A Celtic csapata 1967-ben BEK-et, a Milan 1968-ban KEK-et nyert. Majd az 1969-es BEK-negyeddöntőben a skót és az olasz együttes találkozott, mintha a vetélytársak a Szuper Kupáért futballoztak volna.
Abban az évadban a Celtic első ellenfelének az FTC-t sorsolták ki. Ám 1968 augusztusában a Varsói Szerződés alakulatai megszállták Csehszlovákiát, emiatt a nyugati klubok nem voltak hajlandók a keleti blokk országaiba utazni.
Az UEFA nem tudott mit tenni, megváltoztatta az 1968. július 10-én elkészített párosítást, amelyben a Celtic–Ferencvároson kívül ilyen meccsek szerepeltek: Levszki Szófia–Milan, St. Étienne–Ruch Chorzów, Spartak Trnava–Malmö, Steaua–AB Koppenhága, FC Zürich–Dinamo Kijev. Augusztus 30-án a következő találkozók kerültek a menetrendbe: Levszki–FTC, Malmö–Milan, St. Étienne–Celtic, Steaua–Spartak Trnava, FC Zürich–AB Koppenhága, Dinamo Kijev–Ruch Chorzów.
A KEK-ben szintén átrendezték a párosítást, a szocialista országok szövetségei pedig hevesen tiltakoztak a menetrend megváltoztatása ellen. Bulgária és Románia „az UEFA-alapszabály kirívó megsértésének” nevezte a döntést, míg a Szovjetunió bejelentette, hogy a FIFA-hoz fordul. Aztán szeptember 4-én Magyarország és az NDK tudatta, hogy képviselője – az FTC, valamint a Győri ETO – visszalép a BEK-től, illetve a KEK-től, s e két ország bojkottját hamarosan követte Bulgáriáé, Lengyelországé és a Szovjetunióé is.
Furcsa módon, a VVK-sorsolást nem módosították, ezért történhetett meg, hogy az Újpest döntőt vívott 1969 májusában-júniusában a Vásárvárosok Kupájában (Newcastle-ben 0:3, itthon – 2:0-s félidő után – 2:3.) Három hónappal később a válogatott szorongató vb-selejtezőt játszott Prágában a csehszlovákokkal. Gondolhatják, egy évvel az invázió után milyen hangulat fogadta a magyar csapatot...
Ezen a zaklatott légkörű találkozón a fonalat rendre elvesztő Sós Károly szövetségi kapitány megint csak összezavarodott, és a zuhany alól rendelte vissza Mészöly Kálmánt, miközben a már melegítő Juhász Istvánt arra kérte, mégiscsak foglaljon helyet a kispadon. A csere a szünetben elmaradt, de nem sokkal később megtörtént, és a körülményekkel sokáig dacoló, sőt nagyszerű játékkal 3:1-re vezető honfitársainknak be kellett érniük 3:3-mal.
Aztán Marseille-ben is jöttek a csehszlovákok...
Ami a BEK 1968/69-es kiírását illeti, a hangos románok végül maradtak a mezőnyben, akárcsak a jugoszlávok és a csehszlovákok. A Crvena Zvezda játék nélkül továbbjutott, mert a Carl Zeiss Jena távol tartotta magát. Ám a belgrádiak nem sokáig örülhettek: a második fordulóban – amikor a hamar megenyhülő nyugatiak már átnéztek a vasfüggöny mögé – 5:1, 1:1-gyel kiestek a Celtickel szemben.
A bukaresti Steauát a Spartak Trnava intézte el az első fordulóban (1:3, 4:0). A nagyszombati csapat díszlépésben menetelt – a csehszlovákiai bevonulás miatt kimaradó keletiek meg csak néztek maguk elé –, és kis híján a döntőbe jutott, mert a legjobb négy között az Ajaxtól elszenvedett 3:0-s amszterdami vereség után otthon a 49. percben 2:0-ra vezetett Ladislav Kuna duplájával. Johan Cruyff és társai nagy nehezen húzták ki a hátralévő időt további gól nélkül, még Rinus Michels holland edző is "szerencsés továbbjutásról" beszélt.
Akkoriban Keleten is labdába rúgtak (de mennyire)! Hogy mást ne mondjak, az 1968-ban KEK-győztes Milannal a Tóth – Keglovich, Orbán, Kiss, Izsáki – Nell, Somogyi – Stolcz, Varsányi, Győrfi, Szaló összetételű Győri ETO a Kisalföldön 2:2-t, a San Siróban 1:1-et játszott a második fordulóban. Vagyis az 1967-ben először olasz kupagyőztes, Roberto Rosatótól Karl-Heinz Schnellingerig, Giovanni Lodettitől Kurt Hamrinig hírességektől hemzsegő vörös-fekete együttes csak az idegenben szerzett több góllal ment tovább az 1965-ben BEK-elődöntős kisalföldiekkel szemben.
