„Aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását, és azon keresztül az országot” – jelentette ki az állami hírügynökség szerint a miniszterelnök egyik legközelibb munkatársa, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezetője, a szervezet nemrég tartott nemzetközi konferenciáján. Akarattal vagy akarata ellenére, ez a legtisztább náci és bolsevik beszéd, azzal az apró fogalmi pontosítással, hogy mindennek a valódi médiához semmi köze nincs.
Ez tisztán hatalmi és pártpropaganda, valójában Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (mit is jelentene ez ténylegesen?) teljes nyíltsággal erről beszélt. Ugyanis a médiumok és sajtó működéséhez szervesen hozzátartozik a szerkesztői és az újságírói, a szakmai, az emberi és a világnézeti szabadság, a kritika és a bírálat joga és a szerkesztőség mindenek feletti autonómiája. Ez pedig kizár minden külső párt-, hatalmi vagy üzleti beleszólást.
Orbán Balázs szerint a nyugati országokban a média legkevesebb 70-80 százaléka, ahogy ő fogalmazott, „nemzeti” tulajdonban van. Szerinte a 2010-es kormányváltás előtt Magyarországon ez az arány kevesebb, mint 24 százalék volt, ami megítélése szerint „borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé. A politikai igazgató úgy látja: a magyarországi helyzetet nyugatról olyanok miatt kritizálják, ami ott „teljesen természetes”. A médiatulajdonosok között az állam mellett alapítványok, egyesületek, egyházak, magánszemélyek is vannak, ami szerinte „természetes és jó médiapiaci átalakulás”. Az MTI tudósításából nem derült ki, hogy a politikus által említett százalékokat milyen módszertannal számolták ki.
*
Unásig ismert közhely, hogy a 2010-es kétharmaddal megnyert választás után Orbán Viktor vezetésével négy olyan szektort jelöltek ki, ahol el akarták érni, hogy a magyar tulajdon aránya meghaladja az 50 százalékot. A miniszterelnök ezt „nemzetgazdasági stratégiai szempontokkal” indokolta. Ezek az energiaszektor, a bankszektor, a kiskereskedelem és a média. Hogy mi a nemzetgazdaság stratégiai szempontja, azt kizárólag Orbán Viktor dönti el. Így születik önérdekű politikai döntés, mindenfajta szakmai előkészítés és kontroll nélkül. A miniszterelnök két éve, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén arról beszélt, hogy három szektorban, köztük a médiában elérték a kitűzött célt. Vagyis a kormánypártnak régóta célja a „magyar” tulajdon erősítése a médiában. De a fideszes politikusok közül eddig senki sem beszélt ilyen nyíltan, mint most Orbán Balázs arról, hogy a médiára az ország „uralása” miatt van szükség. Ez a nem éppen szemérmes fideszes kommunikációban vadonatúj elemnek számít.
Az rtl.hu-nak Urbán Ágnes médiakutató, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa erről azt mondta: „Ezt a filozófiát látjuk a 2010-es kormányváltás óta.” Ha valami „nemzeti” vagy „hazai” tulajdonban van, az a választók jelentős részének szimpatikusan hangzik, de a kutató szerint valójában arról van szó, hogy ezek a médiumok szakmai munka helyett a kormány álláspontját mondják vissza. „Látszólag van egy plurális médiarendszer, és ennek ellenére sikerült megvalósítani egy nagyon komoly médiakontrollt” – tette hozzá. Urbán arról is beszélt, és itt valószínűleg a honi értelmiség egy részéről szólt, hogy ők tudatosan keresve megtalálják a sokszínű tájékozódás forrásait. Ám ők vannak sokkal kevesebben, tehetjük hozzá.
– Ma Magyarországon sajtószabadság van, Tamás, azt írhatsz, amit akarsz – szokták mondani fideszes ismerőseim, vitapartnereim. Az elsőre jól hangzó érv alapvető félreértésre és jókora hazugságra épül.
A sajtószabadság nem az, hogy az adott médiumba – a Magyar Narancs munkatársa vagyok – saját szakmai és emberi meggyőződésem alapján írok valamit. Ugyanis lapom, kevés magyar médiummal együtt csupán a sajtószabadság kicsinyke szigete a hatalmas Fidesz-propaganda óceánjában. A sajtószabadság az, ha minden hír és információ egyenlő eséllyel juthat el minden érdeklődőhöz. Szavakkal kifejezni sem lehet, hogy 2023-ban – a rendszerváltás után 33 évvel – milyen távol vagyunk ettől.
