kapitalizmus;magyar állam;egyenlőtlenség;

2023-03-27 06:00:00

Fogoly állam, kifosztott nép

Korábbi cikkemben (Látlelet a kapitalizmusról) részletesen bemutattam, hogyan alakult ki és mi jellemzi a mai, globálisnak nevezett kapitalizmust és annak magyar változatát. Most arról írok, hogy a globális kapitalizmus által foglyul ejtett államok hivatalosságai hogyan nem képesek, sőt, már nem is akarják megvédeni népeiket a súlyos egyenlőtlenségektől. Mert azt látjuk, hogy a társadalmakban nemcsak vagyoni értelemben, hanem az emberek sorsát, életét illetően is súlyos egyenlőtlenségek uralkodnak.

A mai piaci fundamentalisták olyan kapitalizmust mentegetnek, amely már nincs: a szabadversenyes kapitalizmus rég halott. A létező kapitalizmust a hálózatok monopóliuma és az oligopóliumok dominanciája jellemzi, amelyeknek az érdekeit az általuk megvásárolt, foglyul ejtett államok képviselik.

A verseny már csak egy mítosz. Minél koncentráltabb egy iparágban a szereplők száma, annál magasabb a még megmaradtak profitja. Az erőteljes piaci koncentráció hatása drámai: magasabb árak, kevesebb induló vállalkozás, alacsonyabb termelékenység, alacsonyabb munkabérek, nagyobb jövedelemi különbségek a társadalmi csoportok között, kevesebb beruházás, elsorvadó kisvárosok és falvak. A piaci versenytársak nélküli világban mindebből rendkívül kevés ember profitál. Az elmúlt negyven évben a világban megdöbbentő mértékben fogytak az érdemi beruházások, a technológiákba és különösen a humántőkébe – az oktatásba, az egészségügybe – fektetett pénzek. A versenyre már nem rákényszerített vállalat a monopolisztikus helyzetéből, az ármeghatározó szerepéből és a (reálértékben) egyre alacsonyabb bérekből él, nem a fejlesztéseiből.

A globális kapitalizmusban mindennapos gyakorlat a pénzek alacsony adózású vagy offshore országokba való menekítése, amelynek eufemisztikus elnevezése – az adóoptimalizálás – igazából nagyüzemi adóelkerülést takar. Az Audi Hungaria, a világ legnagyobb motorgyára Győrben az elmúlt hét évben a példátlanul engedékeny magyar adórendszernek köszönhetően nemhogy az EU-s szinten is kirívóan alacsony 9 százalékos társasági adót nem fizette meg, hanem – az egyéb adókönnyítések miatt – még a fél(!) százalékot is alig lépte túl…

Persze, gyakorta elhangzik, hogy a gazdagok jótékonykodnak. De ezt az „optimalizált” adóból teszik, és a jótékony célra adott összeg mindig kisebb, mint amit mondjuk egy multicsoporton belül megállapított belső elszámolóárakon „adóhaszonként” realizáltak.

A nagy globális cégek jó része bevásárolta magát a média világába, és médiatulajdonosokként az érdemi tájékoztatás helyett kontrollálják a híreket: innentől azt kapja a nép hírként, amit ők akarnak annak hallatni, láttatni. Kirívó példája ennek a Mészáros-birodalom az egész országot behálózó tv-, rádió- és újsághálózatával.

A globális hálózati kapitalizmus haszonélvezői – a kezükben lévő mérhetetlen pénzügyi és médiahatalom birtokában – egyszerűen foglyul ejtették az államokat. Mivel ők finanszírozzák a politikai pártokat, jelölteket, kampányokat, ezért a lekötelezettjeik kerülnek döntéshozó, törvényalkotó pozíciókba. A magántulajdon fogalma átértékelődik: a tulajdonosok többé nem azonosíthatók, a morális ellenőrzés lehetősége elveszett és – Bibót idézve – ezzel a magántulajdon megszűnt az önrendelkezés eszköze lenni.

Természetesen óriási tévedés lenne azt mondani, hogy mindenki, aki korábban elképzelhetetlen vagyonra és a gazdasági súlya révén politikai-társadalmi befolyásra tett szert, az lop, csal, hazudik. Rengeteg sikeres vállalkozó van, különösen a kis- és középvállalati szektorban, akik keményen dolgozva, az itt-ott még megmaradt valódi versenyben, jó termékekkel, jó szolgáltatásokkal, innovációkkal, komoly egyéni és sokszor családi kockázatokat vállalva, társadalmi igényeket kielégítve, tisztességes adófizető polgárként érnek el sikereket, a saját és a köz javára. Ők lehetnek a jóléti kapitalizmus igazi pillérei.

