Várhelyi Olivér;

2023-02-16 06:45:00

Bocsánatkérés nem elég, az Európai Parlamentben vizsgálják a képviselőket lehülyéző Várhelyi Olivér ügyét

Ursula von der Leyen bizottsági elnök a maga részéről elfogadta a magyar uniós biztos magyarázatát.

Az Európai Parlament (EP) elnöke felkérte a képviselő-testület illetékes szolgálatait, hogy vizsgálják meg, pontosan mi történt, amikor Várhelyi Olivér kedden egy plenáris vitában valakiket lehülyézett – tájékoztatta lapunkat Roberta Metsola szóvivője. Cseh Katalin, a Momentum és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője egyaránt határozott lépéseket sürgetett, és a magyar biztos eltávolítását, illetve lemondását szorgalmazta napirend előtti szerdai felszólalásában.

Mint lapunk is beszámolt róla, Várhelyi Olivér kedden a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt az ülésteremben, amikor az egyik felszólalás után bekapcsolva maradt a mikrofonja és hallani lehetett, amint magyarul megjegyezi a mellette helyet foglaló kabinetfőnökének: “Hány hülye van még?”, nyilvánvalóan a szót kérő képviselőkre célozva. Az erről szóló és nagy felháborodást keltő videót Rónai Sándor még kedd este közzétette a közösségi médiában, ám szerda délig tartott, amíg Várhelyi reagált és sajtónyilatkozatban fejezte ki sajnálatát „a félreértés miatt”. A politikus nem azért kért elnézést, amit mondott, hanem azért, mert a szavait félreértették. Szerinte egy “más témában, magyarul folytatott magánbeszélgetést a kabinetfőnökével, amelyet kiragadtak a szövegkörnyezetéből”.

Bár számos EP-képviselő nem volt elégedett a magyarázattal, azt elfogadta a magyar biztos főnöke, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, aki szóvivője útján közölte: tudomásul vette Várhelyi bocsánatkérését és magyarázatát. – Az elnök elvárja a testület minden tagjától, hogy maximális tiszteletet tanúsítson más intézmények és azok tagjai iránt. Azt is világossá tette, hogy a biztosi kollégium minden tagjának tartózkodnia kell az olyan megjegyzéstől, amely ilyen értelmezéshez vezethet – mondta sajtótájékoztatóján Eric Mamer.

A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy a bizottsági elnök nem tervez vizsgálatot indítani a magyar biztossal szemben. Erre még az Európai Parlament szólította fel januárban, amikor állásfoglalást fogadott el az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának tavalyi végrehajtásáról. A képviselők ebben aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy Várhelyi Olivér szándékosan törekszik arra, hogy a csatlakozni szándékozó országok értékelése során háttérbe szoruljanak az uniós normák tiszteletben tartásának követelményei. Ezért független és pártatlan vizsgálatot követeltek annak megállapítására, hogy a biztos tevékenysége nem sérti-e szerződéses kötelezettségeit és az Európai Bizottság viselkedési kódexét.

Thijs Reuten holland szociáldemokrata EP-képviselő, aki a vizsgálat kezdeményezéséről szóló indítvány szerzője volt, lapunknak Várhelyi Olivér beszólásával kapcsolatban a kételyeit hangoztatta: – A biztos magyarázata számomra egyáltalán nem meggyőző. Az egész ügy azt bizonyítja, hogy szükség van a vizsgálatra, mert ha ő így viszonyul a demokráciához, akkor hogyan várhatjuk el tőle, hogy megvédelmezi az autokratákkal szemben?.