Csaknem 200 éve már, hogy Széchenyi István - birtokai fedezetül való felajánlása mellett - hitelt szeretett volna felvenni, agrárgazdasága fejlesztésére. A megcélzott "gaz" osztrák bank azonban az egyik leggazdagabb főur hatalmas vagyonának mértékét kevesellte, s erre hivatkozva a gróf kérését rövid úton visszautasította. Viszont a Széchenyi számára felettébb kedvezőtlen döntésnek meghatározó szerepe volt abban, hogy hozzálásson az első, magyar nyelvű, tudományosan megalapozott gazdasági tanulmány, a Hitel megírásához. Vágya pedig nem kevesebb volt, minthogy ne kelljen az akkor még a piacot uraló uzsorások karmai közé kerülniük. Ehelyett rendezett körülmények között működő - erkölcsi értelemben véve - hiteles bankok működjenek. Mivel saját magyarországi tapasztalai is azt bizonyították, hogy a 19. század első harmadában, mindez hiányzott, így fakadt ki: "Ezen hiányt látom minden fizikai természetlenség okának, mikor példának okáért 100 ezer vagy több holdnyi föld birtokosa csak egy forintrúl se tud bizonyos hitelt adni, s pénzben szűkölködik; a tőkepénzes ellenben helyet alig találhat, honnan várhatna bizonyos kamatot vagy idővel tetszése szerint a tőke rendes visszafizetését is."
Bár két évszázad múltán az időközben megszilárdult hazai bankszektor működése továbbra sem hibátlan, a hitelezés rendszere - a lakossági devizahitelezés csődjét követően - mára világossá és áttekintetővé vált, de az kérelmezők teljes bizalmát még mindig nem sikerült elnyerniük. Annak ellenére, hogy feltehetően Széchenyi gróf és a hozzá hasonló tőkeerős VIP-ügyfelek minden további nélkül agrárkölcsönhöz jutnának, mégis aligha lehetünk büszkék arra, hogy az MNB legfrissebb Hitelezési jelentése szerint a magyarországi háztartási hitelállomány, a GDP arányában a második legalacsonyabb az Unióban. Ennek csak az egyik oka, hogy a bankok folyamatosan szigorítanak a hitelpolitikájukon, mert tartanak a fizetési fegyelem fellazulásától. Sokkal inkább az, hogy maguk sem bíznak abban, hogy az infláció és a pénzintézeteket sújtó adók miatt drasztikus mértékben megemelkedett - nem támogatott - kölcsönök kamatait akárcsak rövid távon képesek lesznek ügyfeleik tömegei visszafizetni. Saját "bőrükön" érzékelik, hogy az "átlagmegtakarító", ha egyáltalán van ilyen, pénzügyi vagyona egyre fokozódó mértékben mérséklődik, a bankbetétek apadnak. Tekintélyes részük rendszeres jövedelme lassabban bővül, mint az infláció, s a helyzet konszolidációjára 2023-ban aligha van remény. A pénzintézetek óvatosabbá váltak, de családok is. Manapság fejenként 8,7 millió forint az átlagos megtakarításuk, viszont a hiteltartozásokat levonva azonban ez csak 7,2 millió forint. (Ezeket az adatokat illik óvatosan kezelni, mert csupán 400 ezer háztartás birtokolja a teljes lakossági vagyon felét, az aktív megtakarítók napjainkban legfeljebb a családok egytizedét képviselik.) A brit Ken Follett úgy véli: "Ha száz dollárral tartozol, akkor a bank parancsol neked, ha egymillióval, akkor te parancsolsz a banknak."