Itt van az Edda, itt van az East, de hol a Spenót? – egy zenekari nevekkel játszó, nyolcvanas évekbeli vicc jutott az eszembe a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítása előtt: a megtelt koncertteremben ugyanis kiszúrtam Pataky Attilát és Gömöry Zsoltot, valamint a másik traktusban Móczán Pétert és Dorozsmai Pétert, Tátrai Tibor mellett pedig Varga Jánost. Az Ivan and the Parazol frontembere, Vitáris Iván a KFT dobosa, Márton András mellett talált helyet, Ákos és Nagy Feró szólóban jött, de sikerült még észrevenni a tömegben Soltész Rezsőt és Török Ádámot is. A kezdés előtt aztán megérkezett a Loyal Apples' Club basszusgitárosa, a PIM-főigazgató Demeter Szilárd is, aki Schmidt Mária mellől hallgathatta meg a Magyar Zene Háza munkatársainak Illés-feldolgozásait, majd ügyvezető igazgatóját, Batta Andrást, aki ezúttal már a legendás versenylóhoz, Kincsemhez hasonlította az intézményt, miután egy év alatt több mint nyolcszázezer látogatót fogadott.
„Sokszor megkérdezik tőlem, milyen miniszternek lenni. Az a helyzet, ha a zebrán meglátok öt embert csoportosulni, akkor elkezdek beszélni. Most többet látok, mint ötöt, pedig nem is ittam” – kezdte meg Csák János a legendákat köszöntő beszédét, amely jelentősen támaszkodott a dalszövegekre, a kulturális és innovációs miniszter pedig – mintha musicalszínész volna – időnként dalra is fakadt. (Igaz, az egykori zeneipari főkorifeus, Erdős Péter említésekor végül nem CPg-számot dúdolt.) Egy rövid baráti kérést is intézett a pulpitusról Demeter Szilárdhoz: tegye végre rendbe az egykor Bem Rockpartként elhíresült Andrássy-palotát. Mint emlékezetes: a Bem rakpart 6. alatti neoreneszánsz palotát 2018 tavaszán vásárolta meg mindössze egymilliárd forintért az akkor még fideszes vezetésű I. kerületi önkormányzattól az állam, a kormány pedig akkor úgy határozott: 800 milliós ráfordítással létrehozza benne az Andrássy Emlékmúzeumot. (Az épület a második világháború előtt nemzetközi rangú műgyűjteményéről volt híres. 1966-tól lett művelődési ház, a Bem Rockpartnak is nevezett épületben rendszeresen játszott Török Ádám és a Mini. 1991-ben egyébként itt próbált Frank Zappa, 1994-ben pedig a Jethro Tull.) Majd miután digitalizálták az Andrássy család iratait, valamint megbíztak egy építészirodát az emlékmúzeum kialakításának tervével, sutba vágták az egészet. Egy kormányhatározat 2020 végén a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Ügynökség (jelenleg Petőfi Kulturális Ügynökség) vagyonkezelésébe adták az épületet, hogy alakítson ki egy „alternatív zenei műhelyek múzeumát és könnyűzenei központot”. A szakmai koncepciónak 2021 tavaszára kellett volna elkészülnie. Azóta annyi történt, hogy – mint azt 2021 tavaszán az Átlátszó megírta – pár hónapra irodát bérelt az épületben a letelepedési kötvényekből profitáló ügyvéd, Kosik Kristóf, aki Velünk Élő Legendák Könnyűzenei Örökségünk Megőrzéséért néven alapított céget, ami jól rímel az új tervre.
Annyi bizonyos, hogy ha Demeter a Magyar Zene Háza most nyíló időszaki kiállítását úgy, ahogy van, a zárás után megkapja az Andrássy-palotába, igen jól jár. Horn Márton és Jávorszky Béla Szilárd kurátor egy élvezetes, XXI. századi tárlatot állított össze, a Nekünk írták a dalt! (ami címében a 2008-as Magyar Dal Napjának szigetes monstre koncertjének címét idézi) akarva-akaratlanul is erősen apellál a nosztalgiafaktorra. Mint ahogy Horn Márton intézményigazgató a megnyitón elmondta: a tárlat egyfajta társadalomtörténeti időutazás abba korszakba, amelyet a mai fiatalok nem élhettek át. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témakör mutatja be a korszak zenéjét és társadalmi hátterét, 200 előadóját és 39 dalát, a hatvanas-nyolcvanas évek klubjait, kulturális intézményeit, zenei technológiáját és zenekarainak rajongóit – legendás hangszerekkel, rengeteg relikviával is.
A kezdéskor rögtön egy 1957-es utcába toppanunk – a dátumról egy plakátoszlopról is értesülhetünk – az Operában Gluck Orfeuszát újították fel Tiszay Magdával, Osváth Júliával és Házy Erzsébettel –, de hallhatunk egy korabeli rádióadást is az „ellenforradalomról”. Van itt Keravill Rakéta porszívóval, Grundig rádióval és Orion tévével, Röltex, Erzsike eszpresszó és persze Vörös Csillag is, és rácsok mögött vetített filmekből láthatjuk csak, hogy a falakon túl, a határtól nyugatra milyen zenei élet folyt a hatvanas években. A következő terembe, a Dalok termébe egy TTT-kapu vezet, a különböző műfajokba – a hagyományos tánczenétől az undergroundig – pedig bele is lehet hallgatni. Annyi bizonyos, a Klubok terében a berendezést tekintve nem a Fekete Lyukba toppan a látogató, hanem inkább egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli bárba. Igaz ott nem ilyen zene folyt: egy hologramos vetítésen az Illés, az Omega és az LGT koncertjei elevenednek meg. A bárpultnál – legalábbis a sajtóbejáráson így volt – Bambit lehet kapni, a zenegépen – amely vinyl kislemezeket mozgat a gyomrában – több mint száz számot lehet ingyenesen rendelni Szécsi Páltól és Toldí Máriáról kezdve Koncz Zsuzsáig vagy a Piramisig. A bárból persze még hiányzik a cigifüst és az alkoholszag – illetve: dehogy hiányzik.
A Politika terében azt idézik meg, a muzsikusoknak milyen nehézségekkel kellett megküzdeni, egy flipper például a külföldi turnék megszervezésének „játékába” vezet be, egy félbevágott Barkasban pedig vetített interjúk segítségével „indulhatunk” a turnéra. Az Alternatív múzsák találkája igazi telitalálat: egy variabútorokkal felszerelt lakás szobájába csöppenhetünk, ahol a kanapéról, fekete-fehér tévén nézhetjük meg a Kopaszkutya, a Kutya éji dala, vagy a Rocktérítő egy-egy jelenetét. A polcokon „felejtett” könyvekből kiderül, egy értelmiségi családnál járunk – és még a nagymama olvasószemüvegét is hagyták nekünk. Az, hogy itt van El Kazovszkij, Gyémánt László vagy Király Tamás, már szinte természetes. Aztán egy digitális tükörben fel is öltözhetünk, hogy megtudjuk, a szoftver szerint digók, punkok, vagy rockerek vagyunk.
Infó: Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig. Magyar Zene Háza, január 22-től 2023. október 29-ig. Kurátorok: Horn Márton, Jávorszky Béla Szilárd
