Völner-Schadl-ügy: fideszes képviselők neve is felbukkant a végrehajtói helyek intézésénél, nyílt titok volt, hogy nem szabályosan zajlik a kinevezési eljárás

A tárca alkalmazottai részletesen meséltek arról az ügyészségen, miként döntött a kinevezésekről a Völner-Schadl páros. A jelek szerint nem volt éppenséggel törvényes a gyakorlatuk.

Több igazságügyi minisztériumi dolgozó arról számolt be a vallomásában, milyen megalázó helyzetekben találták magát, amikor a végrehajtói helyekről döntöttek - derül ki a Völner-Schadl-ügynek azokból a nyomozati anyagaiból, amelyeket a Telex szerzett meg.

Ezekből az rajzolódik ki, hogy Völner Pál igazságügyi államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar elnöke milyen módon intézte el, hogy a számukra megfelelő végrehajtó nyerje el a kinevezést.

Az egyik meghallgatott minisztériumi dolgozó - aki részt vett a pályázatok elbírálásában - nem értette, hogy mi történik, mivel több esetben készen kapta a „közösen megítélt” pontszámokat, a folyamatba pedig semmi beleszólása nem volt. Emellett a pontozásban hibákat talált: olyanra kapott valaki pontot, amire jogszabály szerint nem lehetett volna, és fordítva. Később aztán már odáig fajult a helyzet, hogy a ponthúzó tanácskozáson már szót sem kapott, a jelen lévő Völner Pál és Schadl György folyamatosan egyeztetett arról, ki legyen a győztes. „Schadl egyszer csak felállt, kiment, majd amikor visszajött, mondta, hogy Völner úrtól jött. Ekkor a kezében lévő cetlin lévő névvel kapcsolatosan adott esetben megkérdezte, hogy hogy is van az adott hely listája, és ha ott nem az jött ki eredménynek, hogy a cetlin levő név nyerjen, akkor elkezdődött a számolgatás, hogy miként lehet megváltoztatni a pontokat úgy, hogy ezt a személyt hozzák ki nyertesnek” - hangzott a tanúvallomásban.

A portál szerint több egymást erősítő tanúvallomást tettek a minisztériumi munkatársak. „Nekem ebbe beleszólásom nem volt, maximum néha udvariasságból vagy látszatból odafordultak hozzám, és megkérdezték, hogy jó lesz így? Erre én abban a szituációban nem mondhattam mást, mint egy kényszeredett igent, mivel lényegében dr. Völner Pál mint főnököm is benne volt azok között, akik ezeket eldöntötték. Hogy őszinte legyek, nagyon rosszul éreztem magam az egész megbeszélés alatt” - folytatódik a vallomás.

Aztán egyszer csak a meghallgatások és ponthúzások után magához hívatta a főosztályvezetője, aki felmutatott neki egy mobiltelefont. Ennek képernyőjén személy- és városnevek voltak, és megkapta az utasítást, hogy őket kell megjelölnie a felterjesztésben a minisztérium javaslataként. Még átküldeni sem akarták neki a névsort, hanem kérték, ő is fotózza le a saját telefonjával. „Mivel tudtam, hogy (a főosztályvezető) az államtitkárságról jött vissza, nem kellett kérdeznem, hogy ez kinek a döntése. A telefonomban mind a mai napig megvan ez a három fénykép.” A nyertesek között ott volt annak a pályázónak a neve is, aki nem sokkal korábban a „nem is volt olyan rossz” megjegyzést kapta. „Összeállt a kép” - magyarázta. A gyakorlatot jól mutatja, hogy akadtak olyan emberek, akikről mind a meghallgatáson, mind a minisztériumi megbeszéléseken kijelentették, pályázhat akárhányszor, sose fog nyerni, mert nem baráti ember köreihez tartozik.

2020 őszén aztán szintet lépett a dolog: ekkor már Völner Pál saját fejléces papíron írta meg Varga Juditnak, kit javasol nyertesnek - a tanú szerint ilyen korábban nem fordult elő.

„Nekem a főosztályvezetőm mondta meg, adott helyre ki lesz az a pályázó, akit kinevezésre javasol a minisztérium. (...) Nála egy kézzel írt lista volt. Őt is felhívták raportra, majd lediktálták neki. (...) A döntést tudomásom szerint Völner Pál hozta meg. (...) Az azért feltűnt nekem, hogy volt olyan jelölt, aki a meghallgatáson teljesen lenyűgözött, nagyon jól szerepelt, és mégis nagyon alacsonyra lett értékelve nála a szóbeli szereplés, és nem is került kinevezésre (...) „nagyon komoly matekozás volt”, hogy a listák úgy álljanak össze, hogy az „megfeleljen minden szükséges kívánalomnak” - vallotta egy másik tanú. Neki ugyancsak nem volt szerepe, a főosztályvezetőn keresztül jelezték, kire kell figyelni, mert ő biztos szimpatikus lesz. Volt olyan meghallgatás is, amelyen Schadl György letette az asztalra a telefonját, a képernyőn pedig egy kézzel írt irat látszott. Ezt követően mosolyogva közölte, „gyerekek, mutatom, mi lesz”.

Voltak olyan monogramok is, amiket a minisztérium középső szintjén lévő munkatársak sem tudtak dekódolni, és nincs hozzájuk megfejtés az iratokban: Ko. Zs., M. L., L. T., R. T., B. T.

A tanúvallomásokból az derült ki, hogy a tárcánál többen tudtak arról, hogyan működik a rendszer, egyikük azt állította, biztos abban, hogy főosztályvezetői szinten mindenki pontosan tudta, miként is megy a folyamat. Van olyan gyanúsított, aki nem a minisztérium alkalmazottjaként, hanem végrehajtói oldalról vett részt az egyik, már említett pályázati folyamatban. Ő két nevet is említett, amelyeket Schadltól kapott azzal, hogy milyen pozícióba kell őket helyezni. A pontozási tanácskozás aztán Völner kifejezett kérésére a minisztériumban volt, ahol „nagyon komolyan fel kellett vinni a meghallgatási pontjaikat, ami azért is volt fájó, mert egyikük sem szerepelt túl jól. X-re kifejezetten emlékszem, hogy gyakorlatilag alig tudott válaszolni az általam feltett kérdésekre, de a többiek kérdésére sem teljesített jól” – áll gyanúsítotti vallomásában.

Érdekesség, de az egyik vallomásban valaki úgy fogalmazott a végrehajtói kar elnökéről, hogy „fegyelmi ügyekben lényegében azt csinálhatott, amit akart, és látszólag ezzel ő szívesen élt is”.