De ahhoz, hogy egy ideális birodalom jöjjön létre, egyesíteni kell a különböző államokban élő „népet” és mindenkit elpusztítani, aki ennek útjában áll.
Adolf Hitler a Harmadik Birodalom létrehozása érdekében definiálta magát olyan nacionalista forradalmárnak, aki egyszerre antibolsevista és (az engedelmes német tőke kivételével) antikapitalista. Ezen az ideológián belül a más fasizmusokra nem jellemző vad hitleri antiszemitizmus csak eszköz volt a képzelt faji és „nemzeti egység” és a „népegyesítés” megteremtése céljának – más kérdés, hogy ezt milyen államilag szentesített rablással és népirtó tömeggyilkossággal próbálta elérni. Végső gazdasági célja nem a szláv nemzetek rabszolgaságba kényszerítése, tehát nem Csehszlovákia, Lengyel- vagy Oroszország megsemmisítése, hanem a Birodalom „életterének” (Lebensraum), Ukrajna gazdag gabonatermő vidékének megszerzése és német földművesekkel való betelepítése volt. A második világháború kirobbantása tehát főképpen arról szólt, hogy ideiglenes szövetségben a szovjetekkel Lengyelországot el kell „takarítani az útból” ahhoz, hogy utána megszerezhesse a birodalomnak Ukrajnát.
Nem tudni persze, az ukrán gabona nélkül mennyi kenyér lesz idén nemcsak az Orosz Föderációban, hanem a több afrikai országban. Mindez nem érdekelte Vlagyimir Putyint, amikor 2022 februárjában megindította csapatait a független Ukrajna ellen. Viszont a nagyorosz ideológia egy újabb változatával (amivel elüldözte Moszkvából az idegen tőkét) és az ukrán nemzet létének teljes tagadásával épp az ellenkezőjét érte el, mint amire számított: a tömeges nyelvváltással és az „orosz múlt” felszámolásával járó ukrán nemzetteremtést. Hiába mondja Putyin, hogy ő „csak” az úgynevezett történelmi határokat akarja visszaállítani, és az oroszul beszélő tömegeket megnyerni a nagyorosz gondolatnak, ha közben tönkre-bombázza és meggyalázza az ukrán népet. Ugyanis Hitlerhez hasonlóan nem világos, melyik orosz birodalmat óhajtja Putyin visszaállítani, Nagy Péter cár, vagy Katalin cárnő birodalmát? Az oroszok csak 1783-ban szerezték meg a Krím-félszigetet, illetve az Azovtól délre fekvő Kubán térséget, viszont ha az 1815-ös vagy 1914-es állapotokat vesszük figyelembe, Putyin eleve igényt tarthatna Finnországra és Lengyelország jelentős részére, Litvániáról és a többi balti államról nem is beszélve. Ezért és nem az ukrán háborúval kiváltott oroszellenes érzelmek, vagy a heveny ruszofóbia miatt van szüksége a Nyugatnak nem csak a bővített NATO-ra, hanem Zelenszkij fegyveres támogatására mindaddig, amíg Oroszország nem hajlandó kompromisszumra az elfoglalt ukrán területek kérdésében.
Hitler kezdeti katonai sikerei ugyan néhány évre átrajzolták Európa térképét, de politikai céljai ütköztek a háború alatti gazdasági lehetőségeivel; hadserege kifogyott a tankoknak és repülőknek szükséges üzemanyagból, Sztálingrád és El-Alamein után nyilvánvalóvá vált, hogy elveszti a világháborút. Hitlerhez hasonló céljai ellenére Putyin egy ilyen fél-háborús helyzetben nem képes totális diktatúrát teremteni Oroszországban, inváziója elakadt az ukrán nép és hadsereg ellenállásán és kezd kifogyni rakétáiból, ezen még az iráni drónok vásárlása is csak ideig-óráig segíthet. Nem valószínű, hogy megkockáztatná egy világháború kirobbantását. Ahhoz viszont még mindig van elég pénze, hogy folytassa a háborút, esetleg újabb (belorusz) front nyitásával, de katonailag azt meg nem nyerheti, amíg a Nyugat és az ukrán nép türelme, szívóssága tart és a Zelenszkinek szállított fegyverek minősége biztosítja (az ukránok szempontjából valóban „honvédő”) háború pozitív kimenetelét. Ami a Putyin-rendszer számára csak negatív lehet, fájdalmas területi engedményekkel, amelyek aláássák Oroszország nagyhatalmi szerepét. Ezen pedig, azt hiszem, hosszú távon még a Kínával való szövetség és a legmodernebb orosz fegyverek ígért bevetése sem tud majd változtatni.
