Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el a „különleges katonai művelet” megindítását, Ukrajna „demilitarizálását és nácítlanítását”, hogy úgymond megvédje az ottani orosz kisebbséget és megakadályozza Kijev NATO-tagságát. Azt állította: a háborút a NATO Oroszország biztonságát fenyegető terjeszkedése és Ukrajna provokálta ki. Az orosz hadsereg akkor már hónapok óta csapatösszevonásokkal készült az agresszióra, aminek realitását az amerikai figyelmeztetések ellenére sokáig Kijevben sem akarták elhinni. Egészen addig, amíg Putyin február 21-én el nem ismerte a Krím félsziget 2014-es annektálása után Moszkva támogatásával kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok függetlenségét.
Putyin egy 2021-es írásában alapozta meg az inváziót, amelyben Nagy Péter cár koráig visszanyúló érveléssel kérdőjelezte meg az ukrán nemzet létjogosultságát, s azt ígérte kijavítja a történelmi hibát, hogy Ukrajnát hagyták kicsúszni Moszkva befolyási övezetéből. Megszállott tervei azonban nem várt akadályokba ütköztek. Putyin villámháborús akcióban akarta elfogni Volodimir Zelenszkij elnököt és kormányát, s átvenni Ukrajna irányítását. Az országot négy irányból rohanták le az orosz erők, s egy Belaruszból támadó deszantos alakulat szállta meg a Kijev melletti katonai repülőteret, hogy légihidat biztosítson a főváros elfoglalásához. Ukrán különleges erők azonban rajtuk ütöttek, és használhatatlanná tették a légibázist.
Bár az orosz haderőnek a háború első hónapjaiban Ukrajna területének újabb ötödét sikerült elfoglalnia, kezdettől kudarcot kudarcra halmoztak.
Az ország háborús tapasztalataiban és a másfél évtizedes haderőfejlesztés eredményeiben bízva, Putyin túlbecsülte a hadsereg képességeit, alábecsülte az ukrán ellenállást és a Kijevnek nyújtott nyugati katonai támogatást. Az ukránok lélektanilag is felülkerekedtek, amiben kiemelkedő szerepe volt az elnökük elszántságának. "Lőszerre van szükségem, nem fuvarra" – mondta Volodimir Zelenszkij, elutasítva a Kijevből való kimenekítésére tett amerikai ajánlatot. Zelenszkij azóta fáradhatatlanul kampányol a nyugati támogatások felgyorsításáért, s az egyre komolyabb tüzérségi és légvédelmi fegyverek, harckocsik szállításáért.
Az ukrán hadsereg az elmúlt évben sikerrel szállt szembe a túlerővel.
Szeptemberre kiszorította az orosz megszállókat az északi Harkiv megyéből, novemberre a déli Herszon megye Dnyipro folyótól nyugatra eső területeiről, és súlyos harcokban tartja a frontvonalat a keleti donyecki régióban, ahová december óta összpontosítja támadó műveleteit az orosz hadvezetés. Közben döbbenetes veszteségeket okoztak az orosz hadseregnek – beleértve a börtönökből toborzott harcosokat ágyútöltelékként bevető Wagner zsoldoscsoportot is –, leleplezve az oroszok elavult hadvezetését és alacsony morálját. Ezzel szemben az ukrán egységek fürgének és alkalmazkodóképesnek bizonyultak, kihasználva egyebek közt a decentralizált harcvezetés és a dróntechnológia nyújtotta előnyöket.
A 365 napja tartó, a második világháború óta legnagyobb európai háború következményei rendkívül szerteágazóak.
Ukránok milliói menekültek el az országból és mintegy tízmillióan váltak belső menekültté. Az ukrán civil áldozatok száma több tízezerre becsülhető, csak Mariupol ostromában 20 ezren haltak meg. A megszállók Bucsában és Izjumban tömeggyilkosságokat követtek el, felnőttek és gyermekek ezreit deportálták Oroszországba. A két hadsereg vesztesége becslések szerint meghaladja a 300 ezret halottakban és sebesültekben. Tavaly ősszel mintegy 700 ezer orosz férfi menekült külföldre, hogy elkerülje a mozgósítást.
A világgazdaság kárai ezermilliárdokban mérhetők.
Moszkva tavaly augusztusi, zsaroló célú gázáremelése ársokkot hozott az energiapiacokon, az ukrán és orosz gabonaexport visszaesése miatt világszerte drágultak az élelmiszerek. A világpolitikában szertefoszlottak az európai békéről, a Moszkvához fűződő hidegháború utáni kapcsolatokról szóló elképzelések, a háború aláásta a nemzetközi jog alapjait, és puszta szemlélődővé tette az ENSZ BT-t, amelyben Moszkva vétójoggal bír. Másfelől Putyin számításaival ellentétben megerősítette a NATO és az Európai Unió egységét, az ukránok mellett a finneket és a svédeket is arra késztette, hogy felvételüket kérjék a NATO-ba. Oroszország jobban elszigetelődött, mint a hidegháború óta bármikor, ugyanakkor a nyugati szankciókat kivédendő szorosabbra fűzte kapcsolatait olyan, többnyire autokratikus hatalmakkal, mint Kína, India, Törökország, Irán.
