Egy ország, amely a sportot, s kivált a sportrendezvények szervezését önnön nagyszerűségének bizonygatására igyekszik használni, nem tehette meg, hogy az atlétikai világbajnokság évében reálértéken kevesebbet költsön, mint egy évvel korábban, amikor jelentős, bár kisebb volumenű világesemény, a vizes vb házigazdája volt.
Az idei költségvetésben mintegy 494 milliárd forint szerepel sportra különítve, 2022-ben ez az összeg 405 volt. A növekvés, jelen gazdasági helyzetben, végtelenül irritáló, ám ha kalkulálunk – márpedig miért ne kalkulálnánk? – az inflációs adatokkal, akkor ez nagyjából megfelel az előző évi summának, az olimpiai felkészülésre szánt, 2,7 milliárddal 14,5-re emelt keretösszeg pedig még reálértéken csökkenést is jelent, elvégre lényegesen több sportág részesül ebből. Minthogy a regnáló rezsim több mint egy évtizede kiemelt ágazatként kezeli a sportot, meglepetés ebben nincs. Az azonban elég sokat elárul a realitásérzékről, hogy az egyre nehezedő körülmények közepette megint fölvetődött az olimpiarendezés gondolata, jóllehet, elhangzott, a játékok szervezésének társadalmi támogatottságát növelni kellene.
Nincs válság a sportban: 2,7 milliárddal több állami támogatást kapnak idén az olimpiai sportágakEzennel jelezni szeretném, hogy lehet, hogy a nérói „Panem et circenses” gondolatiság eddig működőképes volt, de ha már csak cirkusz van, kenyér meg nincs, akkor az ügy elbukott. A plebsz egyre nehezebben él meg, egyre többen érzik az elhibázott gazdasági intézkedések okozta gondokat, egyre többekben vetődik fel a kérdés: valóban a sportra kell 500 milliárdot áldozni, nem pedig a tanárbéreket kellene rendezni, az egészségügyet fellendíteni, a létezést könnyíteni? Kit érdekelnek tízpróbázók, gátfutók, ha tankolni nem tud az ember?
Ahogy az emberek, úgy a sport sem volt sosem fontos a kormánynak. Csak eszköz volt. Számára egyedül a hatalom fontos.