A gyenge és foglyul ejtett államok további deregulációval, a munkajogi szabályozások könnyítésével hatékonyan támogatják a korlátlannak feltételezett és politikai haszon szempontjából is megkerülhetetlennek tartott növekedést egy véges világban. A következményeket, így az egyre súlyosbodó ökológiai válsággal való megküzdés költségét mindannyian viseljük. A gazdasági növekedés eredményei különösen egyenlőtlenül oszlanak el: a világ tíz leggazdagabb emberének vagyona több, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárd emberének együttes vagyona, a világ leggazdagabb 1 százaléka birtokolja a világvagyon 49 százalékát. Az USA-ban a 340 milliós lakosságból 150 millió ember rosszabbul él, mint az 1970-es években a szüleik.

Magyarországon sem jobb a helyzet: a családok 30 százalékának semmilyen pénzügyi tartaléka nincs, további 40 százalék pedig maximum 2-3 havi megélhetéshez szükséges fedezettel rendelkezik A magyar lakosság 1 százaléka birtokolja a nemzeti vagyon felét, míg a lakosság egyharmadának semmilyen vagyona nincsen.

A normális emberi élethez ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy egy ember lehetőleg jó oktatásban részesüljön, jó munkahelyekhez juthasson hozzá, amiből aztán tisztességesen meg tud élni, a családjával együtt. Ma Magyarországon a 18 év alatti gyerekek 60 százaléka a családok legszegényebb 40 százalékában születik és nő fel. Ezzel szemben, a nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatóknak mindössze 2 (!) százaléka származik ezekből a családokból! 

A másik ilyen kritikus tényező az egészség. A normális emberi léthez ma már hozzátartozik, hogy ha valaki egy – a tudomány mai szintjén – gyógyíthatónak minősülő betegségben megbetegszik, akkor abból ki is gyógyuljon. De ma az egészségügyi szolgáltatásokhoz is nagyon egyenlőtlenül jut hozzá az ország népe. Közel 2 millió – egyébként pont a Fidesz fő bázisát adó vidéki – embernek nincs saját háziorvosa, mert kiürültek a praxisok. Magyarország területének egyötödén nincsenek praktizáló gyerekorvosok. Ha valaki megbetegszik, akkor várólistára kerül, és ha szerencséje van, meg is éri, amíg sorra kerül. Aki meg nem akar, vagy a betegsége súlyossága miatt nem tud várni, kénytelen megfizetni a magánegészségügyi ellátást, ha van rá pénze. De azzal mi legyen, aki mindig is fizette az egészségügyi járulékokat, de most pont nincs pénze magánorvosra, magánkórházra?

A gazdag férfiak a várható életkorukat tekintve kb. 15 évvel élnek tovább, mint szegény társaik. Az ország népének közel 70 százaléka olyan anyagi helyzetben van, hogy egész egyszerűen nem engedheti meg magának a magánegészségügyben fizetendő horribilis díjakat. 

Mi a lehetséges válasz minderre? Hogyan lehetne egy jobb, elfogadhatóbb, igazságosabbnak tűnő, ha tetszik: "emberarcúbb" kapitalizmust csinálni?

Ma a magyar társadalmat nagyon kevesen tartják igazságos államnak. A minket körülvevő globális kapitalizmust nem tudjuk lecserélni, mert egész egyszerűen nincs mire. De ahhoz, hogy a mai állapoton változtassunk, egyfajta jóléti újraelosztáshoz van szükség. Olyanra, amit az ország népének túlnyomó többsége igazságosságra törekvőként ismer el, és széleskörűen támogat. Ennek hiányában csak egy durván igazságtalan rendszerről beszélhetünk, ahol messze nem lehet bárkiből bármi, hanem a születéskori helyzet alapvetően határozza meg a teljes életút lehetőségeit.

Mi kellhet ehhez? A minimum az állami szabályozás. A globális kapitalizmus természetes folyamata a kizárólagosságra, a monopóliumra való törekvés: megelőzni, megverni, majd kiszorítani a piacról a versenytársakat. Ezt csak erős állammal, szabályozó állammal lehet kordában tartani. Nem nagy, mindent leuraló, mindent behálózó, minden ész és értelem nélkül centralizáló államról beszélünk: nem arról, mint amit most látunk Magyarországon.

Nem a nemzetinek és együttműködésnek hazudott rendszer a vágyott irány, hanem az okos, az értelmes, az észszerűség alapján döntő, de erős állam, amely szabályoz, de nem uralkodik. És amelyik valódi párbeszédet folytat a közjóról. 

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.