A rendőrminiszter a hosszú iskolai téli szünet idejét alkalmasnak tartotta arra, hogy végre rendet tegyen íróasztala fiókjaiban. Pontosabban nem is az ő íróasztalában turkált, hanem elődeiében. S hogy-hogy nem, kezébe akadt egy vékony dosszié (nyilván a legvékonyabbat húzta ki a valamelyik ezredvégi oktatási miniszter ottmaradt iratkötegéből – hiszen azt lehet a legrövidebb idő alatt elolvasni.)
A NER egerei már kissé megrágták a dosszié belsejét, lapjait, de néhány szó világosan kiolvasható maradt: teljesítménycélok, minőségértékelés, belső értékelés. Hiszen ez egész jó! - vélekedett a rendőrminiszter, és a dosszié tartalmát kissé átrendezve, megrostálva máris megalkotta az új esztendő első jogszabályát az iskolai teljesítményértékelésről. Ha elődömnek jó volt, nekem is jó lesz - gondolta –, ezzel lecsillapítom a dühös kollégákat…
Komolyra fordítva a szót: a miniszter a "minőségbiztosítás" feliratú dossziét rántotta ki a kötegből. Milyen jól is hangzik. Önértékelés – hát nem autonómiát követelnek? Minőség – hát nem minőséget követelnek? Belső értékelés – hát nem valami ilyesmit követelnek az elátkozott "porfólió" helyett?
Tévedett. Nem "valami ilyesmit" követelnek. A pedagógusok „belső” önértékelése egy korszerű iskolarendszerben valóban a szervezeti kultúra része. Igen. Egy korszerű iskolarendszerben. S a dossziét a fiókban felejtő előd ilyesmire gondolt.
Egy olyan szervezetre, ahol egy nevelőtestület átgondolja feltételrendszerét, kliensei igényeit, a közeli, helyi társadalom jövőbeli munkaerőigényeit, a jövendő társadalmához elképzelt állampolgári szerepeket (beleértve ismét a helyi társadalom közéletének szerepköreit is), és nem kevésbé az elkövetkező évtizedek családképéhez rendelhető képességeket és szándékokat. S mindezek átgondolása után - összes partnerével (olykor valóságosan is) szerződést kötve - megalkotja pedagógiai programját (ezt még a NER oktatási törvénye is benn felejtette a szövegben), a nevelőtestület mint szervezet pedig e program teljesítésére szövetkezik, egyesíti tagjainak (és partnereinek) erejét. Egy ilyen szervezeti kultúrában – volt rá példa a NER előtt – a kollégák együtt állnak ki vállalásaikért. Nem pusztán a fensőbbség utasításainak akarnak megfelelni, hanem az együtt tett fogadalmuknak.
Ez a közös programalkotás – ezt nem tudja a rendőrminiszter – feltétele minden belső értékelésnek: minden önértékelésnek, minden vezetői értékelésnek, és minden olyan értékelésnek, amikor a vezetőt minősítik a beosztottjai. Azt a fogadalmat, ígéretet kérik számon a kollégák, amit egymás előtt tettek a program megalkotásakor és elfogadásakor. Hiszen együtt érdekeltek a jó teljesítményben. Az iskola egyetemleges ethosza jelenti a külvilág számára a teljesítmény kiindulópontját.
Rendszerszemléletnek nevezi mindezt évtizedek óta a tudomány. De ezt a dossziét nem találta meg a rendőrminiszter. Vagy éppen a „rend-szerről” egészen más jutott eszébe.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.