Emmanuel Macron nem sokkal 2017-es elnökké választása után történelmi jelentőségű beszédet mondott a Sorbonne-on. Úgy fogalmazott, hogy a globális kihívásokkal szemben „csak Európa garantálja a valódi szuverenitást”. Néhány hónappal tavalyi újraválasztása előtt pedig egy „szuverénebb” Európa létrehozását követelte.
Macron számos konkrét tervet tárt a nyilvánosság elé azzal kapcsolatban, hogyan lehetne autonómabbá tenni az Európai Uniót. Sokszor éppen ezeket a tiszta elképzeléseket hiányolják Németországtól. A francia politikusok néha kissé lenézően is jegyzik meg: miközben a francia elnökök „entellektüelek”, s hivatali idejük alatt felvázolnak egy átfogó, Európára kiterjedő biztonságpolitikai koncepciót, Berlinnek nincsenek víziói.
Hol állunk mi? Sok előremutató javaslatot sosem hallhattunk vezetőinktől arról, hogyan alakuljon át közös Európánk. Az ugyanis nem nevezhető átfogó jövőképnek, hogy rendre Brüsszelt ostorozzuk. Igaz, az az ember érzése, hogy már nem is cél az, hogy európaian, vagy „Európában” gondolkodjunk, csak az: a minimális brüsszeli elvárások teljesítésével jussunk hozzá az EU pénzéhez.
Európa biztonságpolitikai koncepciója az Ukrajna elleni háború miatt ráncfelvarrásra szorul. Az orosz agresszió nyomán kétségkívül ismét nőtt az Egyesült Államok Európára gyakorolt befolyása. Különösen a térség keleti államai, a balti országok, vagy Lengyelország el sem tudná képzelni biztonságát a főként az amerikaiak által biztosított védőernyő nélkül. Így Macronnak a közös európai védelmi politikára vonatkozó elképzelése egyelőre megvalósíthatatlan az orosz fenyegetés árnyékában.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy – amint ezt a magyar kormányfő múlt héten Balatonfüreden a Fidesz-frakció tagjai előtt – Európa elvesztette volna függetlenségét, gazdasági, katonai erejét. Sőt, éppen ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az ugyan tény, hogy kevesebb a fegyver Európában Ukrajna katonai megsegítése miatt, de az egyes tagországok olyan fegyverkezésbe kezdtek, amire évtizedek óta nem volt példa. Lengyelország például a kontinens egyik legütőképesebb hadseregének felépítésén fáradozik. Németország is a hadsereg modernizálására törekszik, s Berlin is két százalékra emeli a GDP arányos védelmi kiadásokat, pedig a mindenkori német kormány egyfajta szükségszerű rosszként tekintett a Bundeswehrre. Különösen fura a magyar kormányfőnek az európai védelem gyengeségéről beszélni, amikor az EU tagjai közül csak mi nem ratifikáltuk a svédek és finnek NATO-csatlakozását.
Értelmezhetetlen Európa gazdasági függetlensége elvesztéséről beszélni akkor, amikor az EU éppen függetlenedett az orosz energiahordozóktól, amikhez mi ragaszkodunk annyira. Gazdaságilag sem rendült meg az EU, a tagországok többsége elkerülte a recessziót – mi nem. Politikailag sem beszélhetünk Európa gyengeségéről, az EU egységesebb, mint valaha – kivétel persze akad –, amire a legjobb bizonyíték Szerbia. Hiába Putyin-barát a lakosság nagy része, az ország az EU felé sodródik. Mert Belgrád is kénytelen belátni: Európán kívül nincs élet, bárki bármit is állít.