Bélyeg

Amikor 1999 májusában, a koszovói háború idején a Nemzetközi Törvényszék vádat emelt Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök ellen, sokan felesleges lépésnek tekintették, mondván: Milosevic a NATO-bombázásai ellenére szorosan tartja kezében a gyeplőt, nincs esély kormányváltásra. Ám a következő évben megbukott, s 2002-ben ki is adták Hágának.

Nem állítjuk azt: azután, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen az ukrán gyermekek szisztematikus elrablása miatt, az orosz elnökre is hasonló sors vár. Hogy Putyin mennyire fittyet hány a döntésre, azt hétvégi krími, illetve mariupoli „körútjával” is igazolni kívánta, evvel demonstrálva, hogy az orosz területeken belül oda megy, ahová akar. Ám éppen azok a képsorok, amelyek azt mutatták, hogy egy gépkocsit vezet a mariupoli sötétségben, igazolták a leghitelesebben, hogy a törvényszék döntését nem lehet félvállról venni. A Putyin bátorságát bizonyítani hivatott felvételek ugyanis éppen azt mutatják, mennyire fél megmutatni magát a nyilvánosság előtt. A sötétség a mostani orosz rendszer allegóriája.

Azt sem állítjuk, hogy Putyint valaha is felelősségre vonják, de sosem tudhatjuk előre, milyen fordulatokat hoz a jövő, hiszen mi csak a múlt történései alapján egy lineáris jövőképet állíthatunk fel. Az elfogatóparanccsal az orosz elnök élete végéig megbélyegezetté válik, aki soha nem lehet komoly nemzetközi tényező. Csak egy kiskirály, aki vazallusainak parancsol autoriter államában.

A törvényszék döntése nagyon is jelentős fejlemény még akkor is, ha a legfőbb itthoni véleményvezér erre azt reagálta, ez annyit ér, mintha ő Biden és Zelenszkij ellen adna ki elfogatóparancsot. Az ilyen megnyilvánulásokra reagálni sem érdemes. Ezek ugyanis csak itthon lehetnek hírértékűek. Persze ettől még szégyelljük magunkat a világ előtt.