A gyors győzelem elmaradása ellenére Putyin hatalma odahaza továbbra is szilárd, a tiltakozásokat elfojtották, a független sajtó maradékát is felszámolták, s a lakosság többsége kitart a háborús erőfeszítések mögött. Mindeközben sem az orosz vezető, sem az ukrán elnök nem mutatja jelét annak, hogy meghátrálna, így beláthatatlan, mikor és hogyan érhetne véget a háború. Moszkva azzal vádolja Washingtont, hogy fegyverszállításaival csak elnyújtja a konfliktust.
Elemzők azonban rámutatnak, hogy valójában a háborús célkitűzései elérésében gyenge teljesítményt felmutató Moszkva az érdekelt abban, hogy elnyújtsa a konfliktust, azzal számolva, hogy a területén kívül hadat viselő Oroszország erőforrásai tovább kitartanak, mint a nyugati hatalmak hajlandósága Ukrajna gazdaságának és hadseregének fenntartására. A régóta készülő orosz offenzíva februárban már elindult a Donbászban, mégha egyelőre csekély eredménnyel is, s az ukrán hadsereg várhatóan szintén támadást indít, mihelyst megkapja az ehhez szükséges újabb nyugati fegyver- és lőszerszállítmányokat. A kért fegyverek azonban még mindig a kelleténél lassabban érkeznek, bár Biden amerikai elnök e heti váratlan kijevi látogatása, Kijev melletti teljes kiállása tovább élteti a reményt.
A konfliktus diplomáciai lezárása egyelőre esélytelennek tűnik.
Putyin a hatalmát kockáztatná, ha kihátrálna a harcból, amelyet saját számításai szerint könnyedén meg kellett volna nyernie. Zelenszkij kormánya pedig "egzisztenciális fenyegetésnek" tekint minden olyan rendezést, amely Moszkvának tett területi engedményeket tartalmazna. Egy idei katonai győzelem egyik oldalon sem valószínű, bár Zelenszkij kijelentette, hogy a Krímet is vissza fogják foglalni. Az ukrán vezetés szerint ez Oroszországban Putyin elleni puccsot idézne elő. A Krím elleni támadás azonban sokak szerint csak megerősítené az oroszok elszántságát.
Ehelyett jelenleg a legvalószínűbb, hogy a háború akár éveken át folytatódhat, Moszkva szándékai szerint mindaddig, „amíg Oroszország ledarálja Ukrajnát", élhetetlenné téve az országot. Oroszországnak nagy gyakorlata van az alacsony intenzitású konfliktusok fenntartásában, és vélhetően nem riad vissza új frontok megnyitásától sem. Erre utalnak a szomszédos Belarusz területén zajló újabb fenyegető előkészületek, ahogy Moszkvának azok a lépései is, amelyek a moldovai helyzet megingatására irányulnak, és a múlt héten a chisinaui kormány lemondásához vezettek.
Sok szám, kevés bizonyosság
Naponta zúdulnak ránk a számok, melyik félnek hány katonája esett el a fronton, illetve milyen civil veszteségeket szenvedtek. Csakhogy Oroszország és Ukrajna egyaránt a másik halottait számolgatja, a saját adatait pedig hadititokként kezeli, azokról hosszú hónapok óta nem hangzott el hivatalos bejelentés. A Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap nemrégiben 300 ezer „végleg elveszített” és további 500 ezer sebesült ukrán katonáról írt. Az orosz hadsereg veszteségeit naponta frissítő ukrán statisztika kedden 144 ezer 440 elesettet tartalmazott. Az általános háborús tapasztalat szerint mindkét adat erősen túlzó. A felek az alsóbb szintű parancsnokoktól kezdve a vezérkaron át a politikusokig a minél nagyobb sikerek felmutatásában érdekeltek. Márpedig mi lehet nagyobb – és független forrásból nehezebben ellenőrizhető - siker, mint az ellenség megölése…
Az amerikai fegyveres erők hírszerzése szerint Oroszország eddig mintegy 200-210 ezer katonát és a Wagner magánhadsereghez tartozó embert veszített, közülük 60-70 ezer esett el, a többi megsebesült.
Nyugati szakértők szerint ez az arány a modern hadseregekhez képest elképesztően rossz. Azt mutatja, hogy az oroszok rosszul használják az élőerőt és gyenge az egészségügyi szolgálatuk. Az védők veszteségeit a nyugati országok ritkán kommentálják, akkor általában arra utalnak, hogy azok nagyságrendjükben nem sokkal maradnak el az agresszorétól.
Amit biztosan lehet tudni, az a BBC orosz adásának munkatársai és a független orosz Mediazona által keddig név szerint beazonosított orosz halottak száma: 14 ezer 709, köztük 1121 a nemrégiben behívott és 1521 a Wagner "alkalmazottja". A szám a helyi és közösségi médiában nyilvánosan hozzáférhető temetési beszámolókon alapszik. Nem véletlen, hogy Ramzan Kadirov csecsen elnök nemrégiben dühödt bejegyzésben szidalmazta a saját halottaikról beszámoló regionális és helyi vezetőket. A teljes képhez hozzátartozik még mintegy 5 ezer donyecki és 1500 luhanszki, az orosz oldalon harcoló fegyveres halála, eltűnése vagy fogságba esése.
Az ENSZ ellenőrzött adatai szerint február 12-vel bezárólag 7199 ukrán polgári személy, köztük 438 gyermek vesztette életét az orosz támadások következtében.
A valós szám azonban ennek minden bizonnyal a többszöröse, valahol 30-40 ezer körül járhat.