Mindig bearanyozza a munkás hétköznapokat a KSH, amikor közli, mekkora átlagbért számolt ki az adott hónapra. Most éppen 528 ezer forintot. Visszafogottabb szám ez a tavaly decemberi 582 ezer után, de még így is sikerült felpörgetni az erről szóló tudósítások propagandán edződött, egyre enerváltabb kommentszekcióit. Mert hát kinek és hol fizetnek ennyit?
A statisztikusok persze közlik a nettó átlagot is, ami a tetemes adólevonások után már csak 351 ezer forint. A bruttó medián pedig 422 ezer forint. Ami azt jelenti, hogy a 3,2 millió, napi 8 órában gürcölő magyar alkalmazott fele legfeljebb 281 ezer forintot, azaz mindössze 700 eurót vitt haza januárban. Vagy még annyit se. A hanyatló nyugaton ennek több, mint kétszeresét fizetik ki minimálbérként. A sarki élelmiszerboltba betérve persze a magyar melós is érzékelheti a nyugati színvonalat, és hogy előre megyünk, nem hátra. Hiszen már mindenért a tavalyi ár másfélszeresét kérik tőle.
Különben is: az Európai Unióban csak Magyarországon és Bulgáriában nőttek a reálbérek 2021-ben és 2022-ben is – mutatott rá a releváns információra a 7,6 százalékos januári reálbércsökenés kapcsán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. És úgy egyébként 2010-hez képest már 2,6-szeresére nőtt az átlagkereset.
Mert bárki bármit is mondjon, a fő mutatószám továbbra is a bruttó átlagbér (na jó, abba már legalább beleszámolják a kis cégek dolgozóinak alacsonyabb fizetését is). Ehhez igazítják az ország irányítóinak tiszteletdíját, nem holmi homályos inflációs előrejelzéshez, mint a nyugdíjasok járandóságát. Mert az országgyűlési képviselők, a házelnök, a miniszterelnök és a jegybankelnök olyan jó döntéseket és jogszabályokat hoztak pénzünk védelmében, hogy igazán megérdemlik a háromszoros, sőt, a tizenkétszeres tiszteletet is. S hogy az mennyit ér a boltban? Ugyan, ki számolja azt?