A páncélososzlop hajnali négykor lépte át a határt és aznap 14:55-kor kellett volna begördülnie Kijev központjába. Nem gördült be. A terv az elesett orosz tiszteknél talált parancsból tudható. A belváros megszállása mellett a másik célpont a hosztomeli repülőtér volt, ahol a légideszant ezredeknek kellett volna földet érniük. A Rjazanyból induló csapatszállító gépek azonban a heves tűzharc miatt nem tudtak leszállni. A háború azóta is tart és akár évekig tartani is fog, bár bizonyos értelemben Ukrajna már megnyerte. Ahogy kirobbanásakor mondogatták, Oroszországnak teljes győzelemre van szüksége ahhoz, hogy a végeredmény ne jelentsen kudarcot, Ukrajnának viszont már az is siker lesz, ha egyáltalán létezik.
Az elmúlt egy évben sok minden kiderült. Az orosz hadsereg sokkal rosszabban teljesít az elvárhatónál, amit a Kreml csak az atomfegyverrel való fenyegetőzéssel tud úgy-ahogy elleplezni a saját lakossága elől. A demokratikus szövetség elől azonban azzal sem. A viszonylag kis hatóerejű „hadszíntéri” nukleáris fegyverek bevetésének esélyét a nyugati szakértők most csekélynek tartják – jóllehet nem zárhatják ki teljes bizonyossággal, ami joggal borzasztja el a világ közvéleményét. Ukrajna ellenben sokkal keményebb diónak bizonyult, mint ahogyan arra Moszkvában vagy akár Washingtonban számítottak. A két tévedés közül a moszkvai a furcsább. Ha valahol, ott tudni kellett volna, milyenek az ukránok, akik a második világháború után az erdeikben még csaknem egy évtizedig kitartottak a sztálini Szovjetunióval szemben. A Kreml azonban megint elszámolta magát, mint 2014-ben, amikor azt hitte, hogy a Krímen, Donyecken és Luhanszkon kívül Harkivot, Mariupolt és Odesszát is le tudja szakítani. Az is tévedésnek bizonyult, hogy a „hanyatló” Nyugat és a „szenilis” amerikai elnök nem lesz képes megszervezni az ukránok hosszú távú támogatását.
A bizonyos értelemben vett ukrán győzelem mellett persze az is látszik, hogy ennek a háborúnak sok-sok vesztese van. A végén, mint közel egy éve írtuk, Ukrajna a korábbinál alighanem kisebb, Oroszország pedig bizonyosan szegényebb lesz. Mindkettőnek évekre, ha nem évtizedekre lesz szüksége az újjáépítéshez, a gazdaság újjászervezéséhez. Európa elesett egy nagy piactól és az olcsó orosz energiahordozóktól. Az Egyesült Államok dollár tíz-, sőt százmilliárdokat költ az orosz birodalmi ambíciók letörésére, pedig a pénz odahaza is jól jönne, például infrastruktúra-fejlesztésre.
A konfliktus nekünk magyaroknak is nehézségeket okoz – ha nem is az ördögi bombás plakátok által sugalt módon. Az orosz gazdaságot sújtó szankciósorozat Európa jogos önvédelmi reflexe, válasz a nem is túlságosan leplezett fenyegetésre: Ukrajna után Belarusz, Moldova, a Baltikum meg akár Lengyelország jönne, s aki azt hiszi, hogy Putyinnak még nem jutott eszébe a Finn Nagyhercegség, az nem ismeri a birodalmi észjárást.
Ebben a helyzetben az oroszoknak drukkoló Orbán Viktor maga helyett a köztársasági elnököt küldte Varsóba legközelebbi szövetségeseink és az amerikai elnök találkozójára. Nekünk száz évenként kell legalább egy-két Mohács.