- Petőcz András: A fekete kalapos nő

Nem ismerem a fekete kalapos nőt, de jóban lennénk, tudom, hogyha végre bemutatnának minket egymásnak.
Kétségtelenül fura a kapcsolatunk, ha lehet egyáltalán kapcsolatról beszélni a mi esetünkben. Minden reggel, 8 óra 15 perckor látom, ahogy elhalad a teraszom alatti úton, egy tűzpiros luxusautóval, egészen pontosan egy Lamborghini Countach LP 400-assal, annak is a lenyitható tetejű változatával. Csak ül a kormány mögött, fekete kalapja alól kilátszik aranyszőke hajzuhataga, és nyugodt magabiztossággal vezeti az autóját.
Minden reggel 8.15-kor.
Nézem a fekete kalapos nőt a teraszomról, de ő nem lát engem. A létezésemről sem tud. Nem tudja, nem is sejti, hogy titokban mennyire vonzódom hozzá.
Persze az is lehet, hogy nem hozzá vonzódom. Hanem a luxusautójához. Merthogy olyan ez az autó, amilyen nekem sohasem lehet.
Gyerekkorom óta ilyen autóra vágyom. Ha végre lehetne ilyen autóm, és annak az lenne az egyetlen feltétele, hogy el kell viselnem a fekete kalapos nőt is az autó mellé, habozás nélkül igent mondanék. Nem érdekelne az sem, ha ki lennék szolgáltatva a fekete kalapos nőnek. Ha rabságban élnék mellette, az sem zavarna. Csak azt a csodálatos luxusautót! Csak azt a magaménak tudhatnám!
Persze mindebből arra lehet következtetni, hogy jobban vágyom az autóra, mint a nagyon is vonzó fekete kalapos nőre. Ez nem teljesen igaz. Magam sem tudom, melyikre is vágyakozom úgy igazán.
Álmomban aztán megtörténik minden. Minden, amiről korábban ábrándoztam.
Ott állok a szokott helyemen, a teraszon. Reggel van, éppen
8 óra 15 perc. Látom, ahogy az úton, pontosan alattam elhalad a fekete kalapos nő az álomszerű luxusautójával. Álmomban azt látom, amit korábban is, minden reggel.
De most – az álomban – minden másképpen van.
Megáll ugyanis a fekete kalapos nő az autójával a teraszom alatt, éppen a járda mellett, ahol egyébként nem is lehetne leparkolni, aztán felnéz rám. Határozottan rám néz, majd felemeli a kezét, mintegy jelez nekem a fekete csipkekesztyűjével.
Gyönyörű, áttetsző, könyékig érő csipkekesztyűt visel mindkét kezén.
Mondom, jelez. És én megértem a jelzését.
És azonnal cselekszem is. Visszaintek neki, majd a teraszomról a lakásomba megyek, felkapom a legelegánsabb zakómat, ami éppen az előszobám fogásán lóg, mintegy előkészítve a nagy akcióra, mintha sejtettem volna, hogy valami rendkívüli történik ma velem, aztán belebújok abba a fekete lakkcipőbe, amelyik életem minden kiemelt pillanatában meghatározó módon velem volt, és már rohanok is lefelé a lépcsőházban.
Nem csalódom.
A fekete kalapos nő ott vár a társasház bejárati ajtaja előtt, a tűzpiros, nyitott tetejű luxusautó ajtaja nyitva, láthatom a fekete kalapos nő miniszoknyás, enyhén megnyílt, harisnyás lábait.
Magas sarkú cipőjükkel ezek a lábak kétségtelenül valami jobb, valami szebb élet ígéretét jelentik a számomra.
Ahogy odalépek a fekete kalapos nő luxusautó­jának nyitott ajtajához, álmomban, váratlanul megjelenik egy férfi. Szintén fekete kalapot visel, hozzá kifogástalanul elegáns fekete öltönyt, fehér kézelője, ingének gallérja szinte világít a reggeli napsütésben.
Szorosan mellém lép, odahajol a fülemhez, annyira, hogy érzem a leheletét.
Így mondja:
– Döntenie kell. Vagy a nő, vagy az autó. A kettő egyszerre nem működik. Ha a nőt választja, egész életében szegény és megalázott lesz, mégis boldog. Ha az autót választja, gazdag és befolyásos lesz, de reménytelenül boldogtalan.
Ott állok az autó nyitott ajtajánál. Nem értem, mit akar tőlem ez az ismeretlen.
A férfi látja a habozásomat. Ha lehetséges, még közelebb hajol, és alig hallhatóan suttogja:
– Látom, meglepődött. Elmagyarázom. Ha beül a nő mellé, pontosabban szólva, ha közelít a nőhöz, az eltűnik, semmivé lesz. Minél közelebb merészkedik hozzá, ő annál jobban eltávolodik magától. Viszont az autót birtokolhatja. És ezzel a gazdagságot is.
Egy pillanatra elhallgat a férfi.
Aztán még közelebb hajol. A szája már a fülemet érinti, miközben a következőket mondja:
– Ha a kezét nyújtja a fekete kalapos nőnek, akkor ő kiszáll az autóból, és a magáé lesz. Szegényen, megalázottan élnek majd, de mégis boldogan. De a pénz, a gazdagság örökre eltűnik az életéből.
Álmomban ott állok az autó nyitott ajtajánál, és nem tudok dönteni.
Aztán felébredek. Ébredés után néhány másodpercig zavartan nézek magam elé, nem igazán tudom, hol is vagyok valójában. Pillanatokra az álom valóságnak tetszik.
Ránézek az ágyam melletti éjjeliszekrényen levő digitális órára. Éppen 8 óra 13-at mutat.
Sietve kilépek a lakásom teraszára. Talán ha egy percet kell várnom, vagy annyit sem, megpillantom a tűzpiros, kinyitható tetejű luxusautót.
A fekete kalapos nő vezeti.
Ahogy már említettem, a kapcsolatunk kissé fura. Hiszen ő nem is sejti, hogy a világon vagyok. Nézem a fekete kalapos nőt, de ő nem lát engem. Nem tudja, mennyire vonzódom hozzá.
Vagy az autójához.