oktatás;

2023-01-01 21:44:00

Miskolcról körülbelül száz fővel indul a tudásmenet az oktatásért

Az útvonalat a rendőrség biztosítja.

Hétfő reggel mintegy 180 kilométeren és hat napon át tartó Tudásmenet indul a Miskolci Hermann Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. Az eseményt szervező Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék és a NoÁr Mozgalom ezzel az újabb akcióval szeretné felhívni a figyelmet az oktatást problémáira. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke lapunknak elmondta, Miskolcról körülbelül száz fővel indul a menet, az első napon a 3-as úton Bükkábrányig gyalogolnak.

A tervek szerint minden településen, ahol megállnak, szeretnének helyi pedagógusokkal találkozni és újabb csatlakozókat is várnak. Egerben és Gödöllőn előreláthatólag nagyobb fórumokra is sor kerül majd. Totyik Tamás lapunknak azt is elmondta, volt olyan település, ahol nem tudtak semmilyen találkozót szervezni, mert a kormánypárti polgármester lényegében megtiltotta, hogy ez megtörténhessen. Pedig a menetnek az is célja, hogy meghallgassák a kisebb-nagyobb vidéki településeken élő pedagógusok véleményt, tapasztalatait.

– Szeretnénk megtudni, mennyire egyeznek a valósággal azok a beszámolók, amelyeket a nemrégiben megtartott, a Belügyminisztérium által szervezett szakmai konzultáción hallhattunk. Ezekből úgy tűnik, mintha minden rendben lenne a közoktatásban, vidéken is minden szép és jó, miközben a PSZ-hez másféle információk szoktak eljutni – fogalmazott Totyik Tamás.

Menetrend szerint szombaton érkeznek meg Budapestre, a PSZ alelnöke szerint a város határánál még többen fognak csatlakozni, hogy elkísérjék őket a Kölcsey Ferenc Gimnáziumig, ahonnan szeptember végén először rúgtak ki pedagógusokat, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. Totyik Tamás hozzátette: az útvonalat a rendőrség biztosítja, a kapitányságok munkatársai pozitívan, segítőkészen álltak hozzá a kezdeményezésükhöz.