Ligeti kétségtelenül a XX. század második felének legfontosabb, legérdekesebb, leggazdagabb életművel rendelkező zeneszerzőinek egyike. Ugyanakkor bizonyára nehezen befogadható még edzett klasszikus zeneértők számára is, és az előadóknak is sokat kell készülniük műveire, emiatt is ritkán hallhatók hengversenyen. A LaSalle Quartet csaknem egy évig gyakorolt a 2. vonósnégyes bemutatójára. Érdemes viszont leküzdeni a kezdeti, tulajdonképpen érthető ellenérzéseinket a Ligeti művek hallatán, a jutalom ugyanis rendkívüli: nem egyszerűen egy “modern” mű ismeretével leszünk gazdagabbak, hanem egy rendkívüli elme egészen elképesztő utakon járó gondolatainak egészen elképesztő rendbe szedett világát ismerhetjük meg.
Nagy az életmű, rengeteg a jelentős darab, néhány ezek közül: az Apparitions (1958-59) bemutatója még botrányba fulladt, de az Atmosphères (1961) sikere után Ligeti már egész Nyugat-Európában ismertté vált. A Volumina című orgonaművet Hans Otte, a brémai rádió zenei vezetője rendelte a brémai katedrális számára. A száz metronómra komponált Poéme symphonique (1962) egyfajta kiáltvány, a kortárs zenei helyzet kritikája, az ideológiák - mondja Ligeti - a makacs ideológiák ellen íródott, amelyek intoleránsak mások iránt. Premierje 1963-ban volt, és az előzetes vitákról értesülvén a holland televizió végül is nem közvetítette, helyette futballmeccset adott… Az Aventures és a Nouvelles aventures (1962-65), a Requiem, a Lontano az évtized következő, megkerülhetetlen művei. És ekkor jön el a világhír is, igaz kerülő úton, Stanley Kubrick felhasználja a 2001: Űrodüsszeia című filmjében az Atmosphères, Lux aeterna és a Requiem részleteit. A zeneszerző egyetlen operáját, a Le Grand Macabre-t 1978-ban mutatták be Stockholmban.
A Magyar Zene Háza Ligeti 100 című eseménysorozatának első estjén a Zenekadémia négy hallgatója által 2001-ben alakított Accord Quartet lépett fel, műsoron a két vonósnégyes és Zombola Péter a vonósnégyes felkérésére két Ligeti-kommentárja szerepelt, amelyek a 2. vonósnégyes keretéül szolgálnak, és a szerző szerint nem is annyira zenedarabok, mint inkább hangzásélmény-performanszok. A LaSalle Quartet a nekik dedikált 2. vonósnégyest Baden-Badenben mutatta be 1969-ben, így jelentőségteljesnek mondható a tény, hogy alapítótagjuk, az első hegedűs Walter Levin segítette az Accord Quartetet a mű betanulásában Baselben egy tanéven át. Avantgard mű, igen, ez a sokszor perfomansz jellegű szerzői utasításokban is megmutatkozik: a negyedik tételt “akkor játsszák jól, ha a végére sok szőr elszakad a vonókban”, szól az egyik.
Nem volt meglepetés tehát, hogy a kortárs magyar zenére amúgy is különös gondot fordító Accord Quartet teljesen otthon van Ligeti világában, és egy technikailag tökéletesen kigyakorolt, egyébként már hangversenyen is többször előadott produkcióval állt elő. Nem túl hosszúak a vonósnégyesek, alig többek, mint húsz perc, de főleg a 2. valóban rendkívüli nehézségeket állít az előadók elé. Az első még az ötvenes évek első felében, itthon íródott, Kurtág ezt “Bartók 7. vonósnégyesének” nevezte, nyilván ironikusan, hiszen azt azért hallani lehetett, hogy ezt nem a nagy előd írta. Már ennek előadása során is érzékelni lehetett a kvartett felkészültségét, mondhatni anyanyelvi szinten sajátította el a művet a négy zenész, az általuk játszott szólamok viszonya mindvégig példaszerű volt, a kvartett nagyon kiművelt egységes hangzással rendelkezik. Zombola Péter rövid felvezetője után jött a 2. vonósnégyes, itt azután mindent kell tudni hegedülésről, brácsázásról, csellózásról, együttjátékról pianissimóban, fortéban, speciális effektek játszásakor. Tudtak is mindent a muzsikusok, a viszonylag rövid tételek rendkívül gazdag, változékony zenei világa, amely minden ízében izgalmassá teszi a művet teljes valójában ragyogott fel, bemutatva Ligeti egyedülálló alkotó zsenijét.
Keringő, Kubrick, Weöres
Ligeti György (1923. május 28. - 2006. június 12.) magyar zsidó szülők gyermekeként született a romániai Dicsőszentmártonban. Tizennégy éves korában kezdett zongorázni, ekkor komponálta első művét, egy keringőt, Grieg stílusában. 1945-tól 1949-ig a budapesti Zeneakadémián tanult. 1945 szeptemberében ismerkedett meg Kurtág Györggyel, akivel akivel életre szóló barátságot kötött. A főiskola után Arad megyében és Kolozsvár környéki falvakban népdalokat gyűjtött. 1950-ben tért vissza Budapestre, ahol kinevezték a Zeneakadémia összhangzattan, ellenpont és formatan tanárává, 1956 decemberében elhagyta Magyarországot. Kölnben négy hónapos ösztöndíjat kapott, majd a WDR elektronikus zenei stúdiójában dolgozott, megismerkedett többek közt Karlheinz Stockhausen, Pierre Boulez, Olivier Messiaen műveivel. Hamar bemutatták két zenekari darabját is: az Apparitions (1958-59) kölni bemutatója ugyan botrányba fulladt, de az Atmosphères (1961) sikere révén egész Nyugat-Európában ismertté vált. Stanley Kubrick tudta és beleegyezése nélkül felhasználta műveit 2001: Űrodüsszeia (1967) című filmjében. Noha tiszteletdíjat csak hat évig tartó pereskedés után kapott, a film nagy mértékben növelte ismertségét és később jelentős jogdíjbevételekhez juttatta. 1967-ben megkapta az osztrák állampolgárságot, 1973-ban elfogadta a hamburgi Állami Zeneművészeti és Képzőművészeti Főiskola által ajánlott tanári állást, 1989-ig tanított az intézményben zeneszerzést. Utolsó befejezett műve a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című opusz, melyet Károlyi Katalin és az Amadinda Ütőegyüttes számára, Weöres Sándor verseire komponált 2000-ben. 2002-ben végleg Bécsbe költözött, ott élt haláláig.
