Kalandtúrára mentem, két és fél mérkőzést is megnéztem tévén az NB I-nek nevezett, a labdával való fogcsikorgató küzdelemsorozat legutóbbi fordulójából. Úgy írhatok erről, mintha a Kajmán-szigetekről jöttem volna, mert nagyjából annyi honfitársam tekint meg két és fél meccset a vármegyei első osztály kínálatából, amennyi két nap alatt Kis-Kajmánra vagy Nagy-Kajmánra látogat.
Mondani sem kell, az egzotikus utazás kevésbé dermesztő.
Nem csoda, ha a nívótlan vetélkedő a nemzeti bajnokságok rangsorában az 53. helyről az 54-re esett vissza. A futball történetével és statisztikáival foglalkozó, lipcsei székhelyű szervezet, az IFFHS tavaly és az idén ebbe a tartományba helyezte a takarékligát, amely mögött az örmény, a koszovói, az üzbég bajnokság következik. Miheztartás végett: a szudáni a 33., a guatemalai a 42.
S nagy összegben fogadható, hogy a labdarúgók átlagfizetése egyikben sem közelíti meg a 3 millió 800 ezer forintot, ami a színvonalhoz képest kiváltképp csillagászati középérték minálunk.
Kezdtem a Mezőkövesd–Honvéddal. Napjaink megmondói arról papolnak, nem kell összehasonlításokat tenni a múlttal, annak örüljünk, ami van. Csak hát attól ujjongani lehetetlen. Mármint kamuból, propagandából lehetséges, belső meggyőződésből képtelenség.
S önkéntelenül felvetődik a nézőben, hogy a kispesti oldalon Bozsik József, Puskás Ferenc vagy a három Lajos, Tichy, Kocsis, Détári klubjáról van szó. Paradox módon napjaink fiktív futballjának legfőbb pártfogóinak egyike Bozsik fia. Gerard Piqué azt mondta a Manchester Unitedtől és az Almeriától is vereséget szenvedő, ám a spanyol bajnokságot hét pont előnnyel vezető Barcelonáról: „Kib...tt romhalmaz.” E kifakadáshoz képest még inkább abszurd, hogy ifj. Bozsik nem győzi magasztalni az NB I-et.
A Mezőkövesdről fölösleges értekezni. A Testvériség BLASZ I-es csapata az MNK 1964-es negyeddöntőjében kiejtette a Vasast (1:0), amely abban az évben öt játékost – Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Farkas János, Mészöly Kálmán, Sárosi László – adott az Eb-bronzérmes válogatottba, az előbbi három ugyanabban az évben az olimpiai bajnokcsapatban is szerepelt. A „Tesi” óriási bravúrt hajtott végre, ám labdarúgóiból nem lettek etalonok, a Székely I – Vilmányi, Halász, Rónai I – Matykó, Rónai II – Takács, Bosnyák, Illés, Székely II, Balla tizenegyből senki nem ismer senkit.
Az 1965-ös Magyar Posztót sem vágják fejből, jóllehet a BLASZ II-es csapat a legjobb nyolcig jutott, majd a negyeddöntőben (Völgy utca, 3500 néző) 3:1-re kikapott az NB III-as Erzsébeti VTK-tól. A huszonkét szereplő neve annyit mond a nagyközönségnek, mint a mai Kövesd állománya. (Kivéve Wollek Tiborét, aki utóbb karriert futott be nem a Fehérvári Felfújtban, hanem a valódi Videotonban.) A különbség az: a hajdani Testvériség, Magyar Posztó és EVTK tett valamit, mi az hogy!
Az biztos, jobban szórakoztatott a ZTE–Fehérvár szánalmas mezőnyénél. Mármint a mostaninál, mert voltak bizony 12 000 néző előtt rendezett ZTE–Videotonok is. Ezúttal 2107-en mentek ki. Állítólag. A Mezőkövesd–Honvédon 2105-en jelentek meg. Pedig a Fehérvárnál nem a 3,8 milliós átlagot fizetik, miközben a produkció egy garast sem ér a Hullámvölgy – a támadókat illetően a Csatárka – utcában.
A Vasas–Kisvárdára (hivatalosan) 1350-en voltak kíváncsiak. Az angyalföldi keretben válogatott labdarúgók sora található, persze egyikük sem Mészöly, Ihász, Farkas. A piros-kék klub honlapján nemrégiben azt lehetett olvasni: „Hegedűs János személyében NB I-es rutinnal rendelkező, gólerős belső védőt igazoltunk.” Tökéletesen igaz. Ez a Hegedűs úgy bevágta a bal felsőbe...
Kár, hogy a saját kapujába.
E leírhatatlanul ingerszegény mezőnyben az utolsó négy helyezett az Újpest, a Fehérvár, a Honvéd, a Vasas.
Ám a szószólók szerint ezt szeretni kell.
Azért a sportújságíró-utánpótlásról csak azt mondhatom, ami Az oroszlán ugrani készül című magyar film betétdalaként hangzott fel 1969-ben: Félteni kell. Mert ha Alberton, Benén, Göröcsön, Machoson, Varga Zoltánon nősz fel, nem tudod nem imádni a futballt. Üvöltöd a nevüket odahaza, az egyszemélyes, közvetítéses gombfoci közben. De mit teszel, ha Camaj, Capan, Holender, Karabeljov, Mocsi, Prenga a kínálat? Arról álmodsz, hogy Meshack Ubochioma leszel? Vagy arról, hogy róluk írsz vagy beszélsz a mikrofonba?
Elképzelem, amint a ma sportújságírója a hétvégére készül. Az egyik víkenden Felcsút–Kisvárda, a másikon Mezőkövesd–Paks. Igaz, ami igaz: embert próbáló feladat. Ha komolyan veszed, magadat csapod be, és hülyének néznek. Ha nem veszed komolyan, minek csinálod?Feloldhatatlan dilemma. Jobb, ha elmész asztalosnak, tűzoltónak, hangmérnöknek, akárminek.
Mert így csak pötyögteted a számítógépbe: Mezőkövesd, 2105 néző. Majd: Piscitelli – Kállai, Beriasvili, Lukić, Filip...
A Hyppolit, a lakáj, valamint Kabos Gyula jut az ember eszébe: „Mit csinálnak a micsodával?”
Valójában az itt a lényegi kérdés.
