- Mindent szétfeszítő traumák föld alatt és felett

Aki látott már előadást Urbán András rendezésében, tudnia kell, biztos, hogy meg fogják lepni. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója két előadást is jegyzett az elmúlt hét végi Vendégváró Fesztiválon a Bethlen téren. Nagyszerű ötlet volt a szervezők részéről meghívni a szabadkaiakat, hiszen így három estén át lehetett ismerkedni a vajdasági teátrum repertoárjának egy részével. Az első előadás, a Lovas Ildikó regényéből készült Amikor az Isten hasba rúg igencsak megadta az alaphangot.

Az első percekben Kucsov Borisz meztelenül bebújt egy akváriumba, és jelen lehettünk egy gyermek születésénél. Urbán András ebben az előadásban – akárcsak korábbi produkcióiban – sem kegyelmez a nézőknek. A nyers, olykor brutális testiséget vegyíti a költőiséggel. A történet Csáth Gézáról szól, de jóval túlmutat az ő személyén. Az előadás az Újvidéki Színház és a Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában készült. Újvidékről három színész – Banka Lívia, Ozsvár Róbert és Crnko­vity Gabriella –, a Kosztolányi Dezső Színházból pedig Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Fülöp Tímea, Verebes Andrea, Búbos Dávid játszik a produkcióban. A díszletet a rendező Urbán András tervezte, de fontos szerep jutott Marina Sremac jelmeztervezőnek és Mezei Szilárd zeneszerzőnek is. A regény csupán kiindulópont (dramaturg: Góli Kornélia), egy sajátos családtörténetet kapunk, benne a szabadkai Csáth egymásba gabalyodó angyali és koboldi énjével. Előre felvett monológok, naplójegyzetek sorjáznak, és ezekhez jönnek az érezhetően színészi improvizációkra épülő jelenetek. Születés, halál, szakítás, árulás, árvaság, önpusztítás, gyilkosság, ezek a fő témák meg Csáth anyjának, feleségének és lányának sajátos szemszöge. Olyan az egész, mint egy sodró ár. Nem is tudjuk igazán követni, csak azt érezzük, hogy az egész beszippant, de mondhatjuk azt is, hogy hasba vagy inkább jó erősen fejbe vág. A színpadon egy kis túlzással, hús, vér, sár, minden, ami zsigeri, megjelenik. Elsősorban a színészek ösztönei, és ezzel az alapállással nagyon igazzá válik, még akkor is, ha olykor megráz vagy elrettent. Urbán az előadással ősi emberi gesztusokról, reakciókról beszél. Olyan éles helyzetekről, családi tabukról, függőségekről, amelyekről nem szokás szólni és nem is ad feloldozást, még akkor sem, ha a szabadság és az elfogadás dominál. Felkavaró időutazás a személyesség maradandó színpadi petárdáival.

A második napon Az úr nevében című előadást játszották, melyet szintén Urbán András rendezett. A tabukat döntő, főként az identitással és a migrációval foglalkozó produkció két évvel ezelőtt a Trafóban is vendégeskedett, akkor meg is jelent róla reflexió lapunkban.

A harmadik fesztivál-előadás a svéd kortárs írónő, Gunilla Elisabeth Boëthius A föld fia című drámája volt. Ez a legfrissebb szabadkai produkció a mostani mustra programjában, decemberben tartották a premierjét Hegymegi Máté rendezésében. Mágikus családi történet, mese, ám a valóságos szülő-gyerek viszonyokat is érinti. Kalle (Mészáros Gábor) a földbe ásva születik. A szülei (Fülöp Tímea és Kucsov Borisz) igyekeznek óvni őt. Ám ahogy telik az idő, telnek az évek, úgy válik egyre abszurdabbá és elviselhetetlenebbé a szituáció. Jönnek a fagyok, a szülőknek egyre nehezebb az erdőben élni fiukkal, ráadásul egy pap (Búbos Dávid) a jó szándékával együtt mindent felborít.

A történet leginkább arról szól, mit kezdünk a mássággal. Kapunk-e segítséget akár szülőként, vagy óhatatlanul ott maradunk a problémával, történetesen ebben a mesében az erdő közepén a madarak énekével. Hiába a fohász az önkormányzathoz, a családsegítőhöz, a szociális gondozóhoz, a földbe született Kalle egyedül marad. Az előadás az egyedüllétig tartó gyötrelmes utat mutatja meg remek dialógusokkal, monológokkal, fanyar iróniával és jóleső lírával együtt. A generációk közötti szakadékot is látjuk, a nagymamát Verebes Andrea játssza. Amikor azt hisszük, hogy minden reményen túl vagyunk, akkor jön a hibáit beismerő anya, és kiemeli fiát a földből. A fiú soha nem tud majd járni, mégis az anya karjaiban elkezdődhet egy új élet.

A háromnapos fesztivál végére tehát némi bizakodással jöhetünk ki a színházból. A szabadkai Kosztolányi Színház pedig újból letette a névjegyét, bizonyítva, hogy érdemes nyomon követni az előadásaikat, a megszokottat elkerülni igyekvő, maguknak és nekünk is tükröt tartó színházi szenvedélyüket.