- Petőfi, korszellemhez illesztve

A Goldberger-ház világos auláját Petőfi „szelleme” uralja, a falon újságcikkek, zöld tízforintosok a költő arcképével, plakátok, archív felvétek, fekete-fehér filmek: kiállítás nyílt és programsorozat vette kezdetét a Blinken OSA Archívumban középpontban az idén kétszáz éve született Petőfi Sándorral. A Petőfi délibábok címmel induló sorozat a költő emlékezetének különböző aspektusairól szól, első eseményén Petőfi politikai emlékezetéről beszélgetett Margócsy István irodalomtörténész és Csunderlik Péter történész, a moderátor Mink András volt. Az előadás közben újságokból (köztük a Népszava egy 1919-es cikkéből), versekből és beszédekből hangzottak el részletek Váradi Gergely és Veszelovszki Janka előadásában.

A pódiumbeszélgetés a tárlat terében zajlott, de a szakértők Petőfi ideológiai felhasználása kapcsán jóval hosszabb időszakot vizsgáltak, a kiállítás ugyanis az 1942 és 1956 közötti időszakra koncentrál, mely a magyar történelem legturbulensebb korszaka volt. A beszélgetés a dualizmus korával, tehát a költő halálát követő időszakkal indult, Petőfi Sándor kapcsán szinte közhely, hogy minden politikai oldal a zászlajára tűzte nevét, a különböző kurzusok saját képükre formálták őt, ám szinte ijesztő, hogy ez milyen hamar elkezdődött. Már a költő barátja, Jókai Mór is azt találta mondani emlékbeszédében, hogy Petőfi Sándor elégedett lenne az ország akkori (1880-as évek) helyzetével és mindenképpen igazságos uralkodónak tartaná Ferenc Józsefet. Míg Petőfi lírikusként senkiben sem keltett kétséget, addig radikális nézeteit igyekeztek kilúgozni, a szerzőt tulajdonképpen már a halálát követő években elérte a cenzúra – az első Petőfi-összes kötetből a szerkesztők ki akarták hagyni a nagyon éles politikai verseket, például az Akasszátok föl a királyokat! című költeményt – emelte ki Margócsy István, a korszak gondolkodói és Jókai Mór kapcsán pedig felhívta a figyelmet arra, hogy az író az 1848-as szabadságharc konkrétumait kihagyta A kőszívű ember fiai című regényéből, miközben kendőzetlenül nemzeti hőssé formálta a karaktereket. Valami hasonló történt Petőfivel is: forradalmárként, apostolként tekintenek rá, de konkrét szándéka, hogy milyen eszmék alapján tevékenykedett, kimarad. Ezt a hiátust tölti ki az aktuális politikai szándék.

A világháborúk idején a harctól nem félő költőhöz nyúltak, a vörös zászlós Petőfi a Tanácsköztársaság alatt vált szimbólummá, de ugyanolyan abszurd volt a nyilasokkal szimpatizáló Szeleczky Zita Petőfi-szavalása, ugyanis a Föl a szent háborúra! című versből több, az alkalomhoz nem illő versszak kimaradt. A szakértők mindketten hangsúlyozzák, többször fordult elő a pártrendezvények alkalmával, hogy a szerzeményeket megkurtították vagy átköltötték. – A Horthy-korszak Petőfiből igyekezett egy oroszellenes, de fajmagyar költőt kreálni – ecseteli Csunderlik Péter, aki felidézi, hogy az 1945-ben munkaszolgálat alatt elhunyt Szerb Antal betiltott irodalomtörténetében azt állította: „a nemzetiséget nem a vér határozza meg, hanem az elszánás”, mely elképzelés teljesen szembement a regnáló ideológiával.

De a kommunista rendszer és benne Rákosi Mátyás is előszeretettel hivatkozott Petőfire – Érdekes viszont, hogy ’56 után Petőfire már nem szeretnek akkora harcosként tekinteni – mondja Margócsy István – egyszerre előkerül a Petőfit békésen olvasgató ember képe. – Az irodalomtörténész felidézi, hogy a Szeptember végén kapcsán a korszakban állították, hogy versben a „forradalmi demokrata szerelem” képe jelenik meg. Margócsy István úgy látja, a költővel kapcsolatban minden oldalon kétségbeesett ideológiai kapálódzás tapasztalható.

A költő mint a nemzeti ünnep legfontosabb alakja megjelenik, a beszéd legelején elhangzik a neve, mintha ő lenne a gondolatközvetítő, de a politikai mondanivalóból kikopik – baromi nehéz levezetni Petőfi alakjából az Európához való csatlakozás igényét vagy az elzárkózó nemzetállam ideológiáját – értékelték az elhangzottakat.