Mind a vidéki, mind a fővárosi színházak egyre grandiózusabb látvánnyal dolgoznak. Hogy a színpadon ekkora jelentőséget kapott a látvány, és ezen belül a fény, az az utóbbi évtizedek színházi folyamatainak eredménye – mondta el Csontos Balázs, a Vígszínház világítástervezője.
A ma emberének már hiányozna a fény nyújtotta vizuális élmény, ám ez az elképzelés a korunknak megfelelő világítási szemlélet, nem mindig volt így, ezelőtt ötven évvel nem ugyanezek a szabályok voltak érvényesek – meséli Csontos Balázs – akkoriban ugyanis a színészre voltak kíváncsiak a nézők, és emiatt nem érdekelte őket a látvány és a fény. Ekkor még nem az úgynevezett rendezői színház elvei szerint működött a színpadi tér, ahol az egész előadás gyakorlatilag látványkompozíció is egyben. Ezzel együtt nem állt az alkotók rendelkezésére ennyi világítástechnikai vívmány sem. – A Vígszínház világítástervezője a technika fejlődése kapcsán úgy fogalmaz, először a hetvenes évek közepétől, a rendezői színház elterjedésétől kapott igazán hangsúlyt a színházi világítástervezés.
Ha időben tágabban vizsgáljuk a kérdést, elsőként a reflektor megjelenését érdemes említeni – A reflektorral gyakorlatilag az elektromosság megjelenésétől számolhatunk – részletezte Csontos Balázs – A reflektor segítségével gyakorlatilag először lehetett vezetni a néző figyelmét, de mivel ekkor is a színész volt a fontos, a reflektor lényegében arra szolgált, hogy minél több fény vetüljön a játszókra. A világítás iránya sokáig frontális. – A táncnál ez egészen másképp van – veti föl a szakértő – a tánc világítása kapcsán viszonylag hamar kiderült, hogy a szemből jövő fények nem előnyösek, a táncnál felülről, oldalról, illetve hátulról jövő fények keltenek megfelelő hatást. A test ugyanis gömbfelületekből áll, és ezeken a felületeken, például a vállon vagy a hajon jön létre fénysűrűsödés, ha oldalról érkezik a világítás. – Csontos Balázs egyértelműen kijelenti: a trend alakította a technikát, és nem fordítva, a rendezés színháza hozta meg a világítástechnika új vívmányait, a színes fényeket például.
Szakmája kapcsán a világítástervező úgy véli, ahogy a színházi munkák mindegyike, úgy ez is nagy rugalmasságot igényel, hiszen a próbafolyamat ideje alatt rengeteg minden megváltozhat, akár a jelenetek sorrendje is. – Vannak alapvető adottságok, például mindenképpen a tér meghatározza, hogy milyen világítástervezési lehetőségei vannak az alkotónak. Egy előadás világítási képekből áll, bár maga a tér is változhat, de a fény sokkal egyszerűbben variálható. Egy semleges teret is föl tud öltöztetni egy jó világítás. – A hazai állapotok kapcsán Csontos Balázs azt mondja – Magyarországon alig van olyan világítástervező, aki valóban erre a munkakörre szakosodott és ebből is él, Nyugaton erre nívós képzések vannak, például egy angolszász művészeti iskola világítástervező szakára legalább olyan nehéz bekerülni, mint egy színművészeti egyetemre. Hazánkban nincs külföldön végzett munkaerő, olyan nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek vannak, akiket érdekel a színházi munka, illetőleg képesek színházi aggyal gondolkodni és közreműködni.
A világítástervezés reneszánsza Josef Svoboda, cseh színházi alkotó nevéhez kötődik, egyenesen a fény mestereként emlegetik. – Svoboda a teret a fénnyel együtt tervezte meg – magyarázza a szakértő – terei csak a fénnyel együtt funkcionálnak, önmagukban nem. Egy igazi színházi polihisztorról, egy összművészről van szó, akinek még saját találmánya is van. Egy eszközt fejlesztett ki, az ún. Svoboda-fényvetőt, mely kilenc darab 24 voltos izzó soros összekötésén alapszik. Ez láthatóvá tette a levegőben a fényt, egy egészen más élményt, hatást hozott létre. – Svoboda találmányát színházi szándék szülte, ezzel és egész gondolkodásával gyakorlatilag megreformálta a színpadi fényhasználatot.
Csontos Balázs elárulja, a néző nincs tisztában azzal, mennyire befolyásolja őt a színpadi fény – egy-egy szín, fényerő ösztönös reakciókat hív elő a nézőből – állítja a világítástervező – leegyszerűsítve, ha félelmet akarok kelteni a nézőben, akkor a világításban alacsony árnyékok, pislákoló, sejtelmes fények dominálnak. Nagyon egyszerű berögzültség, hasonló ehhez az, amikor az ünnepi pillanatokhoz a gyertya meleg fényét kötjük, ennek okán az örömteli színpadi helyzethez is például az alacsony színhőmérsékletű, vagyis meleg fény társul. Ezek sarkalatos példák, persze, de ha finomabban bánunk a fényekkel, feltűnés nélkül befolyásolhatjuk a közönséget. Egy előadás világításterveiben az is szerepel, mely jelenetben mit kell éreznie a közönségnek. Az persze nem vitatható, hogy elsősorban a színészből indul ki minden hatás – tette hozzá Csontos Balázs – világíthatok én akárhogyan, ha épp a játszókból nem árad az a megfelelő energia. Nagyon fontos tisztázni, hogy a látványelemek, így a fény is a színpadon mind másodlagos sík, az elsődleges a színészeké.
A jelenlegi tendenciák kapcsán a vígszínházi alkotó úgy nyilatkozik – több kollegám úgy gondolja, hogy versenyezni kell a filmekben alkalmazott látvánnyal, de én ezt másképp gondolom, hiszen a színház, mivel eleve közvetlen, háromdimenziós terű, más hatásmechanizmus érvényesül benne. – A kérdésre, nem zavarja-e, hogy munkájának eredményessége gyakorlatilag a háttérben marad, Csontos Balázs úgy reagál – talán pont ez a szép benne, hogy a munkánk észrevehetetlen, hogy akkor érek el hatást, ha a néző észre sem veszi, mit dolgoztam – végezetül hozzáteszi – nagyon nehéz munka, hiába vagy tehetséges, hiába adsz bele mindent, lehet, hogy maga a produkció mégsem lesz sikeres, hiszen rengeteg körülménytől függ. De azt gondolom, nem is az a lényeg, hogy a közönség szereti-e vagy sem, hanem az, hogy átjött-e az előadás üzenete, számomra ez a legfontosabb.
Csontos Balázs
2009 óta a Vígszínház világítástervezője és világítási felügyelője, társulati tag. Öt éven át tanított világítástervezést a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2014-ben a Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntették ki, a 2019-es POSZT-on a Legjobb világításterv díját nyerte el (Vígszínház – A diktátor).