Konzervatív Párt;toryk;Egyesült Királyság;

Újabb botrányok árnyékában a brit vezetés

A kormányzó Konzervatív Párt elnökének, Nadim Zahawinak adóhivatallal kötött alkuja és Boris Johnson legfrissebb korrupciószagú ügye tovább nehezítik a sztrájkok ellen küzdő Sunak helyzetét.

Egyszerre két súlyos összeférhetetlenségi ügy dominálja a brit közéletet. Azon a napon, amikor az angliai és walesi mentőszolgálat dolgozóinak munkabeszüntetése ismét súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi ellátásban és csak a tényleges életveszélyben lévő emberek számíthattak szakértő betegszállításra, Rishi Sunak miniszterelnöknek kormánypárt elnöke, Nadhim Zahawi adóügyével és a BBC elnökének kinevezésével kellett foglalkoznia.

Uahawie az elmúlt hétvégén kényszerült hosszú hónapok tagadása után beismerni, hogy feltehetőleg még a nyáron, amikor rövid ideig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be, magánszemélyként egyezséget kötött az adóhivatallal (HMRC).

Feltételezések szerint 5 millió fontos nyereségadó tartozást rótt le, mely összeg büntetést és kamathátralékot is magába foglalt az édesapja és általa 2000-ben alapított befolyásos YouGov közvélemény-kutató vállalat eladása után. 

A részvények egy, az idősebb Zahawi ellenőrzése alatt álló gibraltári offshore cégben voltak elhelyezve. Az ifjabb Zahawi, aki a pandémia idején kitűnően vezényelte le az oltási programot, majd oktatási miniszterként is sikeresen működött, korábban "becsülete besározásaként" vetette el a gyanúsítást, hogy pénzügyminiszterként állapodott meg a felügyelete alá tartozó adóhatósággal, ami kimeríti az összeférhetetlenség fogalmát.

A tárca nélküli miniszterként a kabinet ülésein is részt vevő jelenlegi tory pártelnök szombaton kiadott közleménye szerint az HMRC vitatta a részvények pontos elosztásával kapcsolatban benyújtott információkat, de ezeket végül "figyelmetlenségként és nem szándékos félrevezetésként" értékelte. Amikor októberben Sunak került a kormány élére, a kabinetiroda tisztviselői úgy tájékoztatták, hogy Zahawi magánügyei rendben vannak és nincs akadálya kinevezésének. A kormányfő, akit egyre inkább kísért a kinevezése utáni első beszédében elhangzott ígéret, hogy kormánya ragaszkodni fog a "tisztesség, professzionalizmus és elszámoltathatóság minden szinten való megvalósításához", hétfőn felkérte független etikai tanácsadóját az ügy teljes kivizsgálására.

A procedúra ideje alatt Nadhim Zahawi továbbra is betölti tory frontemberi pozícióját. Sunak döntését követően üdvözölte az eljárás elindítását. Meggyőződése szerint az adóügyben "helyesen cselekedett és kész formális keretek között is minden, akár speciális kérdésre is válaszolni". A folyamat függetlenségére hivatkozva elhárított minden újságírói kutakodást, hasonlóan elutasítva a lemondására vonatkozó felszólításokat is.

Hasonló léptékű botrányokat ritkán élnek túl "hőseik", így a dilemma leginkább az, Zahawi a fokozódó feszültséget feloldva önként távozik, vagy megvárja, míg a kormányfő teszi ki a szűrét.

Mindeközben egy másik sötét felhő is tornyosul a Konzervatív Párt, egyben a BBC felett. Katasztrofálisnak bizonyulhat a függetlenségére oly büszke brit közmédia számára, ha bebizonyosodik, elnöke, Richard Sharp 2021. januári kinevezése összefügg azzal a ténnyel, hogy csak néhány héttel korábban segített az akkori kormányfőnek, Boris Johnsonnak egy 800 ezer fontos (360 millió forint) hitelgarancia megszerzésében. A pártnak mindeddig több mint 400 ezer fontot adományozó volt Goldman Sachs-bankár hozta össze "BoJo"-t annak mellesleg távoli unokatestvérével, Sam Blythe kanadai milliomossal, aki az örökös anyagi problémákkal küzdő politikus költséges életvitelét szolgáló kölcsönhöz nyújtott segítséget. Johnson többször is fogadta a két férfit a kormányfő vidéki rezidenciáján, Chequersben. A BBC elnökét egyébként a király nevezi ki a miniszterelnök ajánlására, aki tanácsadókat is meghallgat. Az összefonódás nem segít az adó pártatlanságának bizonyításában akkor, amikor finanszírozási jövőjéért küzd. A BBC munkatársai is sztrájkot fontolgatnak, nem fizetésük, hanem az újságírás színvonalának és elfogulatlanságának megőrzése érdekében. Hétfőn a 66 éves elnök maga kérte a BBC kuratóriumától kinevezési eljárásának áttekintését, ragaszkodva ahhoz, hogy semmilyen szabálytalanság nem történt. Miközben ő elismerte Johnson és Blythe összehozásának tényét, Boris Johnson kijelentette: 100 százalékos "ding-dang" bizonyossággal állíthatja, hogy Sharp abszolút semmit nem tud a személyes pénzügyeiről.