A Milan a Celtickel is ikszelt odahaza 1969 fagyos februárjában. Milánóban a meccs napján hóvihar tombolt, kétszáz tagú brigád igyekezett eltakarítani a havat a pályáról. Nem sikerült, mert a hó hullt tovább, és a vonalazást rövidesen nem lehetett látni. Kurt Tschenscher nyugatnémet játékvezető azonban játékra alkalmasnak találta a sikamlós felületet, de nem tett jót a 72 402 nézővel, mert a lábbal vívott hógolyócsata 0:0-val zárult.
A glasgow-i csapat nyeregben érezte magát, annál is inkább, mert Bobby Brown skót szövetségi kapitány nyolc Celtic-játékost hívott meg az NSZK elleni válogatott mérkőzésre. Igaz, a Hampden Park 95 951 nézője előtt Bobby Murdoch épphogy csak egyenlített a 88. percben (1:1), miután – ki más? – Gerd Müller vezetést szerzett a vendégeknek.
A Milan nagyobb gondokkal küzdött, mert kezdő tizenegyének vezéralakjai közül Giovanni Trapattoni és a brazil Angelo Sormani is megsérült. Nereo Rocco edző Trapattoni helyett a Milanban csak 35, majd a Catanzaróban több mint 200 bajnoki mérkőzést játszó Luigi Malderát vetette be, a dél-amerikai csatárt pedig középpályásra cserélte: bedobta a milánói együttesben mindössze 11 Serie A-találkozón pályára lépő Nevio Scalát, aki a Parma, a Dortmund, a Besiktas, a Sahtyor Donyeck vagy a Szpartak Moszkva trénereként sokkal híresebb edző lett, mint amilyen játékos volt.
Az erősen védekező felállású csapat aztán nagyon meglepte a Celticet: a 12. percben Pierino Prati a balösszekötő helyén kiugrott, és menthetetlenül a hálóba lőtt (0:1). Góljáról a Corriere dello Sport azt írta: „remekmű”. A lap A Milan egy oroszlán! címmel jelent meg másnap, és tudósításában kiemelte, hogy a söprögető Saul Malatrasi „hibátlan teljesítményt nyújtott”.
A Milan az elődöntőben a Manchester Uniteden is túljutott (2:0, 0:1), azaz elbúcsúztatta a BEK előző két kiírásának győztesét. Majd a döntőben fölényes, 4:1-es diadalt aratott az Ajaxszal szemben, Johan Cruyff és társai csak bámulták a mesterhármast jegyző Prati parádés produkcióját.
A vörös-feketék abban az évben a klub Világ Kupát is elhódították (az Aranylabdát pedig virtuóz játékmesterük, Gianni Rivera nyerte el). A VK-győzelemért meg kellett szenvedniük, mert a milánói 3:0 után Buenos Airesben rendkívüli atrocitások érték őket. Argentin légiósukat, Nestor Combint letartóztatták, mégpedig azzal az ürüggyel, hogy nem teljesítette sorkatonai szolgálatát; a csatárt csak Juan Carlos Onganía argentin elnök közbelépésére engedték szabadon.
Az Estudiantes megvadult játékosait ellenben bebörtönöztette az államfő.
A Pratit megütő Alberto Poletti kapust, a földön fekvő Riverába rúgó Eduardo Manerát és a Combin orrát egy ökölcsapással eltörő Ramon Aguirre Suarezt harminc napra hűvösre tették; a szurkolókkal is összetűző Polettit örökre, a másik kettőt öt évre eltiltották a labdarúgástól. Utóbb mindannyiuk büntetését eltörölték.
A bántalmazások helyszíne után "Bombonera-mészárlásként" emlegetett találkozó 2:1-es Estudiantes győzelemmel ért véget. Ám az volt az a tétmérkőzés, amelyen a végeredmény mellékesnek, sőt teljességgel indifferensnek tetszett...
CELTIC–MILAN 0:1 (0:1)
BEK-negyeddöntő, visszavágó, 1969. március 12., Glasgow, 76 415 néző. Jv.: De Mendibil (spanyol).
Celtic: Fallon – Craig, McNeill, Brogan (Auld, 46. perc), Gemmell – Murdoch, Clark – Johnstone, Wallace, Chalmers, Hughes.
Milan: Cudicini – Malatrasi – Anquilletti, Maldera, Rosato, Schnellinger (Santin, 65.) – Lodetti, Scala, Rivera – Hamrin (Rognoni, 74.), Prati.
Gól: Prati (12.).
