- Női perspektíva

Nemrég nyílt a Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség címet viselő fotókiállítás a Capa Központban. A tárlat olyan képeket, fotósorozatokat mutat be, amelyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják.

„Az angol sorority vagy sisterhood kifejezést nehéz pontosan visszaadni magyarul, egyetlen szóval nem is lehet: biológiai és világnézeti alapon szerveződő szövetség nők között. A magyar testvér szóban csak az általános biológiai összeköttetés jelenik meg, amely révén valóban számos közös tapasztalaton osztozunk mi, nők is, és közös ügyeink nagy részét is ezek határozzák meg. Ez alapján még nem lehetne igennel felelni a kérdésre, a jó testvéri kapcsolat azonban több mint biológiai kötelék: az egymástól való tanulás, egymás megerősítése, segítése, a másikért való kiállás, az együttérzés is alapvető része. Ha ezzel együtt gondolunk rá, akkor a testvériséget ugyanúgy értjük, ahogy a 18. század vége óta a nők jogaiért, láthatóságáért aktívan munkálkodó embertársaink – és így már pontra is cserélhetjük a kérdőjelet.” – áll a szinopszisban. Básthy Ágnes szociológus a kiállítást megnyitó beszédében úgy fogalmazott – attól a pillanattól kezdve, hogy az első nő számára lehetővé vált, hogy fényképezőgépet használhasson, datálhatjuk azt az időpontot is, hogy számos egyéb fúziója mellett a fotográfia leképezőjévé vált a nők társadalmi helyzetének, sajátos tapasztalatainak. – A szociológus kiemelte annak jelentőségét, hogy a világháborúk idején már több fotóriporternő dolgozott. Básthy Ágnes megjegyezte, hogy a most kiállító művészek nyilván nem úgy tekintenek magukra, mint egy évtizedeken át tartó társadalmi törekvés képviselőire, azonban mégis van köztük valami összekötő kapocs.

A Capa Központban kiállított alkotások a nők és a nőiség klasszikusnak, avagy társadalmilag elfogadottnak mondható ábrázolásával is szembemennek. A megjelenő anyagok közt szerepel a beton például, amely kapcsán a legritkább esetben sem jut eszünkbe a nőiesség. Az alkotásokat, projekteket, műegyütteseket az alkotók egyéni hangvételű kommentárja kíséri, mely olvasása során maradéktalanul megismerhetjük a művész egyedi gondolkodását, mindemellett egyfajta kollektív női tudatot is leképez.

A kiállításon szerepelnek a már elhunyt Aczél Márta alkotásai is, aki az 1930-as években vált fotóssá, és az akkori társadalmi viszonyokhoz képest kivételesen önálló nőként élhette életét. Gáldi Vinkó Andi az anyaságról alkotott elképzeléseinket igyekszik lerombolni fotósorozatával. A művész úgy nyilatkozott, valójában az amszterdami Rijksmuseum egy több száz éves festményét bámulva ébredt rá, mennyire tud mellékszereplővé válni egy kisgyerekes anyuka, hogy mennyire nehéz egyszerre művészként és anyaként is teljesíteni. Csáky Marianne beszédes fotósorozata, A másik bolygó, manipulált képekből áll össze, az egyik kiállított fotó, a Menekülő egy hondurasi bevándorlóról készült fotón alapul, amin a nő a gyerekeivel megpróbál átjutni a mexikói-amerikai határon. Drozdik Orshi Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányát gondolta újra, emellett kiemelkedőek a művész drapériafotói. A kiállítás címében jelzett érzékiséget leginkább Standovári Júlia fotói képviselik, a humort pedig Ladik Katalin alkotásai.