Megboldogult édesapám régi tárgyakkal kereskedett, mondhatnám, ószeres volt (bár ez nem illett a gerincességéhez, de nem is ez a lényeg), arról akarok mesélni, hogy össze-összehozta a sors gazemberekkel, akik át akarták verni, ígértek neki fűt-fát, aztán annak az ellenkezőjét tették, megpróbáltak tőle pénzt kicsalni, hamisítványokat akartak rásózni, kísérletet tettek a meglopására, és nem mondom, hogy egyikük sem járt sikerrel, de ha valaki leírta magát nála, a bizalmát nagyon nehezen nyerte vissza.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy a magyar állam két hete mismásol az osztrákokkal és svájciakkal közösen elnyert 2024-es kézilabda Európa-bajnokság megrendezése kapcsán. Azóta nem derült ki, a magyar fél mit is akar valójában, teljesen visszalépni vagy csak megzsarolni a társszervezőket meg a kontinentális szövetséget, hogy neki kevesebbe kerüljön az esemény. A csúsztatásra, lavírozásra, konkrétan a hazugságra épülő kommunikációs stratégia 12 éve működik, és én ezt ésszel föl nem foghatom! Hogy miként hihet még bárki, lett légyen szó Európai Unióról, sportági világszövetségről, de leginkább: magyar választóról, olyanoknak, akikről napjában derül ki, hogy valótlant állítanak. Hogyan lehet komolyan venni azt a tárgyalópartnert, akiről folyamatosan bebizonyosodik, hogy megbízhatatlan és szavahihetetlen. Teleplakátolják az országot, hogy a magyarok 97 százaléka elutasítja a brüsszeli szankciókat, miközben még a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint is összesen 1 millió 389 ezren töltötték ki az nemzeti konzultációs kérdőívet. Ha apámat az Ecserin ilyen szintű átveréssel találta volna meg valaki, tuti nem áll vele szóba többé. A magyar kormány piaci kofák asztalának szintje alá züllesztette a politizálás színvonalát, és hitelét mégsem veszíti el. Nekem senki ne mondja, hogy ezt mások nem látják. És mégis… Hogy van ez?