Bár a Budai Vár az építkezések miatt inkább hasonlít ipari területre, mint kultúrában gazdag városrészre, a kordonokkal elkerített részek mellett elhaladva érdemes megközelíteni a BTM Vármúzeumot az Oroszlános udvaron keresztül, ugyanis itt látható a Kádár (játék)katonái című kiállítás. A játékok sokszor perifériára kerülnek egy adott kor tárgyi kultúrájának bemutatása során, pedig jelen esetben többet mesélnek a történelemről, a politikai ideológiákról és a társadalom világnézetének átformálásáról, mint gondolnánk.
A kiállítás címe inkább korszakjelölő, nem csupán a magyar régió játékkatonáit ismerhetjük meg a tárlaton, hanem több kontinens termékét. A Kádár-kori figurák bemutatása mellett nemzetközi összeshasonlítást kapunk a játékkultúra ezen szegmenséből, megszámlálhatatlan színű, anyagú, formájú, méretű és kivitelezésű játékkatona lepi el a Vármúzeum kiállító terét, nem beszélve a tartozékaikról: tankról, lóról, teherautóról, bunkerrendszerről, rakétáról, középkori várról.
A tárlat rendkívül alapos, így a játékkatonagyártás múltjáról is tájékoztat tömegtermelésének kezdeteitől.
A XX. század elején gyártják le az első úgynevezett maséfigurákat Ausztriában, a módszert hamar átvette az akkori játékgyártó nagyhatalom, Németország. Ekkor még a játékkatona majdnem ugyanolyan ártatlan szereplője egy gyerekszobának, mint a búgócsiga, „állami szintű feladatot” a két világháború között kap.
B. Szabó János, a kiállítás kurátora kiemeli, 1933-tól Németország az újrafegyverkezés során nagy hangsúlyt fektetett a militáris propagandára – gyakorlatilag legyártották az első világháborút a gyerekeknek – mutat a kiállított makettre, ahol valóban az utolsó ágyúállásig és lövészárokig minden a négy évig tartó háborút idézi. Később kapható volt a játékboltokban a komplett Wehrmacht, az új fegyverkezési eszközök, páncélautók, repülők, harckocsik. A kollekciók kivették a részüket a német hadsereg reklámjában. Jogosan merül föl a kérdés, hogy az első világháborút túlélő lakosság, a visszatérő katonák hogyan vásárolhatták meg gyerekeiknek, unokáiknak ezeket a játékokat, erre B. Szabó János úgy reagál – a kiállítás tervezése óta foglalkoztat ez, arra jutottam, hogy mivel most pacifista korban élünk, egyszerűen el sem tudjuk képzelni, hogy az a társadalom, amely elszenvedte a háborút, egy évtized múlva készen állt volna a következőre, pedig minden jel erre mutat – szögezi le a történész. A játékkatonák kapcsán abba is furcsa belegondolni, hogy mivel a németek játékaikat külföldre exportálták, a gyerekek előbb találkoztak a fegyverek pontos másával, minthogy kitört volna a második világháború.
Azt gondolnánk, a második világháború traumája gátat szab majd a játékkatona-készítésnek, ám épp ellenkezőleg, ezután jelentkezett több nemzet is a saját legyártott seregével.
Hiába veszített a náci Németország, a játékkultúrában aratott sikere több országra ösztönzőleg hatott. A műanyag megjelenésével pedig már nem csak a középosztálybeli gyermekek játszhattak a katonákkal. A kiállítás termein végighaladva azt láthatjuk, gyakorlatilag egy nemzet sem maradt ki a háború játékká gyártásából, még a békés skandináv országok is előrukkoltak a saját hadaikkal. Persze, akadnak békefenntartó katonák is a dán játékseregben, de a lángszóróval tevékenykedő gyalogos már nem tűnik olyan veszélytelennek. Akadnak egyedi darabok is, egy spanyol rendőrségi páncélautó például, amely a 60-as 70-es évek terrorista megmozdulásai miatt járőrözött az utcán, majd mása játékként kapható volt.
Magyarország is legyártotta saját katonáit a Magyar Néphadsereg mintájára, de talán legnépszerűbb a díszhuszár alakulatot leképező kollekció volt. Hazánk kapcsán érdekesség, hogy az ’56-os emigráció után nálunk olyan játékkatonákat is készítettek a kisiparosok (gyakran szemétből), amiknek mintáját a távol élő rokonok küldték haza. Így kerülhetett a magyar gyerekszobákba fröccsöntött műanyag ausztrál gyalogos. B. Szabó János hangsúlyozza – a Kádár-korban már letettek a gyermekek katonai ideológiai neveléséről, nem foglalkoztak azzal, hogy milyen hadsereg játékkatonáival játszanak. Ez is, ahogy ekkoriban minden, metamorfózison ment keresztül, hasonlóképp vesztette el katonai jellegét és vált formalitássá az úttörőmozgalom is – tette hozzá a történész.
Ellenben a történelmi tematikájú játékok még sokáig nincsenek jelen a magyar játékpiacon, a nemzeti érzelműség háttérbe szorítása végett egészen a 80-as évekig kell várni, hogy először megjelenjen egy magyar-török csata a gyerekjátékok közt. Schenk Károly neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen ő volt az első, aki a nyugat-német figurák mintája alapján létrehozta a „magyar Playmobilt”, mely először emelt be nemzeti történelmi témákat a készletébe. A Schenk-figurák mellett a legnépszerűbbek – természetesen – az indián tematikájú játékok voltak, melyek az NDK-ban, és számos más országban nagy sikert arattak a gyerekek körében. A kiállítás külön termet szán az indiánromantikának, a vadnyugat világa minden erőszakossága ellenére mégis természetközelinek tetszik, még ha a figurák műanyagból vannak is. Érdemes elüldögélni a berendezett vadnyugati játékuniverzumok mellett, ahogy az egész tárlat, úgy ez is megidéz valami ártatlan bájt, csipetnyi gyermeki látásmódot és nosztalgiát még az igényes, részletgazdag kiállítás tömérdek háttérinformációját befogadva is.
Infó
A Kádár (játék)katonái kiállítás március 15-ig látogatható a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumban.
