építőipar;fegyvergyártás;

- Így leszünk mi középhatalom

Csak kapkodom a fejem a grandiózusnál grandiózusabb tervek olvasásakor. Akkumulátor középhatalom leszünk. Fegyvergyártó középhatalom leszünk. Az előbbiről már sokat írtak az elmúlt hetekben, de az utóbbi vízió megérdemel némi elmélkedést.

Első kérdés: egy békepárti ország miért is akar fegyvert gyártani?

Ha a magyar kormány a világbéke elkötelezett szószólója, s mi több, önjelölt békekövet a szomszédban zajló háborúban, éppen a békésebb szükségletek kielégítésében kellene elöl járnia. Elvi alapon inkább élelmiszert, ruházatot, gyógyszert és egészségügyi termékeket lenne logikus előállítanunk, valamint foglalkozhatnánk újrahasznosítással is. Ha jól csinálnánk, abban is lehetne üzlet, ráadásul ezeknek vannak hagyományai Magyarországon, valamint könnyebb lenne biztosítani az alapanyagokat is. Ja, ez most nem sikk, másra lett hirtelen nagyobb kereslet – a háború generál éppen új piacot. Ami remélhetőleg el is múlik, és itt maradunk a kiürült betonhodályokkal, a felesleges gyártósorokkal, az esetleges szennyezésekkel és a garantált titkosításokkal. Ráadásul szembe köpve az „eszmét”, éppen a háborúk vámszedői lennénk.

Az élethez szükséges alaptermékek viszont mindig találnak piacot, ha megfelelő minőségben, valamint ésszerű termelési és kereskedelmi struktúrában készülnek.

Második kérdés: honnan lesz alapanyag, energia és technológia a fegyvergyártáshoz?

Mivel természeti adottságaink korlátozottak, hiszen ásványi anyagaink minimálisak, alapanyag és energia szempontjából behozatalra szorulunk, így valójában hozott vagy vett anyagból kellene gyártanunk a fegyvereket. (Honnan a csodából veszünk annyi elektromos áramot, hogy az akkugyárakat és a fegyvergyárakat egyszerre ki tudjuk szolgálni a már meglévő igények mellett?) Akár magyar tulajdonú, akár külföldi cégek kezdenének itt fegyvergyártásba, az nagyon magas költségekkel járna, és csak a lenyomott munkabéren lehetne spórolni. No meg a magas állami támogatásokkal és adókedvezményekkel kistafírozva – a mi adónkból, de nem az állampolgárok hasznára. Ami a technológiát illeti, azt bizony szintén vennünk kell, mert igazi nagy fejlesztések szakemberek hiányában nincsenek nálunk. Egy saját termék kifejlesztése rengeteg pénzt, tudást és időt igényel. Ezekkel sem állunk jól. Képzett szakemberek kellenének, de akár fehérgalléros, akár kékgalléros munkaerőről legyen szó, a megfelelő tudásúak már elmentek külföldre dolgozni, és nem jönnek haza a szokásos magyar bérekért.

Úgy néz ki, ezek a kormányzati víziók csak egyfajta kapkodás megtestesítői. Gyorsan pénz kellene, s ami nagy és gyors „biznisznek” látszik, abba ész nélkül belekapunk. Na meg milyen jól hangzik, ha növekedést ígérünk a népnek!

Értem én, hogy az építőipar mesterséges felduzzasztása után kell valami munkát adni most is a „saját” gazdasági háttérnek, és a hatalmas gyárépületek jó megrendelést jelentenek. De én inkább a lakásépítést támogatnám a befizetett adómból, és azzal tartanám itthon az építőipari szakembereket Lázár János miniszter helyében. Ugyanis kifizethető bérleti díjú lakásokra nagyon nagy szükség lenne, de a régi lakások energetikai korszerűsítése is bevételt jelenthet az építőiparnak. És ezek legalább előre vinnék az országot. Több gyereket vállalnának a fiatalok, ha lenne megfelelő lakhatás, ami javítaná a nyugdíjrendszer helyzetét is, stb. Ez sokkal inkább béke- és családbarát lenne.

Az is kívánatos lenne, ha meglévő adottságunkat, a jó minőségű termőföldet megfelelőbben hasznosítanánk. Nem betonmezőket kellene építeni, hanem modern, természetkímélő technológiát alkalmazva, átgondolt vízgazdálkodással élelmiszer-termelést kellene folytatni azon a területen, amelyet egykor Európa éléskamrájának hívtak.

Megfelelő technológiával az újrafeldolgozás is hosszútávú üzleti lehetőség lenne, és inkább szolgálná a környezetvédelmi célokat a magyar adottságok tükrében. Például bizonyos fajta (pl. papír, textil, üveg stb.) háztartási és ipari hulladékokat célzottan begyűjthetnénk, és mi magunk használhatnánk fel újrahasznosított alapanyaggyártáshoz, ami külföldön is piacképes termék lenne. Itt nem a jelenlegi szelektív gyűjtésre gondolok, hanem szervezett, csak egy-egy anyagra vonatkozó begyűjtőhelyek alkalmazására, esetleg szolid átvételi árral; illetve a termelő cégektől való direkt átvételre.

Ha ez utóbbi két területen akarna a kormány középhatalom lenni, akkor sokkal nagyobb szolgálatot tennének az országnak.

Hangérien Ripablik