Ferencváros;NB I;Kecskemét;Groupama Aréna;

Nagy küzdelem, ellentétes félidők, igazságos pontosztozkodás

- A Ferencváros otthon sem bírt a Kecskeméttel

Az Európa-ligában is érdekelt bajnokcsapat a tavalyi idegenbeli vereség után most 1-1-es döntetlent játszott a jelenlegi második helyezettel.

A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.

A vendégek alapfelállása rendkívül zárt taktikát ígért, a kecskemétiek ennek megfelelően megszállták saját térfelüket: öt védő előtt négy középpályás próbált szűrni, elöl egyedül Horváth igyekezett zavart kelteni. Támadójátékról a vendégek esetében nem lehetett beszélni, ritkán volt náluk a labda, és ha mégis, gyorsan elveszítették. A Ferencváros ellenben kellő fordulatszámon pörgött, támadói sokszor indultak üres területre, mezőnyfölényük így egyáltalán nem volt meddő. A hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, egymás után jöttek a próbálkozások, a 37. percben pedig Traore fejesével a vezetést is megszerezték. Ennek köszönhetően minimális előnnyel vonultak pihenőre, bár egy olyan félidőt követően, amelyen könnyűszerrel akár a meccset is eldönthették volna.

Az 53. percben Horváth Krisztofer góljával egyenlített a KTE: szöglet után ketten is átlépték a labdát, így jutott el a támadóhoz, aki pontosan lőtt. A folytatásban maradt a kiváló iram, lüktető volt a játék, amely abból fakadt leginkább, hogy a vendégek bátrabb taktikára váltottak. Az irányítás így is a hazaiaknál maradt ugyan, de a kapura már nem jelentettek olyan komoly veszélyt, mint az első félidőben, a hajrára pedig a mezőnyfölényük is eltűnt. A lefújásig mindkét fél eldönthette volna a maga javára a meccset, a helyzetek azonban kimaradtak.

Az FTC október elején Kecskeméten 2-0-ra kikapott az újonc csapattól, míg tizedik hazai fellépésén nyolc győzelem mellett másodszor végzett döntetlenre a bajnokságban. A Kecskemét vendégként két győzelem és két vereség mellett hatodszor jutott egy ponthoz.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 1-1 (1-0)

Groupama Aréna, 9511 néző, v.: Karakó

gólszerzők: Traore (37.), illetve Horváth K. (53.) sárga lap: S. Mmaee (67.), illetve Vágó (34.), Horváth K. (42.), Nikitscher (59.), Nagy K. (65.), Szabó A. (84.)

Ferencváros:

Dibusz - Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Abena, 58.), Pászka (Baden Frederiksen, 65.) - Esiti (Mercier, 77.), Vécsei - A. Traore, Zachariassen, Marquinhos - R. Mmaee

Kecskemét:

Varga Á. - Nagy K. (Meszhi, 69.), Szabó A., Rjasko, Belényesi, Zeke - Katona B. (Nikitscher, a szünetben), Vágó (Tóth B., a szünetben), Szuhodovszki, Banó-Szabó (Szalai, 79.) - Horváth K. (Májer, 63.)ű

Aligha túlzás, hogy egy kicsiny Fejér vármegyei faluban örülnek ennek a hírnek a legjobban.