Búcsúzáskor azt mondta neki az édesanyja: élned kell! Többé nem látták egymást, ám a fiú engedelmeskedett. Solomon Perel (1925–2023) ortodox zsidó családja Oroszországból vándorolt Németországba, majd amikor a felheccelt náci csőcselék szétverte kis cipőboltjukat, továbbálltak lengyel területre. A második világháború kitörésekor Slomó egymagában szökött még keletebbre, szovjet megszállás alá, egy Komszomol-árvaház fogadta be.
Az előretörő Wehrmacht fogságába esve Volksdeutschnak, helyi németnek hazudta magát, Josef Perjell álnéven. Juppnak becézték, és egy páncéloshadosztálynál tolmácsként alkalmazták az oroszul is beszélő, jó eszű fiatalembert (1941). Fordított Sztálin fiának, a Szmolenszknél hadifogságba ejtett Jakov Dzsugasvilinek a kihallgatásán is, akit Paulus tábornagyra akartak kicserélni (tudjuk, Sztálin nem adott marsallt egy hadnagyért).
Szorgalmának jutalmául beíratták a Hitlerjugend braunschweigi elit akadémiájára, ahol a fajelmélet tanára balti árjának minősítette. Skizofrén helyzetbe került, kettős személyiséggel. Juppként
boldogan oldódott a tömegben, diáktársaival ünnepelte a birodalom sikereit, üvöltve éltette Hitlert. Ám éjszakai magányában, a priccsen visszaváltozott Slomóvá, honvágy gyötörte, szüleire és testvéreire gondolt, a łódźi gettóra.
Féltve őrizte származásának titkát. Külön zuhanyozott, éjjel. Akkor tört rá az iskolaorvos, aki már régen szemet vethetett rá. Elhárította a férfi közeledését, de amaz közben meglátta, hogy körül van metélve. Mégsem buktatta le a doktor; talán szánalomból, talán csak azért, nehogy a saját titkát is leleplezze.
Solomon rokonait kiirtották. Apja éhen halt, nővérét agyonlőtték, anyja gázkamrában végezte. Egyedül David bátyja maradt meg, őt követte az újonnan alapított Izraelbe (1948). Harcolt az arabok elleni függetlenségi háborúban, megtanult héberül, családot alapított. Ha szóba került, csak annyit mondott, hamis papírokkal vészelte át a soát, részleteket még a feleségének sem árult el.
Ám régi alteregója, Jupp nem hagyott neki békét. Alattomosan működött benne. Előfordult, hogy archív filmfelvételen horogkeresztes lobogó alatt masírozó fiatalokat látott, és büszke izraeli létére váratlanul hatalmába kerítette a józan észt megcsúfoló zsigeri lelkesedés. Csoda, hogy bele nem őrült. Végül már túl a hatvanon, egy közelgő szívműtét miatt döntöttel el, hogy nem cipeli a sírig a terhet. Megírta és közzétette megmenekülésének hátborzongató történetét (1990).
Akadt, aki elítélte, amiért megtagadta a vallását. A Magyar Narancsnak adott interjújában erre azt mondta: „Visszakérdeztem: mégis, milyen morálról prédikálsz nekem? Kinek a morális mércéje szerint kellett volna tizenhat évesen egy náci tiszt előtt remegve bevallanom, hogy zsidó vagyok, miközben mellőlem tucatszámra vitték el a sorból a kommunista tiszteket és a zsidókat kivégezni? Élni akartam, és ezért senkinek sem tartozom bocsánatkéréssel.”
Solomon Perel múlt csütörtökön, életének kilencvennyolcadik évében hunyt el otthonában, Tel Aviv mellett.
