Megvallom őszintén, nem követem az úgynevezett „guruló dollárok”, vagyis a Fidesz által kreált baloldali pártfinanszírozási „botrány” fejleményeit. Ehhez hasonlóan a Schadl-Völner-ügy legújabb lehallgatási anyagai is alig érik el az ingerküszöbömet. Mondjuk azon jót röhögtem, mennyire fájt a korrupcióval gyanúsított volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál feleségének, hogy a nyomozó hatóságok elvitték a Porschéjukat: „ezek rohadt mocskok, ezek rohadt patkány mocskok… Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit”.
Nyilvánvaló lenne a feltételezés, a Fidesz azért kezdeményezi most a „guruló dollárok” ügyében készült (újabb) nemzetbiztonsági jelentés titkosításának feloldását, hogy ellentételezze a Schadl-Völner-ügyben szivárgó információkat. Ez a lehetőség a felületes szemlélőben is felmerül, ismerve a kormánypárti propaganda működési módját. Ám az is ott motoszkál az ember fejében, hogy mindkét ügyben azt látjuk/halljuk, ami a Fidesz érdekeinek megfelel. Völner kezét, úgy tűnik, már elengedte pártja, a legújabb lehallgatási anyagok pedig inkább csak a terelést szolgálják – hogy a sajtó ne azzal foglalkozzon, hogyan próbálta meg egy bíró kirúgását elérni a Fővárosi Törvényszék elnökénél az előzetesben lévő Schadl György, vagy hogy ki lehetett általa emlegetett Tóni, meg Barbara, és hogy meddig érnek fel valójában a kormányzati korrupció szálai. A „guruló dollárok” vizsgálata is akkor lenne érdekes, ha a Fidesz nem csak a baloldal, de a saját kreatív kampány- és pártfinanszírozási szokásait is nyilvánosságra hozná – akkor kiderülhetne, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom e szempontból mennyiben különbözik például a CÖF-től és társaitól.
Így viszont csak az olcsó szólamok maradnak. És tudják, mi marad a Trabantból, ha nekimegy a falnak? Por se.