A tévé- és rádiócsatornák döntő többsége a kormány álláspontját fújja, a már csak interneten sugárzó Klubrádió kivételével a rádiók többségében az állami hírügynökség hírei szólnak, a megyei lapok mindegyike kormányközeli tulajdonban van, és a közösségi médiából is ömlenek a kormányzati hirdetések, idézem tovább Urbán Ágnes gondolatmenetét. Rengetegen hozzáférnek az internethez, de rengetegen nem. Utóbbiaknak maradnak a hagyományos médiumok, így a közmédia propaganda-híradója, a megyei napilapok propagandahírei és a rádiók elfogultságtól és csúsztatástól hemzsegő MTI-beszámolói.
*
Két történet, szűkebb hazámból, Békés megyéből.
Már évek óta napirenden volt, hogy Simonka György körül valamifajta nyomozás lehet; egy nagy hitel elől fedezetet elvonva aprópénzért eladta saját unokahúgának a nagyértékű házát, amelyet nyomban visszabérelt tőle, családjával úgy élt tovább ott, mint addig. Majd jöttek a hírek a házkutatásokról, egy feljelentés nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség elismerte, már hosszabb ideje Simonka érintettségével nyomoznak. Amikor az országos sajtó réges-rég tele volt ezzel, akkor közölte velem a távirati iroda térségi tudósítója, hogy neki még nem kellett írnia Simonkáról. Nem tudtam, hova nézzek. Abba bele sem megyek, hogy magától miért nem kezdeményezte szerkesztői felé témajavaslatként az ügyet? De mi ez az MTI részéről, ha nem valóságtorzítás, elhallgatás, manipuláció és hazugság?
Megtörtént az is, hogy még az Együtt politikusaként Simonka elleni büntetőfeljelentés miatt hirdettem meg sajtótájékoztatót Békéscsaba belvárosába, a Fidesz-iroda elé. Méghozzá azzal, hogy az esemény után a sajtótájékoztatón ismertetett büntetőfeljelentést, amelyet a Polt Péter legfőbb ügyésznek címeztem, a postán feladom. Talán nem volt egész érdektelen az ügy, az utóbb bekövetkezett történések, a Simonka és társai elleni vádemelések és a büntetőper engem is igazolt. Mégis, az alig néhány száz méterre lévő KESMA-tag, a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége még az esélyt sem adta meg, hogy beszámoljon a nem egészen szokványos bejelentésről. Egyetlen munkatársát sem küldte el. Képzelhetik, hogy a másnapi lapban milyen bombasztorik szorították ki ezt az információt! Amikor másnap egy visszafogott levélben ennek szakmai okairól érdeklődtem a főszerkesztőnél, ő emiatt a sajtószabadság ádáz ellenségének nevezett.
De visszatérve arra, hogy ki, honnan és mennyire tudatosan vagy ezt mellőzve tájékozódik, kiderül:
borzasztóan könnyű bekerülni egy olyan buborékba, ahol csak azokat a híreket és információkat olvassuk, amelyek bennünket igazolnak. Ám, megítélésem szerint, van egy óriási különbség! Ezek nem egyenlő mércével összemérhető műfajok és csapatok.
Mert míg egyik oldalon döntő többségében valódi sajtótermékek és újságírók állnak, addig a másik oldalon propaganda és propagandisták. Ezért, és nem nagyképűségből nem tudok velük beszélgetni, s végképp nem tudom őket kollégáknak nevezni.
Azt hiszik, hogy az évi 130 milliárd forintból felpumpált közmédiumoknak csúfolt csatornák, vagy a propaganda más szereplői beszámolnak Farkas Flórián, Boldog István, Völner Pál vagy a helyi Fideszre ráégő botrányos pécsi busztenderről?
*
A már idézett Urbán Ágnes helyesen mutat rá, hogy önmagában semmit sem árul el a média állapotáról, hogy egy adott országban milyen arányban vannak jelen a külföldi médiatulajdonosok. „A nagyobb piacokon inkább jellemző a hazai tulajdon. Tehát az Egyesült Államokban vagy Németországban ez a piac és a cégek mérete miatt van így, a kisebb országokban meg inkább a nagy nemzetközi befektetők vannak jelen. Tehát ennek önmagában nagy jelentősége nincs” – mondta az rtl.hu-nak. A médiakutató úgy látja: a magyar államnak a közszolgálati média finanszírozásán túl semmi keresnivalója nem lenne a médiapiacon, ehhez képest az állam a legnagyobb hirdető – közpénzből. A reklámokra és politikai hirdetésekre szánt milliárdokat pedig nem szakmai szempontok, például nézettség vagy elérés alapján költik el, hanem a kormányközeli médiumokat finanszírozzák belőle. Urbán Ágnes szerint ez súlyosan torzítja a médiapiacot, ahogy a 2018-ban létrehozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) is, amelyhez közel 500 médium tartozik.
