A Rigó a párkányon története sok dolgozó anyuka számára ismerősen indult: Mondok-Nikodém Vanda a Lauder Iskolában dolgozik kilenc éve, közben megszületett kislánya, a mindjárt hároméves Janka. Tavaly februárban a gyesről főállásba, a könyvtár után az iskolához tartozó óvodába tért vissza dolgozni.
A munkaidő után még egy órát közlekedve sokszor csak a vacsora, fürdetés, altatás idejére esett haza. Bár szívből szeretett az oviban gyerekekkel foglalkozni, közben folyamatos lelkifurdalás kínozta, hogy saját gyermekével nem tud elegendő minőségi időt tölteni.
Tigris az erkélyen
– Ezzel párhuzamosan a férjem sokszor elsétált ez előtt a garázs előtt, ahol régebben ruhajavító üzlet működött, de akkor már csak raktárnak használták. Azt mondja, már akkor fantáziált arról, hogy mit kezdene vele, ha eladó lenne és sikerülne megvenni. Aztán egyszer csak eladó lett. Akkor kezdtünk el arról gondolkodni, hogy mit is csináljunk itt, ami a gyerekekről szól és amihez értek is. Magyar szakon végeztem, szeretem a könyveket, és mikor megszületett a lányunk, elkezdtem intenzíven ismerkedni a gyerekirodalommal. Igyekszem minden egyes könyvünket elolvasni, ajánlókat is írok róluk a Facebookra. Most még nem tudjuk, mi lesz ebből, egyáltalán megéri-e gyerekkönyvesboltot vinni, de szívvel-lélekkel csináljuk, ez a legfontosabb. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy támogatott ebben, sőt, ő tervezte a logót, a honlapot, ő is festette át a falakat. A bolt nevét a kislányom adta: egyszer csak elkezdtek megjelenni nálunk képzeletbeli állatok. Az első egy tigris volt az erkélyen, aki szaglászta a virágainkat – így mesélte Janka –, majd leugrott onnan és elment hintázni. Aztán volt egy pingvin, aki libikókázáskor szemben ült vele. Együtt elneveztük Rigónak, innen és a Párkány utcából jött, hogy legyen a bolt neve Rigó a párkányon.
Vanda januártól részmunkaidős állást kapott az óvodában, emellett van már ideje a könyvesboltra is. A „varázsos évekre” fókuszál – idézi Selma Fraiberg amerikai pszichológus fogalmát a születéstől nagyjából ötéves korig tartó időszakra –, amikor a gyerekek fantáziája a legélénkebb, és a legfogékonyabbak a mesék szeretetére. De akadnak a polcon könyvek olvasni tanuló kisikolásoknak, kamaszoknak és meseszerető felnőtteknek is.
– Én úgy látom, az itt lakóknak ez a kis könyvesbolt úgy kellett, mint egy falat kenyér. Sokan benéznek, beszélgetünk, érdeklődnek a programok iránt, vásárolnak is. Szeretnénk felolvasásokat tartani, diafilmvetítést, és kézműves, zenés programokat is rendezni – meséli lelkesen Vanda.
Zsizsegés helyett
Pedig különösen rizikós most könyvekbe fektetni, mikor dübörög a gazdasági válság, a papír és a nyomda ára az egekben, és sokan inkább tableten olvasnak vagy hangoskönyvet hallgatnak.
– Én hiszek a könyvekben. Mert szépek, illatosak, hangulatosak, jó őket kézbe fogni is – jelenti ki. – Amikor megszületett a lányunk, rögtön elkezdtem neki olvasni, hogy minél hamarabb kerüljön kapcsolatba az irodalommal és ezekkel a vizuális és taktilis ingerekkel, amiket a könyvek adnak. Arról is olvastam, hogy ma olyan sokat vannak képernyő előtt a gyerekek, úgy zsizseg az agyuk ettől, hogy így kialakulhat egyfajta digitális autizmus. Ám ha már kicsi koruk óta velük vannak a könyvek, egy idő után igénylik is azt. A magyar meseírók, illusztrátorok többsége ráadásul rendkívül színvonalas. Akad, aki megosztó, de ha a gyerekek szeretik, tanulnak a történeteiből, mindegy, hogy én mit gondolok róla. Amiket igazán szeretek, azok például a Csirimojó könyvei – a Népszava nemrég beszámolt a Peťovská Flóra műfordító által kiadott, különleges cseh és szlovák mesekönyvekről –, írtam is nekik, utána hosszan beszélgettünk Flórával telefonon, kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a könyvekről, és a gyerekek életében betöltött szerepükről. A lányom is fontos szűrő, ő most nagyon szereti a Maszat-sorozatot, a Bogyó és Babócát és a Babaróka kalandjait. Bár, a karácsonyi részben, mikor a satnya fenyőt kiválasztják, tiltakozott, hogy „ez a két faárus csúnya”, inkább hagyjam abba – mondja kacagva.
Közben a pulton észreveszem a Manó csoport által készített „Vanda könyvét”, a kis óvodásai színes gyerekrajzaival. Érthető vívódása a számára legkedvesebb dolgok között.
