Túlzás nélkül: sporttörténeti pillanatokat tartogatott a Magyarország–Észtország (1-0) találkozó, annak is a 70. perce. Ekkor történt, hogy a hazai együttes büntetőhöz jutott, és az RB Leipziget erősítő Szoboszlai Dominik csapatkapitány, valamint szintén német légiós társa, a freiburgi Sallai Roland kő-papír-olló játékban döntötte el, melyikük lesz a végrehajtó.
Nem, ez nem vicc!
Vajon mit szólt volna Sebes Gusztáv, ha azt látja, hogy Puskás, Kocsis vagy Hidegkuti így szórakozgat a 11-es pont mellett? Hegyi Iván kollégánk szerint, világklasszis mivoltuk dacára, többé a válogatott közelébe se kerülhettek volna; ő egyébként továbbment, nekem szegezte a kérdést: „Te el tudod azt képzelni, hogy ezt megcsinálja a braziloknál Pelé meg Jairzinho? Vagy a hollandoknál Cruyff és Rensenbrink? Ez nemcsak azokra nézvést méltatlan, akik erre vetemednek, hanem egyúttal megalázzák az ellenfelet is.”
Nem tudtam vitatkozni.
Nem is akartam. És nem akarok abba a hibába sem esni, hogy most előhozakodjak a Liverpool legendás edzőjével, Bill Shanklyvel, aki elszomorodott, ha azt hallotta, a futball élet és halál kérdése; mivel szerinte sokkal, de sokkal több annál. Nyilván nem mindenki veszi ennyire komolyan, de egy válogatott mérkőzésen, a nemzeti színeket képviselve ilyesmit tenni konkrétan becstelenség.
Nem véletlen, hogy a profi csapatsportok történetében nincs arról feljegyzés, hogy hivatalos találkozón efféle valaha megtörtént volna.
Hiába futtattunk le megannyi keresést, segítségül hívva a mesterséges intelligenciát is: az eset példátlan.
„Mindketten szerettük volna elvégezni a büntetőt, csapatkapitányként nem akartam azt az érzetet kelteni, hogy önző vagyok vagy hogy nem rendelem alá magam a csapatérdeknek. Valahogy döntenünk kellett, ez jutott eszünkbe” – magyarázta a 22 éves Szoboszlai, aki hozzátette, ha Sallai nem hibázik, „nem lett volna a dologból ekkora ügy”.
A Freiburg támadója azt ecsetelte, hogy „mindketten erős személyiségek”, így tudtak dönteni, de lehet, hogy „legközelebb nem teszünk így, mindenesetre a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest”. Nem lehet: egészen biztos – ugyanis Marco Rossi szövetségi kapitány, aki 50. alkalommal ült a magyar kispadon, azonnal megtiltotta, hogy legközelebb is kő-papír-ollózgassanak a játékosok. „Ha van első számú kijelölt a büntető végrehajtására, akkor lője ő a 11-est. Ha mindez 3-0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1-0-nál ez felelőtlenség!” – magyarázta az olasz szakember.
Szoboszlai egyébként téved, mert nem arról van szó, hogy nem lett volna ügy a dologból, ha Sallai lövése bemegy, hanem épp arról: a komolytalan hozzáállásban kódolva volt a hiba lehetősége.
Ezt nem mi állítjuk, hanem Nagy Sándor sportpszichológus (korábban dolgozott a futballválogatott mellett, most a kézilabda-szövetségben alkalmazzák): „Az ominózus momentum hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 11-es végül kimaradt. Amíg nem dőlt el, melyikük végzi el a lövést, egyikük sem volt arra igazán ráhangolódva, márpedig a készenléti állapot segít az összpontosításban. Jó, a játékosok egy ilyen mérkőzésen, ahol nincs tét, gondolhatták, hogy ez jópofa, az ilyesmi belefér. De szerintem nem fér bele, hiszen ezzel azt is üzenték, hogy nem tisztelik az ellenfelet. Amikor a csapat mellett dolgoztam, mindig ki volt jelölve az első számú lövő, ám ha ő a pályán bizonytalanságot érzett sérülés vagy mentális oknál fogva, átadta a lehetőséget a helyettesének. Az én olvasatomban a profi hozzáálláshoz a csütörtöki események nem passzolnak.”
Nem passzolnak.
Mert ha még a játékosok egymáshoz passzolnának...
De csütörtökön az se sokszor sikerült.
Fél gőzzel, nem meggyőző játékkal győzte le az észteket a magyar válogatott