És életre kel a nappali

Három évvel ezelőtt IITTHHOONN, január végén pedig OOTTHHOONN, egészen pontosan a Bercsényi utcai lakás nappalijában várta a közönséget Vass Imre táncos és Somló Dávid interdiszciplináris művész.

Nagy, magas belmagasságú budai lakás fogad. Az erkélyen elnyomom még parázsló cigarettámat és sietek befelé, hiszen kezdődik az előadás, Somló Dávid és Vass Imre közös performansza. A két alkotó három évvel az IITTHHONN című lakásboncoló hálószoba előadásuk után most nappalijukba invitálnak minket az OOTTHHOONN során.

A lakásszínház műfaja eleve határokat feszeget. A nézők tulajdonképpen az alkotó intimszférájába lépnek be. Nyitva áll előttünk az összes szoba, benne jegyzetekkel, minibárral, képekkel, könyvekkel. És a nappalival, benne a körben elhelyezett székekkel, kanapéval, fotelekkel. A közönségen érződik a felszabadultság, a vendégségben érzett szokásos jókedv, ugyanakkor a zavar is, hogy ezt így és itt vajon szabad-e? A körülmények ezt sugallják, ám az agy nehezebben oldódik fel a testnél. És ekkor megszólal a nappali.

Somló Dávid Listening Club sorozatának következő része, a Living Room ezúttal saját belső helyiségeinek hangzóiból indul ki. A félhomályba burkolt szobában megszólalnak a falra felakasztott gitárok, gyerekjátékok dobszólói csatlakoznak a hangperformanszhoz Angol párbeszédfoszlányok, filmrészlet itt-ott felcsendülő mondatai, a radiátor sokaknak nosztalgikus kattogása, a hazaérkezés hangjai egészítik ki a hangélményt. Mert élmény, ahogyan rádöbben az ember, mennyiféle zörejjel, hangzóval jár már csak az, hogy megérkezünk a lakásunkba: kaputelefon sípolása, lépcsőn való felmenetel, közben lihegés, aztán kulcs a zárban, betrappolás, WC, kézmosás stb. Somló produkciójában egymásnak ellentmondó hangok alkotják a kakofóniából egészen természetesen szimfóniává váló koncertet. Amibe ösztönösen belesimulnak a közönség ad hoc hangjai: a zavart nevetés, a félhangos vagy halk suttogás, a megcsörrenő telefon, egymás lepisszegése. A mi és a nappali puszta létezésének hangjai ezek, amibe - ha talán nehezen is megy elsőre, mégis - jó érzés belesüppedni.

Ebbe a süppedt állapotba robban be Vass Imre öltönyös figurája. Az est második fele, a You know what I mean / apartman lényegi eleme, hogy a táncművész a nem szokványos térben még inkább határokat feszeget és provokálja a nézőket. A címmel ellentétben valójában senkinek fogalma sincs, éppen mire készülhet Vass. És számára is meglepetés minden mozdulatának kimenetele, hiszen a performansz talán a színházi műfajok egyik legközönségfüggőbb ága. Az alkotó nagyon jó arányban hozza játékba a nappalit, a nézőket és önmagát. Napszemüvegét a sast ábrázoló fali szőnyegre helyezi, majdnem teljes spárgában teszi le sörös poharát a parkettára, hétköznapian kínál meg táskájából sörrel vagy éppen az egyik néző rendelését veszi fel pincért játszva. Ahogyan a nézők egyre inkább hozzászoknak „az itt tényleg bármi megtörténhet” élménysorozathoz, Vass is felszabadulttá válik saját koncepciójában. Elegáns, öltönyös fickóból ruháról ruhára válik pólós, lezser figurává, miközben a különböző színekkel játszó mennyezeti lámpát felváltja a teljes sötét, és eleinte csak halljuk lihegését és erotikusnak is tetsző hangjait, majd aztán fel-felvillanva látjuk Vass egyszerre vonagló és pontos koreográfiájának részleteit. Rendíthetetlen energiával hozza mozgásba saját testével a szobát, az életteret. A cél érdekében Vass még attól sem riad vissza, hogy az ablakon kihajolva életet leheljen óbégatással a sötét, kopasz fákkal teli belső kertbe. Él a tér.

És él a rögtönzött közösség is, hiszen az előadás után még ott(hon) maradhatunk és beszélgethetünk Vassal és Somlóval egy pohár bor, sör vagy bármi társaságában. A vendégség folytatódik tovább, felszabadultan, tapasztalat- és véleménycserékkel megtűzdelve. Csak éppen most ez a vidám beszélgetés nem egy társasjátékozást előz meg, hanem egy sokféle asszociációs teret megnyitó lakásperformanszt követ. De a hangulat, a lényeg ugyanaz.