– Sokat dilemmáztunk azon, hogy nyissunk-e bármit épp most, aztán a férjem azt mondta, nincs „jó idő”, vágjunk bele. Akkor már én is úgy voltam, ha most nem tesszük meg, lehet, hogy mindig bánni fogjuk, és azt mondogatjuk majd, mi lett volna ha. Nekem ez egy álom, hogy van egy könyvesboltunk, és a lányunknak is az, szeret bejönni ide, és ha jön valaki, ügyes vendéglátó, bemutatja a könyveket. Szerettem volna átélni, hogy van valamim, amire büszke lehetek, és amiért a lányom is büszke lehet rám. A megnyitón még csak pár könyvünk volt, azóta adtam le 300 könyves rendelést is. Mindenünket ebbe fektettük: a grafikusként dolgozó férjem összes bevételét, édesapámtól is kaptunk segítséget, azzal, hogy „tessék, valósítsd meg az álmodat”. Apukám párja a könyvelést vezeti, anyukám vigyázott a lányunkra, míg a boltot csinosítottuk. A nagybátyám zenész, ő felajánlotta, hogy fellép itt, a barátnőm pedig azt, hogy eljön felolvasni. Mindenki összefogott, ez egy igazi családi befektetés.
Könyvterápia
A polcokon sok könyv a környezettudatossággal kapcsolatos, Vanda is fontosnak tartja, hogy érzékenyítsük a gyerekeket a szelektív hulladékgyűjtésre, komposztálásra, a környezet fontosságára. Ő is ebben a szellemben neveli a lányát, de azt mondja, felnőtt fejjel még neki is akad ebben tanulnivalója.
– Minél hamarabb kezdjük tudatosítani, ami eredendően bennük van, annál jobb – vallja. – A mai gyerekek már átélik a klímaszorongást, ezt is csökkentheti, ha erről olvasnak. Szinte az összes könyv terápiásan hat. Nálunk például sokáig probléma volt a hajmosás, aztán kerestem könyveket erről, mint a Mesék bátor gyerekeknek. Egy időben ezt olvastuk minden este, és egy idő után a lányom belement, hogy akkor vegyük fel az úszószemüveget, mint a könyvben, úgy hagyta megmosni a haját. Vannak benne olyan történetek is, hogy egy kisgyerek először alszik egyedül a nagyszülőknél, és fél a sötétben, ezt is segít feldolgozni.
Beszélgetés közben otthonosan teázunk, még egy kávéfőző is tervben van, Vanda szerint jólesne az ide betérő, sokszor fáradt szülőknek, ha egy csésze kávét kaphatnának. Visszatér a férjére, aki minden tervére racionális oldalról is ránéz, mert „ez nem egy száznégyzetméteres hely” – idézi nevetve a szavajárását – aztán mégis próbál rá megoldást találni.
Attilával az interneten ismerkedtek meg, már az első randin megvolt az összhang köztük. Az első találkozás végén Vanda elhívta egy esküvőre, ahová másnapra volt hivatalos. Minden filmbe illően romantikusan alakult, majd még az esküvőn Vanda elmondta neki, hogy van egy komoly autoimmun-betegsége, elveszítheti a látását, lebénulhat, ami korábban meg is történt (erről könyvet írt Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája címmel). Három nap csend után találkoztak újra, addigra letisztultak a gondolataik, és úgy döntöttek, belevágnak a közös kalandba. Attila egy „aranyember”, gondoskodó férj és lelkes édesapa, aki a családját helyezi az első helyre – meséli róla elragadtatottan. Vanda szülei elváltak, ezért is nagyon fontos számára, hogy az apa jelen legyen a családban.
– A betegségem miatt sok minden átértékelődött az életemben. Nem az a legfontosabb, mennyit keresek, mekkora karriert csinálok, vagy mennyire van rend az otthonunkban. Ha mindent elrakok, két perc múlva úgyis borul az egész. A könyvesbolttal is az a célom, hogy olyan könyvek legyenek benne, amelyek szépek, értékesek, megdobogtatják a gyerekek és éppúgy a felnőttek szívét is. Lázár Ervint például szerintem felnőtteknek is érdemes olvasni. A kis herceg, amiből most is rendeltem, pedig nem is igazán gyerekkönyv, mélyen filozofikus mű, még a kamaszoknak is sokat adhat.
Boldogságbolt
Vanda arról mesél, náluk az összebújás – és nemrég kipróbálták a nappaliban sátrazást, ami Janka adventi naptárában szerepelt – hozzátartozik a közös olvasás élményéhez, így még jobban elmélyülhet a könyvek szeretete.
– Amióta csak hazahoztuk Jankát a kórházból, olvasunk neki, a kanapén összebújva, a kiságya mellett fekve, vagy úgy, hogy ő fekszik a hasunkon. Most már ő veszi le a könyvet a polcról, és elkezdi egyedül olvasni a babájának. Ha felriad éjjel, vagy ha beteg, akkor is azt mondja, „anya, gyere és olvass”. Ilyenkor az is eszembe jut, hány olyan gyerek lehet, akinek nincs, vagy alig van könyv az otthonában. Van ilyen tervem is, hogy lesz majd egy „szabad polc” nálunk, ahová be lehet hozni a már nem olvasott könyveket. Még nem tudom, ez hogyan működhetne, a férjem szerint van benne kockázat, hogy elborítana bennünket a sok használt könyv. Hihetetlen jó ez a támogató háló körülöttem, nagyon hálás vagyok érte. Úgy érzem, nekem kell most visszaadni nekik valamit mindabból, amit kaptam – mosolyog Vanda.
De hát pontosan ezt teszi, a boldogságát, a derűjét sugározva – innen úgy fest, ez a szerettei számára a legeslegjobb befektetés.
