;

Csehország;

- Prága messze van

A prágai elnökválasztás múlt heti első fordulója előtt a Deutsche Welle elemzésének e címet adta: „Cseh elnökválasztás: felemelkedés a 'cseh Orbánnak’?” Egykor Andrej Babist Donald Trumphoz hasonlították, hiszen mindkettőjük tetemes vagyonnal rendelkezik, fogalmazhatnánk úgy is, hogy bevásárolták magukat a politikába, majd Trump elnökként, Babis pedig miniszterelnökként is elérte azt, hogy híveik továbbra is az „establishment” szembeni politikusokként tekintsenek rájuk. Populizmusuk, bevándorlásellenességük is összekötötte őket, ettől függetlenül erős túlzás egy lapon említeni Trumpot és Babist. Utóbbi szalonképesebb politikus, aki a nyugati vezetőkkel is megtalálja a közös hangot, bár az azért kissé meglepő volt, hogy napokkal az elnökválasztás előtt maga Emmanuel Macron fogadta, ami még akkor is váratlanul érte a cseh közvéleményt, hogy a francia elnök és a volt cseh kormányfő pártja egyazon pártcsaládhoz, a liberális Renew Europe-hoz tartozik az Európai Parlamentben. Babis esetében az sem képzelhető el, hogy a második forduló után, ha alulmarad ellenfelével, Petr Pavellal szemben, folyamatosan csalást emleget, majd lázadást szervez a prágai vár. vagy a miniszterelnöki hivatal bevételére.

Az Orbán Viktorral való összehasonlítása között is annyi a hasonlóság és különbség, mint a cseh és a magyar társadalom jelenlegi állapota között. Könnyen lehet, hogy Babis még miniszterelnökként irigykedett magyar kollégájára, s szíve szerint talán ő is olyan viszonyokat alakított volna ki Csehországban, mint amilyeneket a magyar kormányfő itthon, megcsonkította volna a demokratikus intézményrendszert, annak minden káros következményével együtt. Az irigykedés jele lehet, hogy a 2021-es cseh parlamenti, illetve a mostani elnökválasztásnál is mintha a Fideszről másolta volna a kampányát. Akkor üres, Brüsszel elleni lózungokkal próbálta felrázni szavazótáborát, most viszont azután, hogy csak a második helyen végzett az első körben, szintén a magyar kormányfőt másolva azzal hitegeti a cseheket, ha a volt vezérkari főnök, azaz egykori „foglalkozását” tekintve katona Petr Pavel lenne a következő államfő, akkor háborúba sodorná Csehországot. Bezzeg ő a béke embere. Ez azonban egyszerűen hazugság, az elnöknek nincs is jogköre arra, hogy bárki ellen háborút indítson. Ilyen hazug szólamokkal azonban ott is meg lehet vezetni a társadalom egy részét.

És itt a lényeg: a társadalom csak egy kisebbik hányada hiszi el ezeket a nyilvánvaló álhíreket. Elképzelhetetlen lenne például egy olyan párt kétharmados győzelme Csehországban, amely nem is annyira burkolt oroszbarátsággal kampányol. A cseh társadalom polgáribb a miénknél, s bár a csehekben mindig létezett egyfajta ellenérzés az európai fősodorral szemben, demokratikus elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen. ’68 szellemisége mind a mai napig él, a csehek máig nem bocsátották meg, hogy a Kreml a Varsói Szerződés csapatai révén verte le a demokratikus szocializmus kísérletét. Nálunk ’56 szellemisége csak szavakban van jelen. Az az érzésünk, hogy mintha Prága is egyre távolabb lenne tőlünk.