A hivatalos meghatározás szerint a népszavazás a választópolgárok akaratának érvényesítése, a demokráciának közvetlen eszköze és a hatalomgyakorlás általános és legerősebb formája, a közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és az ellensúlyok legjelentősebb szerepét. Mindezek alapján nem véletlen, hogy a regnáló hatalom olyan feltételekkel vésette a gránitszilárdságúnak hazudott alaptörvénybe a referendumok kiírásának lehetőségét, melyek teljesítése csaknem lehetetlen. Ráadásul ha mégis sikerülne áthágni az indokolatlanul magasra húzott falon, s valós veszéllyé válna egy kellemetlen téma országos kérdéssé tétele, a kormány bizton számíthat a pártkáderekkel feltöltött és eredeti funkciójától kvázi megfosztott Alkotmánybíróságra, mely a pongyola megfogalmazást kihasználva rendre úgy értelmezi a szabályozást, hogy elkaszálhassa az aktuális kezdeményezést.
Nem véletlen, hogy az elmúlt négy esztendőben csupán a népszavazásra benyújtott kérdések 4,3 százalékát hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság, vagyis alig minden nagyjából huszonötödiket. Az pedig bizonyára csak szimpla véletlen, hogy a zöld utat kapott referendumok mindegyikét a kormány nyújtotta be: így lehetett tavaly, a parlamenti választások napján véleményt nyilvánítani a gyermekvédelminek hazudott kérdésekben. A szigorú szabályozás miatt amúgy az a népszavazás is érvénytelenül zárult, hiszen nem sikerült elérni az 50 százalékos küszöböt, de ez a kutyát sem érdekelte, nemhogy a benyújtókat, hiszen valójában nem az emberek véleményére voltak kíváncsiak, hanem csak a figyelmet akarták elterelni a súlyos gazdasági nehézségekről, illetve afféle kampánymozgósításnak szánták a kérdezősködést. Ugyanúgy, mint a rendre súlyos milliárdokért levezényelt, nemzeti konzultációra keresztelt esztrádműsort, mely „a nép hangjának meghallgatása” címszó alatt pofátlan kormány- és pártpropagandát jelent, talán fölösleges is megjegyezni, hogy állami pénzből. Az ilyesfajta kezdeményezések emellett arra is jók, hogy a megannyi lesepert referendum-kezdeményezés miatt protestálókkal szemben fel lehessen mutatni, igenis kíváncsi a hatalom az emberek véleményére, s talmi farkast kiált, aki demokráciadeficitet emleget.
Mindezek alapján egyáltalán nem lesz meglepő, hogy miután az illetékes választási bizottság elkaszálta a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos népszavazási indítványt, s esetlegesen a bíróság szabad utat is ad a kezdeményezésnek, az Alkotmánybíróság a kedvenc indokát használva burkolt alaptörvény-módostásnak titulálja majd, s ekképpen ad acta teszi az ügyet. A kormány pedig széttárja a kezét, kérem, nincs mit tenni, a törvény, az törvény, kéretik mindenkinek kussolni, legalábbis hivatalos formában. A cél mindig szentesíti az eszközt, ráadásul láthatóan sokat finomodott a stílus az elmúlt évek alatt, hiszen mennyivel elegánsabb az Ab és a kifacsart jogszabályok mögé bújni, mint kigyúrt kopaszokat küldeni a választási irodába. Aztán később esetleg meghirdetni egy újabb nemzeti konzultációt az ügyben, melynek végén felmutatni a végeredményt, melynek számai láttán még a legszigorúbb vörös elvtársak is elégedetten bólogattak volna. Amúgy ők is hasonlóan értelmezték a nép és a szavazás fogalmát.
