Orbán Viktor már megint levelet küldött. Most éppen a nyugdíjasoknak. Csak az a kérdés, hogy miért. Még ha saját maga fogalmazná meg az üzeneteit… Ha venné a fáradságot, elsétálna a postára, vásárolna borítékot, arra bélyeget, saját pénzéből kifizetné ezek árát, akkor esetleg azt lehetne mondani, Mátyás király után szabadon, hogy ő nem álruhában, hanem levelekkel beszélget a népével. Na, de nem így van ez. Merthogy ezek az irományok bizony az adófizetők sok-sok pénzébe kerülnek. Súlyos százmilliókról van szó. Azt egyelőre nem árulták el, hogy ez a mostani mit kóstál, de 2021-ben a szintén a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati tájékoztató 443,8 millió forintba került. Azóta a papír ára az egekben, a nyomdaköltségről meg ne is beszéljünk.
De a levél tartalma sem ad választ a miértre. Az ellátás kifizetése ugyanis korábban kezdődött, mint a borítékok kézbesítése, vélhetően keresve sem találni olyan érintettet, aki a levélből értesült a hírről. A pluszpénzről a tárgyilagossággal és kiegyensúlyozottsággal nehezen vádolható közmédia, az irányított MTI vagy a kormány kezében lévő és központi szerkesztéssel működő megyei lapok is egészen biztosan hírt adtak.
Egyetlen esetben lehetett volna értelme a levélnek: ha Orbán Viktor bocsánatot kér. Ha beismeri, hogy több százezer nyugdíjas nyomorog, és ezen a 13. havi pluszpénz is legfeljebb átmenetileg enyhít.
Hogy a januári 15 százalékos emelés mértékét ő is alacsonynak találja, és belátja, nem helyes, hogy az átlagnyugdíj aránya az átlagkeresethez képest 75-ről 44 százalékra csökkent. Ha elismeri, hogy meggyengítette az időskori szociális ellátás rendszerét.
Hosszan lehetne még sorolni, miért kérhetett volna Orbán Viktor bocsánatot, és miről tehetett volna ígéretet. Ám nem ez történt, csak a szokásos szöveget vette elő: Gyurcsány, háború, elhibázott brüsszeli szankció, veszély, védekezés, ársapka, rezsicsökkentés, de a kormányra számíthatnak az idősek. Ezt meg már annyiszor hallották, hogy ha az álmukból felébresztik őket, akkor is tudják. Marad a kérdés: miért küldött levelet a miniszterelnök?