pedagógusok;éves értékelés;

2023-02-17 06:00:00

Morzsaviadal

Ha egy kicsivel nagyobb anyagi elismerésre vágynak a pedagógusok, akkor küzdjenek meg érte egymás között - röviden így is össze lehetne foglalni a kormányzat legújabb ötletét, amellyel átszabnák a pedagógusi munka eddigi értékelésének rendszerét. Akik nem annyira illeszkednek be a sorba, lényegében pénzbüntetést kapnak, a tőlük levont – vagy ahogy a Belügyminisztériumban fogalmaznak: “eltérített” - összegeket pedig azok kaphatják meg plusz zsebpénzként, akik a leginkább megfelelnek a központi elvárásoknak.

Ezt az újfajta teljesítményértékelést szeptembertől vezetik be a köznevelési intézményekben, igaz, a tervek jelenlegi állása szerint a “béreltérítést” még nem javasolnák alkalmazni, arra először majd csak a 2024 szeptemberében induló tanévben kerül sor. Vagyis a pedagógusok még kaphatnak egy év felkészülési időt, mielőtt kiélezett fegyverekkel vethetnék bele magukat a kollégáik tányérjain maradt morzsákért folytatott viadalba.

Félreértés ne essék, alapvetően nem lenne probléma, ha a kiemelkedő pedagógusi munkát pluszpénzzel ismerné el az állam, másokat is arra ösztönözve, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák annak érdekében is, hogy a pedagógusi pálya ismét kreatív értelmiségi hivatás legyen. Ám ehhez elengedhetetlen lenne, hogy ne csak a tanárok, hanem az állam is teljesítsen: biztosítson egyebek mellett megfelelő iskolai körülményeket, a XXI. századi oktatás-neveléshez szükséges feltételeket, költségvetési forrásokat, legalább egy átlagos megélhetéshez szükséges béreket az oktatási dolgozóknak, pedagógiai-szakmai szabadságot. Ha mindezt értékelnénk, az Orbán-kormány valamennyi szempontban mélyen átlag alatt teljesítene. Amíg így van, teljesen felesleges a pedagógusoktól várni, hogy tegyék jobbá az oktatást. Igaz, a morzsaviadalnak talán nem is ez a célja.