Újsághír: meghalt Kertész Ákos író. Hosszabban: meghalt Kertész Ákos, Kossuth-díjas író. Még hosszabban és hazudva: meghalt Kertész Ákos a Kanadába költözött Kossuth-díjas író. Ragozhatnám tovább, de mi értelme?
Igaz a Kossuth-díj, az ezt megelőző két József Attila-díj, Budapest díszpolgári címe, de a "Kanadába költözött" egy finoman cizellált hazugság. Ha csak nem mondjuk mostantól, hogy X. Y. Auschwitzba költözött, vagy Nagy Imrét és kormányának több tagját az Új Köztemetőbe költöztették.
Ákos és felesége, Éva Kanadába menekültek, mert Budapesten, melynek díszpolgára volt, nemcsak halállal fenyegették, de hozzá is láttak „költöztetéséhez”.
Egész pontosan, miután az utcán leköpték, a díszpolgárságtól megfosztották, a lakájsajtó olyan gyűlöletkampányt indított ellene, amire rutinos költöztetők is büszkék lehettek (volna?). Tizenkét évvel az esemény után talán nem is célszerű a részletekre kitérni. Magyar írónak egy bizonyos szinten felül kijár a leköpés, a rágalomhadjárat és a költöztetés. Főleg ha zsidó.
Szándékosan nem mondom ki, mi volt a két szó, amely ilyen gyilkos szándékot váltott ki. Tollforgatónak kevesebb joga van, mint másnak, hogy pontatlanul fogalmazzon. Ákos tudta ezt, és azonnal helyesbített: ezzel az ügy, ami nem ügy, befejeződhetett volna. De nem.
A gyilkossági kísérlet után Ákos és Éva repülőre ültek (két kutyájuk valamivel később követte őket). Magyarországon kevesen és későn tiltakoztunk, a Hatalomnak eszébe se jutott, hogy véleményt mondjon. Kanadában ismeretlen emberek gondoskodtak róluk, a Hatalom, egy bíró képében gyorsított eljárással honosította őket, üdvözlő beszédet tartott, s Kanada szerencséjének nevezte, hogy olyan polgárok csatlakoznak a kanadai nemzethez, mint Kertész Ákos.
Nyolcvan év fölött új környezetbe illeszkedni légtornászhoz illő teljesítmény.
Ákos élete legjobb elhatározásának tartotta menekülésüket. Egy évtizedet kapott még a Gondviseléstől. Minden kimondott, minden leírt szavából érezni, hogy megtalálta, amit keresett: nyugalmat, biztonságot, emberi méltóságot. Ami mindenkinek kijár – Montrealban.
Ami egy író életéből a legfontosabb, a könyveit Budapesten hagyta. Előbb-utóbb bizonyára lesz belőlük új kiadás. A többit nekünk, az élőknek jobb elfeledni. Egyet kivéve. Azok, akik a díszpolgárságot elvették tőle, azt hitték, megalázhatják. Ezt a gyalázatot jóvátehetik. Erre nem Kertész Ákosnak, Budapestnek van szüksége.
