbusz – tudtuk meg –, s mindig jön vele a postás is, ami meglehetősen szokatlan manapság, amikor sorra zárnak be a hivatalok, és egy nagyobb, akár kétezer lelkes faluban is csak heti három alkalommal viszik házhoz a leveleket.
Igyekeztünk kideríteni, kik azok a jól kereső munkavállalók vagy tehetős vállalkozók akik a havi félmilliós fizetésükkel „megdobják” az egy főre eső keresetet ebben a gyönyörű fekvésű, de munkahelyekben egyáltalán nem bővelkedő kis községben. Óvoda nincs, iskola sem, minek is lenne, hisz gyereket se látni errefelé. A polgármesteren, a helyettesítő falugondnokon és a postáson kívül csak egy nyolcvan év feletti, egyedül élő idős asszonyt láttunk az utcában, jöttünkre ő is behúzódott a házba.
Az egyik portán végül találkoztunk egy nyugdíjas korú férfival, aki ugyan név nélkül, de hajlandó volt hosszan beszélgetni velünk arról, kik lakják Tornakápolnát, és miért tűnik ennyire zárkózottnak ez az egyébként bájos, leginkább egy alpesi falucskához hasonlító település. Szavai szerint a faluban talán két embernek van itteni munkahelye, az egyik a polgármester, a másik pedig a falugondnok. Sorra vettük aztán a házakat, vajon kik lakják. Az egyik nemrégiben épült, napelemekkel körbevett, tekintélyes kétszintes otthon tulajdonosa egy nyíregyházi vállalkozó, aki beszélgetőtársunk szerint nemrég tönkrement, a házat is eladta, színét se látták már egy ideje. Egy debreceni nagykereskedő, akinek butikjai vannak több helyen, csak hétvégi háznak használja az itteni ingatlant. A Bükki Nemzeti Park két munkatársa is a faluban lakik, ők eljárnak reggelente dolgozni. Egy szlovák és egy német házaspár is vett itt lakóházat, szépen felújították, s üdülőként használják, nagyokat túrázva a környéken. A szlovák férfiról ottjártunk azt beszélték a helyiek, hogy éppen Amerikában biciklitúrázik, s februárban tér majd csak haza a nagy kalandból. Tornakápolnán lakik még a falugondnok a feleségével, a polgármester a családjával, és egy-két nyugdíjas, s ezzel nagyjából végig is értünk a teljes itteni populáción.
Az itteniek meglehetősen zárt közösséget alkotnak, nehezen fogadnak be idegeneket.
A vadásztársaság is szűk körű, a környékbeli földtulajdonosok alapították, másokat nem engednek maguk közé. Hogy miért vonzó házat vásárolni Tornakápolnán, ahol látszólag még a fű se nő, arra a nyugdíjas férfi előbb épp ezt a háborítatlan környezetet említi, majd később odaböki: mivel itt nincs közmunka, s nem adnak segélyeket, nincsenek „problémás” családok sem. Pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye ezen része halmozottan hátrányos helyzetű térségnek számít. Nem messze található például az a Csenyéte, amely az egy főre jutó keresetek listáján éppenséggel a negatív rekorder: itt havi 37 ezer forintot visznek haza az emberek, közel tizenötször kevesebbet, mint Tornakápolnán.
Beszélgetésünk közben egy „Mozgókönyvtár” feliratú kisbusz hagyja el a falut, korábban ott ácsorgott a községháza előtti kis füves téren.
– Nem tudni minek jön ide, az egész csak kidobott pénz, „leadminisztrálják”, hogy itt voltak, de könyvet nemigen kölcsönöz errefelé senki – legyintett a nyugdíjas férfi. A kultúrát leginkább a falu dombjának tetején magasodó templom jelenti, aminek a kulcsát az egyik nyugdíjas asszony kertjében, egy kis asztalról kell elvenni, be se kell kopogni érte. Felkaptattunk, kinyitottuk a nehezen mozduló zárat. Odabent gyönyörű fakazettás mennyezet, régi relikviák, és egy vendégkönyv fogadott, amiből látszott: időnként megfordulnak itt távoli vidékekről is turisták. Az előtérben helytörténeti gyűjtemény, dokumentumok szóltak arról, hogyan alakult át a falu élete. A 80-as évekről azt írták, már egyre több a nyugdíjas, s eleinte sűrűn járt a dolgozókért a helyközi busz, aztán csak heti kétszer, majd az is megszűnt. Akkoriban a lakosok száma még 51 fő volt, húsz év múlva „már csak vagy nyolc öreg marad.” – olvastuk egy 2001-ben keltezett újságcikkben.
Azok révén, akik az üresen maradt házakat végül felvásárolták és felújították, több mint duplájára duzzadt az azóta eltelt húsz év alatt a lélekszám. Aki idejön, az nem hiányolja az iskolát, az óvodát, és alaposan bevásárol, mielőtt elindul a hegyre. Jó, ha van a konyhában egy nagyobb mélyhűtő, pár napra elegendő élelemmel, hiszen ha leesik a hó – bár az utóbbi években ez is egyre ritkább –, előfordul, hogy elzárva marad a falu jó időre. Aki el akar bújni a világ szeme elől, az itt megteheti. A pénzt máshol keresi, de a bejelentett lakcíme itt van: részint ez lehet az oka az itteni magas jövedelmeknek a szinte néptelen hegyi faluban.
Útban visszafelé még megnéztük a húsz éve elhagyott, üres házat, aminek rozsdás kapuja lassan az enyészeté lesz. Bozóttal, csipkebokrokkal benőtt az udvar, hátulról alig sejlett elő a régi gazdasági épület. Középparaszt, kispolgári ház, nagy telekkel, fagerendás mennyezettel, míves ablakokkal, a kitört ablakok mögött faragott szekrények romjai: egy hajdani jólét széteső darabjai.
Gazdag lakosok, szegény önkormányzat
Tornakápolnán tíz bejegyzett cég található az Opten adatai szerint: az önkormányzat, és kilenc egyéni vállalkozó. Egyikük a polgármester, aki fő-tevékenységként állattenyésztéssel foglalkozik, és tavaly óta lett székhelye a település. A többi egyéni vállalkozó is leginkább az utóbbi három évben jelentkezett be ide, van köztük, aki korábban vasipari céget vezetett, akad több állattenyésztő és gabonatermesztő is. Számukra vonzó lehet, hogy Tornakápolna egyike annak a közel négyszáz magyar településnek, ahol nem kell iparűzési adót fizetni, sőt, a lakóházakra, építményekre, telkekre és az idegenforgalomra sem vetnek ki sarcot. A település önkormányzata tehát nagyvonalúan kezeli az adóbevételeket, ám míg nagyjából 23 milliós költségvetési bevétellel számolt 2022-ben, addig a kiadásai megközelítik a 40 millió forintot – derült ki a nyilvánosan fellelhető adatokból. Vagyis miközben a településen országosan legmagasabb az egy főre eső nettó fizetések száma, maga az önkormányzat súlyosan veszteséges.