Nem csupán az EU-ban, hanem világviszonylatban is szinte példa nélküli, hogy egyetlen tulajdonos ennyi szerkesztőség tartalmát tartsa kézben – tévéket, rádiókat, újságokat, internetes lapokat.
A KESMA-hoz tartozó lapokat a közbeszerzéseken taroló kormányközeli üzletemberek vásárolták meg, majd – egy hirtelen megvilágosodás után – ingyen és egyszerre odaajándékozták az alapítványnak. „Pontosan tudjuk, hogy ez egy kormánypárti kreálmány, és nagyon-nagyon nincs rendben, hogy ilyen alapítványba öltöztetett megoldásokkal, az állam lényegében a legnagyobb médiatulajdonos Magyarországon” – mondta a médiakutató.
*
Orbán Balázs a MCC konferenciáján arról is beszélt, hogy a nyugati országokban a hazai kézben lévő lapok akár kormányt is buktatnak, ha arról van szó. Ám egészen másról van szó, mint amit Orbán sugall. A buktatásról tudna mesélni Boris Johnson volt brit miniszterelnök, aki tavaly az angol bulvársajtó által feltárt sorozatos botrányai miatt kényszerült lemondásra. A brit sajtó egyik leleplezést tálalta a másik után azokról a bulikról, amiket a Covid-járvány alatt rendeztek a miniszterelnök hivatalában – megszegve az összes általuk hozott szigorú korlátozást. De sokat tudna erről beszélni Liz Truss is, aki 45 napig volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Minden számítást és megalapozottságot nélkülöző, az adóterheket csökkentő és a belföldi fogyasztást felpörgető elképzelése és reformja gyorsan összeomlott. Elsőrendűen azért – és itt fut vakvágányra a kormányfő politikai igazgatója –, mert a szigetországban kiterjedt és erőteljes a sajtószabadság. Ami a demokrácia alappillére. A média ízekre szedte az elképzelést, s végül a kormányfő mögül pártja és kormánya tagjai kihátráltak, amint ezt tavaly, a karácsonyi ÉS-ben Bokros Lajos megírta.
Elképzelem, hogy a német tulajdonban lévő Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy az angol kézben lévő The Times, netán a dán tulajdonos felügyelte Jyllands Posten főszerkesztőjének telefonálna országa miniszterelnöke és a másnapi lapszám egyik cikke kapcsán valami kérne. Mindez, hangsúlyozzuk, még az elviek szintjén is elképzelhetetlen. De tegyük fel, ha mégis megtörténne, akkor a főszerkesztő azt válaszolná: „Mit képzel uram, Ön csak egy miniszterelnök, ehhez semmi köze!! Ne sértse meg autonómiánkat és az egyik legfontosabb alapjogunkat, a sajtószabadságot. Szégyellje magát!” Egy médium esetében nem az a döntő, hogy hazai vagy külföldi tulajdonban van, hanem az, hogy a szerkesztőség valódi sajtóterméknek-e, így autonóm szervezetnek tekinti magát, vagy sem. Szolgálólány vagy önálló entitás? A többi, és ma sajnos Magyarország nagyobb részére ez az igaz, csupán csak propaganda.
A média, így a gondolatok és az ország feletti uralomról szóló Orbán Balázs-szólam minden elemében antidemokratikus, a parlamentáris demokráciában elképzelhetetlen, sőt elképesztő, mert kizárólag a hatalom megragadásáról és megtartásáról, s annak teljes mértékű kisajátításáról szól. Ha lehet, örök időkre, amelyre csak a magát kiválasztottnak valló Párt vagy Mozgalom hivatott. Élén a Vezetővel. (Lásd a fideszes szóhasználatot: Törzsfőnök.) S ezért a célért minden eszköz megengedett. Mi ez, hanem a történelemből jól ismert formáció, amely a nácik és a bolsevikok hatalomtechnikájának leglényege?
